Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2026

Pünkösd csodája

Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. Apostolok cselekedetei 2:15-18 Pünkösdkor a zsidók az aratás befejeztét ünnepelték, visszaemlékeztek arra, hogy valamikor szolgák voltak Egyiptom földjén, de most már szabadok a saját magukért és népükért végzett munkára, szabadok a vetésre és az aratásra. Ez az öröm ünnepe volt, a páskával ellentétben nem a nyomorúság kenyerét kellett fogyasztaniuk, hanem friss, kovásszal érlelt kenyeret. Ez a nap különbség nélkül mindenkié volt. 5Móz 16:11-ben ezt olvashatjuk róla: „Örvendezz Istenednek, az Úrnak színe előtt – fiaddal és leányoddal, szolgáddal és szolgálóleányoddal meg a lévitával együt...

A proaktív Isten

Jónátán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez! Hátha tesz valamit értünk az Úr, mert az Úr előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást.  1Sámuel 14:6 Ahány ember annyi hozzáállás és viselkedés. Ám alapvetően két tipust tudunk megkülönböztetni. Az első a reaktiv ember, aki csak akkor cselekszik, amikor már történik valami probléma, külső inger, de nem készül fel előre. Nagyon sokat mondó bibliai alakja ennek Saul király. Izrael és a filiszteusok között patthelyzet alakul ki. Saul testesiti meg azt, aki várja, hogy történjen már valami a gránátalma fa alatt üldögélve. Az a tipusú személy,aki például csak akkor viszi szerelőhöz az autót, ha már nem indul. A külső körülmények irányitják, problémafókuszú és védekező gondolkodásmód jellemzi. Második működési mód a proaktiv ember, aki előre gondolkodik, tervez, cselekszik, mielőtt esemény történne. Nemcsak reagálni tud a környezetére, hane...

Hasonló a hasonlóhoz

Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok. Efézus 3:17-19 Jól megfigyelhető jelenség, hogy a hasonlók vonzódnak egymáshoz. A nyugis gyerekek a hasonlókkal játszanak szívesen, és a mindent felforgató kópék is megtalálják egymást. A fiatalok és a felnőttek is keresik és megtalálják a hasonló érdeklődésűeket, így jönnek létre a sport, autós, néptánc, horgász satöbbi klubok, egyesületek, vagy akár a bibliakörök. A hasonlók felismerik, és könnyebben megértik egymást, mint azok, akik különböznek, mert hasonlít a természetük, és egy rugóra jár az agyuk. Hogyan ismerhetjük meg Istent? Hogyan ismerhetjük meg őt igazán, mélyen, olyannak, amilyen? Ez egy olyan kérdés, ami régóta foglalkoztat sok embert. Pál apostol az Isten megismeréséhez vez...

Elmúlik.

Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr! Jeremiás próféta könyve 9. fejezet 22-23. vers Egy ősi történet szerint egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt, és csupán egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK Görgeted a Facebookot. Az egyik ismerősöd most vett új autót. "De jól megy egyeseknek, hogy még ilyen ínséges gazdasági helyzetben is van mit kidobni az ablakon…" Aztán tovább görgetsz, és azt látod, hogy más ismerőseid egyik napról a másikra elveszítet...

Lecke a szeretetről

Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. János első levele 4. fejezet 20-21. versei Volt, hogy azt gondoltam, a szeretet egy érzés. Meglátsz valakit, aki tetszik, aki kedves és szimpatikus, aki barátságos és már szereted is. Van, akit egy pillanat alatt sikerül, míg mások rövidebb-hosszabb ideig érik el, hogy szeressem őket. Ebben a képletben jórészt a másikon múlott, hogy szeretem-e őt. Volt, hogy azt gondoltam, szeretni muszáj. Hiszen vannak rokonok, testvérek és esetleg még szülők is, akiket nem mindig könnyű szeretni. Nem szerettem a bátyám, amikor nem vitt magával, mert koloncnak tartotta a három évvel fiatalabb öccsét. Nem szerettem a húgomat, mert a kedvenc indiános katonámnak mindig el kellett vennie a babáját, ha szerettem volna, hogy játszon velem. Nem szerettem apámat, ha ...

