reggeli dicséret

„És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.” 2Kor 12,9 Egyedül voltam. Csak a lábam vitt folyamatosan előre. Élveztem a ritmus egyhangúságát, „egy – két – há – négy, egy – két – há – négy…” számoltam a talpam csattogását a hegyi úton. Néztem a futás közben elsuhanó fák, bokrok lombjait, a tavaszi virágzás szépségét. Tudtam jól, ügyelnem kell a légzésemre, de az emelkedő túl meredek volt. Először csak sajgott az oldalam, majd egyre erősebb lett a szúró fájdalom. „Ne figyelj rá, ne figyelj rá!” – futottam tovább. De az érzés felül kerekedett rajtam. Rám tört a légszomj és egyre jobban ziháltam, kapkodtam a levegőt. Egyre erősebben dübörgött egy hang belül: „Úgyse bírod már tovább!”…   Ahogy a sportnál, úgy az életünkben is mindig van egy pont, ahol véget ér az erőnk és megtapasztaljuk, hogy Isten a mi határainkon túl lakozik. A

                                                 „Hálát adok az én Istenemnek valahányszor megemlékezem rólatok és mindenkor, minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mivel az első naptól fogva mind ez ideig közösséget vállaltatok az evangéliummal. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjáig.”  Filippi 1: 3-6. (Rev. Kar.) Ma reggel különösen megszólított engem ez az Ige. Elképzeltem, hogy a lelkipásztorom minden reggel imádkozik, sőt mi több könyörög értem. Odavisz engem naponta az Úr elé. Méghozzá örömmel beszélget rólam Jézussal! Áldást és erőt kér számomra, elmondja, milyen boldog, mert tudja, hogy odaszántam életemet az Úrnak. Örül azoknak a tapasztalatoknak, amiket Jézussal szereztem – és ezt az én lelkipásztorom megköszöni! Hálás értem az Úrnak, mert elfogadtam az evangéliumot, az örömhírt, amit Jézustól ajándékba kaptam, és mert odaszántam életemet e jó hír terjesztésének. S végül meg van g

"Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. " Zsidókhoz írt levél 12:2 Sokan a kötelezőt sem teszik meg. Mások megteszik, de csak azért, mert kötelező. Ismét mások megteszik azt is, ami nem kötelező, mert szeretik azokat, akikért áldozatot hoznak. Minél magasabban vagy, annál nehezebb áldozatot hozni. Minél több öröm ér az életben, annál nehezebb a fájdalomra vállalkozni. Jézus volt az Atya után mindig is a Leghatalmasabb a Világegyetemben. Neki a Mindent kellett feláldoznia, hogy megmutathassa, hogy szereti az emberiséget. Olyant mutatott be, amit senki sem kérhetett volna Tőle és nem is volt elvárható. Ha Jézus Maga nem ajánlja fel az életét az emberiségért, akkor sem vádolhatta volna senki gonoszsággal, de szeretetlenséggel sem, csak a világ szegényebb lenne a leghatalmasabb csodával, ami az Univerzum történetében megtör

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Galátziabeliekhez írt levél 6. fejezet 9. vers Bármilyen gonosz legyen is a bennünket körülvevő világ, a legtöbb szülő mégiscsak jóra próbálja nevelni csemetéit: „Ha jó leszel, kapsz egy cukrot, vagy csokit. Ha jól viselkedsz, megveszem neked azt a játékot.” Így próbálnak felkészíteni arra, hogy minden cselekedetünknek következménye van és kitörölhetetlenül hordoznunk kell lelki és testi lenyomatait. Ahogy Pál is írja: „amit vet az ember, azt aratándja is” (7. vers) De álljunk csak meg egy pillanatra! Mert az elmélet, miszerint a jóért mindig jó jár, a rosszért pedig rossz, látszólag éles ellentétben áll a gyakorlattal. Mondhatnánk a valóság nem ilyen fekete-fehér. Jót akarunk és jót teszünk, de nemhogy megköszönné a másik, sőt rosszal fizet mindezért. Hogy is van ez? Jézus életét tanulmányozva még hangsúlyosabbá válik ez a kérdés. Pedig az Ő élete tényleg arról s

„Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, a kik várjátok az Urat!”   Zsoltárok könyve 31,25 "Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni." /Niccolo Machiavelli/ Egy köztiszteletben álló ember valami csúnya bűnt követett el. Reggel megállt a tükör előtt és meglátta az arcát. „Uram, ez nem én vagyok, én nem akarok ilyen lenni” mondta magában, és a tükörben szembe köpte magát. Tisztelem ezt az embert, mert erős volt, ha pillanatnyi győzelmet aratott is rajta Sátán, fel tudott állni. Akiknek az Úrban van reménységük „… erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Ézsaiás könyve 40,31 Az ember szíve érzékeny műszer. Ha Isten Szentlelke benne lakik, az Ige által mindig érzékenyebbé válik. A lelkiismeret egy egyenlő szárú háromszöghöz hasonlít, ami ott van a mi szívünkben. Ha teszünk valami rosszat, akkor fordul egyet és fáj. Ha még egyszer megtesszük, már kopna

"Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket." Apostolok Cselekedetei 13:34 Halál és feltámadás. Misztikus, ijesztő, vagy bátorító szavak? Bibliai szempontból jó eséllyel mindkét dologban részünk lesz, nem árt tehát tisztában lenni a dolgokkal. Hála Istennek a Biblia tanítása nagyon egyszerű, érthető, ugyanakkor Sátán első hazugsága is a halálhoz kapcsolódik: "bizony nem haltok meg." Azzal, hogy Ádám és Éva evett a tiltott fáról látszólag nem nagy dolog, mégis ami tettük mögött volt, egy ma is döntő kérdés: Isten vagy a Kígyó szavára hallgatunk?  Isten azt mondta, hogy ha esznek a fáról, meghalnak. A Kígyó (Sátán) szerint nem halnak meg akkor sem, ha szembeszállnak Teremtőjük akaratával. Isten nyilván nem akarta az ember halálát, csak figyelmezette őket a bűn végső következményére.  A Rómabeliekhez írt levél 6:23 is erről beszél:

„A keresztségben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.” Pál levele a kolosséiakhoz 2:12 Halál. Az egyik legsötétebb szó amióta az eszünket tudjuk. Halál, ami mindig veszteség, mindig fáj, és bármennyire is úgy gondoltad, hogy kész leszel a hírre, mindig váratlanul és alattomosan érkezik hozzád. Halál, de az amelyik egy új életbe nyit kaput. Kérlek, ne gondolj valami túlvilági misztikumra. Egy könyvben olvastam a következő gondolatokat, melyek valahogy megfogják ennek a fajta halálnak a lényegét: „Öld meg a fiút magadban- mondtam neki azon a napon, mikor elhajóztam a Falra. Az uralkodáshoz férfi kell. Aegon, nem pedig Egg. Öld meg a fiút, és engedd a férfit megszületni. Az öregember megérintette Jon arcát. -Te feleannyi idős vagy, mint Egg volt akkor, és attól félek, a te terhed sokkal kegyetlenebb. Nem sok örömöt fogsz találni a parancsnokságban, de úgy gondolom, megvan b