Te mire nézel?

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. Második korinthusi levél 4. fejezt 17-18. vers Pál apostol tanítása nem elméleti oktatás, hanem gyakorlati tapasztalat. Az ő életében az üldözés, a nélkülözés és a magány aktívan jelen volt, mégis azt mondja, hogy ezek csak pillanatnyi szenvedések. A ő megpróbáltatásai nem percekben és órákban voltak mérhetőek, mégis pillanatnak érezte, sőt a bosszankodás és a bánkódás helyett, más perspektívába helyezte ezeket. Sokszor mi is leginkább a jelen nehézségeit látjuk. Érezzük a betegség nyomorító jelenlétét, a csalódásokat, az elvesztegetett lehetőségeket és a lelki harcokról még nem is beszéltünk. Isten egy más perspektívába szeretné helyezni az életünket és a megpróbáltatásainkat. Szeretné, hogy ne csak a fizikai valóságot figyeljük, hanem próbáljunk meg hit által lá...

A rád bízott üzenet

Mert akit Isten küldött, Isten beszédeit szólja, mert annak ő bőségesen adja a Lelket. János 3:34 Amikor megpróbáltak éket verni Jézus és az előfutára, keresztelő János közé, akkor János nagyon határozottan állt ki Jézus, és mennyei származása mellett. “Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem… Aki a mennyből jön, az felette van mindenkinek: arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott…” János 3:30-32 Mivel Jézust az Atya küldte, természetes, hogy Isten üzenetét tolmácsolja, és ehhez minden segítséget meg is kapott. A Szentlélek töltötte be szívét, adott neki hatalmat. Ahogyan az Atya Jézust küldte, úgy küldi Jézus az ő tanítványait, miután új szívet és az Ő Lelkét adja nekik ( János 20:21-22 ). Ebből is természetesen következik, hogy akiket ő küld, azok is Isten beszédeit szólják ( Jeremiás 23:2 8). Te kinek a szavait szólod, milyen üzenetet közvetítesz? Legyen áldott a napod!

Mindenki

Vegyétek tehát tudomásul, testvéreim, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Apostolok cselekedetei 13:38-39 Gyönyörű látni, ahogy a Bibliában Isten szélesre tárja országának ajtaját. Gondolj az evangéliumi történetekre, amikben Jézus olyan emberekkel kerül kapcsolatba, akik valamiért megvetettek, kitaszítottak, érinthetetlenek, gyűlöltek voltak. A származásuk, betegségük vagy a munkájuk miatt. Isten azonban nem ezeket a bélyegeket nézi, hanem a szíveket. Számára nincs túl bűnös ember, akinek az életét ne akarná átformálni. Krisztusban mindannyiunkért feláldozta önmagát, és az ő szemében nincs különbség ember és ember között, mert mindannyian a gyermekei vagyunk. Akkor mi miért akarjuk minduntalan szűkebbre zárni az ajtókat? A kereszténység történetében túl sok sötét folt éktelenkedik, amikor nem akartunk emberként tekinteni a másikra. Amikor különbséget tettünk a...

A kedves beszéd három gyógyító hatása

Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek. Példabeszédek 16:24 Viktor Frankl egyszer megemlékezett arról, hogy a koncentrációs táborban az emberek sokszor nemcsak az éhségtől vagy a hidegtől roppantak össze, hanem attól, hogy teljesen elveszítették az emberi méltóság érzését. Egy alkalommal egy idős rab már feladta az életet: nem akart felkelni, enni vagy beszélni senkivel. Frankl leült mellé, és emlékeztette arra, hogy odahaza még várhat rá valaki, és hogy az ő élete még mindig értékes. Csak néhány őszinte, emberséges, lélek emelő mondat. Később az idős férfi újra elkezdett enni és részt venni a napi munkában. Frankl ebből azt a következtetést vonta le, hogy az emberi szó néha szó szerint életet hordozhat magában. A példabeszédek irójának gondolkodásában a lélek nemes egyszerűséggel egy teljes élő személyt jelent. Egész testére, csontjaira, szerveire hatással van a beszéd milyensége. Nézzük meg, milyen három hatása a kedves beszédnek: Elsőként a kedves szavak ö...

Az alázatosság és az Istenfélelem jutalma

Nyomában az alázatosságnak, az istenfélelemnek van gazdagság és dicsőség és élet. Példabeszédek könyve 22. fejezet 4. vers Amikor olyan bölcsnek tartod magad, hogy nekiállsz „lefordítani” egy bibliai igeszakaszt, rá kell jönnöd, hogy csak Isten Szentlelke tud igazi bölcsességet adni. Persze Ézs. 34:16 (16 ”Keressétek majd ki az Úr könyvéből, és olvassátok el! Egy sem fog hiányozni ezek közül, sem egyik, sem másik nem marad távol, hiszen az Úr ad parancsot nekik, az ő lelke gyűjti össze őket.” https://szentiras.hu/biblia/ruf/isa/34 ) szerint Isten az, aki gondoskodott az Ő írott kinyilatkoztatásának épségéről, és Ő nem követ el hibát. Ez az én értelmezésemben azt jelenti, hogy Sátán is és a gyarló emberek is törekedhetnek elferdíteni Isten igéjét, az akkor is eléri célját, mert egy sokkal magasabb, „TERMÉSZETES INTELIGENCIA” tartja kézben a dolgokat, akinek van hatalma „állítani királyokat és dönteni királyokat...”, és Ő az, aki „ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt az értelmesekn...

A tenger sincs többé

És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. Jelenések könyve 21. fejezet 1. vers A Biblia utolsó könyve, a Jelenések könyve az összeesküvés– és más elméletek táptalaja. Nehezen érthető szimbólumok, egymást nem lineárisan követő események és tucatnyi, egymásnak sokszor ellentmondó feltételezés áll az ember útjában, ha úgy igazából magáévá akarja tenni a könyv üzenetét. Ám ha valaki tényleg őszintén erre vágyik és nekikezd, azt találhatja, hogy túl a szenzáción és az apokaliptikus konteókon, a Jelenések könyve a remény irata a Biblia zárásaként. Amikor a Bibliáról, mint iratok gyűjteményéről beszélünk egy bibliakör, vagy beszélgetés alkalmával, általában nem hagyom ki, hogy megkérdezzem, tudja-e valaki, hogy miről szól a Szentírás. Ilyenkor persze rengeteg (egyébként jó) válasz szokott érkezni, hiszen attól függ, hogy mit tartunk igazán fontosnak, a Biblia fókuszpontjának. Van, aki szerint a törvény, mások szerint a történetek a fontos...

Barátság parancsra?

  Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. János evangéliuma 15. fejezet, 13-14. versei Néha különleges érzésekkel tölt el a Biblia olvasása. Ennél az igénél is olyan furcsának találom a második kijelentést, hogy akkor vagyunk Jézus barátai, ha engedelmeskedünk a parancsainak. Mintha lehetne utasításra szeretni! Nem lehet. Nem mondhatod meg a másiknak, hogy barátkozzon veled, hogy szeressen téged, hogy szimpatikus légy neki. Pedig sokszor szeretnénk. Olyan jó lenne, ha kiválogathatnám azokat az embereket, akik a környezetemet alkotják.  Természetesen van olyan eset, amikor ez sikerül. De hány olyan barátunk van, akit először még csak nem is kedveltünk? És lehet, hogy vannak, akiknek még a párjukkal is hasonló tapasztalatuk volt. Tudjátok az emberek között sokan vannak, akik nem válogatnák be Jézust a társaságukba. Sőt, vezetőjüknek egyáltalán nem választanák, és mégis me...

Majd az Úr megoldja

Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. Római levél 12.fejezet 17-19.vers Szokták mondani, hogy a harag rossz tanácsadó. Azt is szokták mondani (akik nem feltétlenül a Biblia elveit követik), hogy majd a karma megoldja, úgyis megfizet mindenki a saját bűneiért. Többféle elgondolás és vélemény van és bár mindegyik másra helyezi a hangsúlyt, egyben megegyeznek: egyik sem azt tanácsolja, hogy én, mint ember oldjam meg és tegyek igazságot. És itt van a kihívás. Nem tenni semmit, veszteg maradni és várni. Vajon ez a várakozás mennyire keresztényi? Arra várni, hogy majd az, aki nekem fájdalmat okozott jól megfizessen, mennyire jézusi példakövetés? Igazából egyáltalán nem. Amikor igazságtalan helyzet ér, akk...

Résnyire nyitva

Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Jakab levele 4. fejezet 7. vers Volt egyszer egy ember, aki minden reggel résnyire nyitva hagyta a kaput. Nem sokra, csak annyira, hogy abból még nem lehet baj. Először csak néhány levelet hordott be a szél. Később egy kóbor kutya is besurrant. Aztán idegenek is benéztek. Egy nap rájött, nem a kerítéssel van a baj, hanem azzal a réssel, amit nem vett komolyan. Valahogy így működik a szívünk is. Ritkán egyetlen nagy döntéssel távolodunk el Istentől. Gyakrabban apró réseken át. Egy dédelgetett sértettségen, egy visszatérő félelmen, egy mentegetett haragon, egy vágyon keresztül, amely először csak gondolatnak tűnik, később mégis irányítani kezd. Jakab ezért nemcsak engedelmességről beszél. Azt mondja, álljatok ellen az ördögnek. Nem elég Isten felé igent mondani, közben annak is nemet kell mondani, ami el akar szakítani tőle. Ez az ellenállás nem hősködés, hanem józan lelki éberség. Annak felismerése, hogy...

Te vagy az apám

Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! Mózes második könyve 20:12 Sosem volt ennyire megosztott az országunk, mint az elmúlt években. A politika megmérgezte az egyszerű hétköznapok kapcsolódásait, bekúszott nemcsak a spájzba, hanem egészen a nappaliba, sőt, eljutott az ünnepi asztalokig. Ebben a légkörben különösen hangsúlyosan szól ma reggel Isten parancsa: „Tiszteld apádat és anyádat…”. A tízparancsolatban ez az első olyan parancs, ami az emberi kapcsolatokra vonatkozik. Nem véletlen: a család a társadalom legkisebb közössége. Innen indulunk, itt szocializálódunk, itt tanuljuk meg, hogyan viszonyuljunk embertársainkhoz, és ezek a kezdeti kapcsolataink kihatással lesznek az istenképünkre is. Ahogy felnövünk, egyre jobban szembesülünk azzal, hogy apánk-anyánk is emberből van, ők is tévednek, hibáznak, vannak rossz tulajdonságaik is. Az életről pedig kialakítjuk a saját véleményünket, és megesik, hogy ez nem mindenben követi ...

Hogyan tudnék élni nélküled?

Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Pál levele a rómaiakhoz 5:8 Képzelj el egy személyt, aki nem azért van Veled, mert anyagi, egzisztenciális vagy bármilyen előnye származna a kapcsolatotokból. Aki nem azért ül melletted, mert egy órára azért fizettél neki, hogy meghallgassa lelki sebeidet, és aztán tanácsokkal lásson el vagy felirja a megfelelő szorongás oldót. Aki nem azért él Veled együtt, mert biztositod számára a komfortot, a társaságot. Aki nem azért beszélget Veled, hogy mindig le tudja igazolni a maga igazságát, átlépve a saját határaidat ezzel összetörve szivedet. Aki nem azért lakik Veled, hogy csak az ő élete legyen a központban, és mindenki más tisztelettel nézzen rá. Aki meglátja mire van szükséged, és felvállalja a maga felelősségét abban, hogy hol kell javitania a helyzeten. Aki képes adni új esélyt, tiszta lapot akkor is, ha Te óriásit hibáztál és súlyos következményekkel kell szembe...

Mindennek ára van

Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek... Máté 27:50-53 Annak, hogy valami kedvezőbb lesz, mint korábban volt, megvannak az előzményei. Tenni kell azért, hogy jobb legyen: tervezni, következetesen megvalósítani, áldozatot vállalni, dolgozni, küzdeni. Szülők azért dolgoznak, gyűjtenek, hogy a gyerekeiknek jobb legyen; barátok „elviszik egymás helyett a balhét”; balesetben, természeti katasztrófák idején emberek kockáztatják saját testi épségüket vagy életüket, hogy életeket mentsenek és így tovább. Ezekre az emberekre hálával gondolunk, ha értünk vagy számunkra kedves emberekért teszik ezt, és lehet, hogy hősöknek is tekintjük őket. Emberekként sok mindent megtehetünk egymásért, de a képességeinknek ...

Buborékok és axiómák

Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte. János evangéliuma 5. fejezet 22. vers Mindannyian a saját, jól kialakított buborékunkban élünk – legalábbis ezt tanultuk az elmúlt években-évtizedben, mióta a közösségi média és a különböző internetes portálok segítségével jutnak el hozzánk az információk. A legegyszerűbben ezt úgy érthetjük meg, hogy amennyiben az internetet főként receptes könyvként használjuk, akkor egy idő után egyre több főzéssel, ételekkel, receptekkel kapcsolatos tartalmat fogunk találni a közösségi médiában, akár olyannyira is, hogy idővel úgy tűnhet, az interneten semmi más nincs, csak receptek. Mielőtt téves következtetéseket vonnánk le ebből, fontos látni, hogy nem az internet miatt gondolkodunk így, hanem az internet követi azt, ahogyan az agyunk egyébként is működik. Tipikus esete ennek, amikor...

Nem mindegy...

Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy!  Mert ahogyan a sok munka álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel. Prédikátor könyve 5. fejezet 1-2. verse "Személyiségünk egyik tükre a beszédünk, de nem csak rólunk, hanem a társadalmunkról is képet mutat." - írja Mátraházi Zsuzsa a Nyelv és tudomány weboldalon, 2011. júliusában, és milyen igaza van!  Nem mindegy mi ösztönöz a beszédre és az sem, hogy annak hatására hogyan szólalunk meg. Régóta tudja az emberiség, hogy a beszédünk elárul minket, megmutatja kik vagyunk valójában. Ugyanakkor, ha megtanuljuk művelni azt, akkor ez a folyamat a jellemünk átalakulására is hat. Salamon jól értette ezt a maga korában, ezért ebben az igében két fontos dologra is szeretne megtanítani bennünket ma reggel: a megfontolt és átgondolt beszédre, valamint arra, hogy ne vigyük túlzásba a közlést. A Szentírás korai könyvében, a bí...

Legyünk kedves illat!

Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. Efézusi levél 5. fejezet 1-2. vers Pál apostol nem kevesebbre hív, mint hogy Isten követői, szó szerint „utánzói” legyünk. Ez nem felszínes vallásosságot jelent, hanem egy mély, belülről fakadó életformát: olyanná válni, mint az Atya, akinek gyermekei vagyunk. Gyermekként természetes, hogy utánozzuk szüleinket. Isten gyermekeként is ez a hivatásunk: tükrözni az Ő jellemét – különösen a szeretetben. De milyen szeretetről van szó? Nem érzelmi hullámzásról, hanem olyan önfeláldozó szeretetről, amelyet Jézus Krisztus mutatott meg. Ő nem csak beszélt a szeretetről – odaadta önmagát. Az ige különleges képet használ: Krisztus áldozata „kedves illat” volt Isten előtt. Az ószövetségi áldozatoknál az illat a teljes elfogadást jelentette. Amikor Jézus odaadta életét, az Atya teljesen elfogadta azt. És most minket ...

Mi a logikus lépés?

Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. Róma 12:1-2 Mi következik ebből? Ez egy fontos gyakorlati kérdés, amit érdemes rendszeresen feltenni magunknak, miközben a Bibliát olvassuk. Mi következik abból, hogy Isten Igéje leleplezi, hogy téves elgondolásaim vannak Istenről? Mi következik abból, ha kiderül egy szokásomról, hogy azzal magamnak vagy másoknak kárt okozok? Mi következik abból, ha egy dologban megértem mi Isten akarata? Mi következik abból, amikor szívemet mélyen megérinti Isten irántam való nagylelkűsége és irgalma, amikor nem bűneim szerint bánik velem, hanem kegyelme szerint? Bálám története a válaszunkban használt kötőszó jelentőségére irányítja a figyelmemet vö. Mózes 4. könyve 22:15-19. Nem mindegy, ...

Anya, Úr, Isten

De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid. Ézsaiás könyve 49:14-16 Olyan jó olvasni ezt a fenti igét, ami Istent egy nőhöz, egy anyához hasonlítja. Az Úr olyan, mint egy anya, aki saját testén-lelkén viseli gyermekei nyomát. A terhességi csíkok, a szétnyílt hasizom, a megsüllyedt méh, a császármetszés, gátmetszés nyoma. A lelkében hegként élő emlékek a szülészeten vele szemben elkövetett erőszakról, a szülés utáni depresszió magányáról, egy lombik program terheiről, örökbefogadóként a nyomasztó gondolattól, hogy mi történhetett a gyermekével, mielőtt az ő védő karjai közé került. Isten olyan, mint egy anya. Tenyerén ott viseli újjászülésünk hegeit, szívében az emberi élet minden fájdalmának, veszteségének, kihívásának emlékét, köztük a golgotai magárahagyot...

Isteni bújócska

Most pedig törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták, mégpedig Isten igazsága a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek... Pál levele a rómaiakhoz 3:21-22 A bújócska lényege, hogy egy vagy több személy keres egy olyan pontot egy adott helyen, ahol egy kijelölt személy megpróbálja megtalálni. Mókás dolog a bújócska szabályát elmagyarázni, főleg hogy sejtem, hogy te, kedves Olvasóm, ugyanannyira játszottál már életedben bújócskát mint én. A hátulütője viszont az elbújásnak az, hogy amíg rejtve vagy, nem látod a hunyót, csak sejtheted, hogy merre is van. Mikor egy négy évessel játszod, akkor nem egyszer előfordul az, hogy bizony akinek a függöny mögé kellett volna bújnia kíváncsi hogy mi történik a játékban, és ki-ki kukucskál a rejtekhelye mögül. Amikor a fenti igét olvastam, ez a kép ugrott be. Miért? - merülhet fel a kérdés. Mert valahogy hasonlít arra, ahogy a törvényt használjuk. A törvény nagyon jó búvóhely. El lehet bú...

"Légy hű mindhalálig!"

Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok... Efézus 4:1 Szüleim azt tanították, hogy nincs Isten. Így nevelkedtem 21 éves koromig. Kommunista családban csak abban hittünk, ami kézzelfogható. Amikor 21 évesen rádöbbentem, hogy mégis van Isten, azért imádkoztam, hogy főállásban tudjam szolgálni Őt.  Még abban az évben kaptam levelet a teológiáról, hogy menjek felvételizni. Nappali tagozat. A kollégiumban sok vicces dolgot csináltunk. Egyik alkalommal, talán születésnapomra, kaptam egy levelet az “új teológiai irányzatról”, amit “soóteorológiának” hívtak. Persze ez csak vicc volt. Mégis most, amikor írom ezt az elmélkedést, eszembe jutott. Hogy miért is? Én hiszem, hogy ha az ember őszintén, imádkozva kutatja az igét, akkor Isten, még ha a határokon belül is, de ad új megvilágítást, új látást. Az egyik igei elmélkedésem Jézus végidei beszédével foglalkozik Máté 24-ben. Itt arra szeretnék rámutatni, hogy közvetlen...

Sokszínű generációk

Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben. Timóteushoz írt első levél 4:12 Attól függően, hogy milyen közösségről beszélünk, egyszerre 3-4, sőt, bizonyos esetekben akár öt különböző generáció is képviseltetheti magát a tagjai között. A veteránoktól kezdve (akik 1946 előtt születtek) a "Baby Boomereken", (1946-1964) X, Y és Z generációkon át (1965-1980; 1981-1996; 1997-2010) egészen az úgynevezett "Alfa" generációig (akik a 2010 után születettek) mindenki, aki a munkahelyeken, iskolákban vagy a templomok padsoraiban ül, a felsorolt korosztályok valamelyikét képviseli. Azt pedig már tapasztalatból is tudjuk, hogy az együttélés ilyen téren sem nevezhető könnyűnek. Gyakran hallom, különösen az idősebb korosztály képviselőitől, hogy "bezzeg a mai fiatalok", amit a milleniumi generáció (Y) tagjaként nehezményezek is. Mert noha népszerű úgy gondolni ezekre a szakaszokra, mint...

Hogyan érjem el a célomat?

Jézus megállt, és ezt mondta: Hívjátok ide! Odahívták a vakot, és ezt mondták neki: Bízzál! Kelj fel! Hív téged! Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz.  Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak.  Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton. Márk evangéliuma 10. fejezet 49-52. versei Mindannyiunknak vannak álmai, tudni véljük, mit szeretnénk elérni az életben. Történetünk, a vak Bartimeus gyógyulásának története tökéletes példája annak, hogy valaki hogyan érheti el vágyott céljait. Az a pár lépés, amik itt találhatók, a való életben is megállják a helyüket. Nézzük szép sorban! 1. lépés: Tudd, mi a határozott célod, amit el akarsz érni és mi az ami ebben leginkább motivál téged! Bartimeus vak volt és látni szeretett volna. Tudta, hogy ha egészséges lesz, teljes életet élhet, nem kell tovább alamizsnán élnie. Amikor Jézus meg...

Menjünk!

Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből.  Ézsaiás könyve 2. fejezet 3. vers Ez az ige, a Nap első fényeihez hasonlóan ébresztgetni akar. Hívást intéz minden ember felé. Nem csupán egyéni meghívás ez, hanem közösségi: „Eljön sok nép...” – vagyis Istenhez vezető út nem magányos zarándoklat. Az üdvösség története mindig közösségben bontakozik ki. A próféta látomása egy mozgást ír le: menjünk föl . Ez felfelé vezető irányt jelent – lelki értelemben is. Istenhez közeledni mindig emelkedést jelent: gondolkodásban, jellemben, életvitelben. Nem maradhatunk ott, ahol tegnap voltunk. A cél világos: Isten így tanítson minket arra az útra, amin járnunk kell. Isten nem csupán megmenteni akar, hanem formálni is. Az Ő útjai nem ösztönösen jönnek számunkra – tanulnunk kell őket. Ez alázatot kíván: készséget arra, hogy Isten taní...

Nem ott kezdődik a baj, ahol gondolnánk

A bűnösök ösvényére ne lépj, és ne járj a gonoszok útján. Példabeszédek könyve 4. fejezet 14. vers Ezeket a szavakat Salamonhoz köti a hagyomány. Ahhoz az emberhez, aki fiatalon nem gazdagságot vagy hatalmat kért Istentől, hanem bölcsességet, hogy jól tudjon dönteni és jól vezesse a rábízott népet. Isten meg is adta neki ezt a bölcsességet bőségesen. Valóban tisztán látott helyzeteket és következményeket. Mégsem maradt mindvégig azon az úton, amelyre Isten elhívta. Nem azért, mert elveszítette a bölcsességét, hanem mert a szíve és a vágyai lassan más irányba kezdték húzni. Egyre több felesége lett, közülük sokan más népekből jöttek, más hitet és más istenek tiszteletét hozták magukkal. Salamon pedig nem állt meg időben. Nem egyetlen nagy döntéssel fordult el Istentől, hanem sok apró engedménnyel. Végül ott találta magát, hogy már nem csak az Urat tiszteli. Nem biztos azonban, hogy minden ember időben felismeri, hova tart. Vannak utak, amelyek annyira lekötik a szívet, hogy egyre neheze...

Tiszta lappal

Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igédet. Zsoltárok könyve 119:9 Van úgy, hogy nehéz olvasni a Bibliát, mert a benne lévő történetekre, szakaszokra vastagon rárakódott a múlt, a negatív tapasztalatok, a káros berögződések. Elérsz egy igéhez, és a benned zakatoló emlékek hangosabban beszélnek, mint a betűk, amiket magadban elolvastál. Mert ezzel a sztorival példálóztak, amikor kisgyermek voltál, hogy „Nézd meg, bezzeg Dániel! Ő aztán hűséges tudott lenni minden körülmény között!” És pechünkre a Biblia épp nála nem említ még egy bal lábbal felkelős napot sem. Vagy bizonyos szakaszokkal előszeretettel ostorozta a népet a lelkész a szószékről hévvel, átéléssel, félelmet és rettegést keltve a szívekben. Vagy a hittanórán próbált fegyelmezni vele a tanító, hogy „Húzd meg magad, édes fiam, mert Isten szeme mindent lát!” Ma reggel, bármilyen nehéz is, kérlek, tedd félre ezeket a régi, mérgező berögződéseket, és próbáld meg tiszta fejjel olvasni a Bibliát! Állítsd...

Hiszem...

Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében. János 3:18 Hiszem hogy van egy hely, ahol boldogan élhet mindenki. Ahol nincs fájdalom és félelem. Nincs búcsú és veszteség. Egy olyan hely ahol örökké azokkal lehetek akiket szeretek. Hiszem hogy van egy pillanat a történelemben amikor meglátom a felhőt közeledni, és nem vihart várok majd belőle hanem békét. Egy pillanat amikor valami olyan közeledik ami még nem volt. Érezni fogom annak a valakinek a jelenlétét aki mindent megalkotott. Választ fog adni minden kérdésemre, és mosolyogva átölel, mint egy apa aki újra látja gyermekét hosszú idő után. Hiszem hogy van Valaki akinek fontos vagyok. Annyira fontos, hogy mindent félretett, hogy engem megmentsen. Nem kímélte magát. Vállalta a keresztet értem. Olyan szeretet mint az Övé nincs még egy a világon. Hiszem hogy ez a szeretet megváltott. Hiszem hogy ez nem csak azt jelenti hogy majd amikor eljön az a pillanat, ...

Világosság és sötétség

Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat. János 3:19-21 Szeretjük a világosságot, úgy látszik, ilyen az alap természetünk: megújul az életkedvünk, ha a hosszú téli éjszakák után végre tavaszodik, és érezhetően hosszabbak a nappalok, jobb kedvünk lesz, ha borús napok után kisüt a nap. A gyerekek közül vannak olyanok, akik nem mernek elaludni, ha sötét van a szobában, kell nekik valamilyen fény. A világossághoz jó, a sötétséghez rossz gondolatokat társítunk. A fenti mondatokban Jézus magáról beszélt, mint aki a Világosság, aki eljött a világba. Amikor ez történt, a (lelki) világosságot is elhozta magával: életével, szavaival,...

Ha egy percre csendben maradnál...

Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. 46. Zsoltár 11. vers Ha egy percre csendben maradnál, talán meghallanád, amit a saját hangodtól talán soha nem hallottál még. A 46. Zsoltár, ami alapján – a hagyomány szerint – Luther Márton az “ Erős vár a mi Istenünk ” kezdetű, gyönyörű éneket írta, (egyik személyes kedvencemet) egy furcsa párbeszédet örökít meg. Az első tíz versben Isten csodálatos hatalmáról énekel a nép, arról, hogy még a legnagyobb krízisben is van, akire támaszkodhatunk, mert Isten megóv bennünket minden bajtól. Arról zengenek, hogy “ a népek háborognak, országok inognak, ha mennydörög az Úr ” és hogy “ háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. ” Mire a tizedik vershez érünk, el tudjuk képzelni, hogy az éneklő tömeg egyre hangosabban zengi a dicséretet a mennyek felé, amikor váratlanul Isten is megszólal: Csendesedjetek el! Erre már az éneklők se mernek...