Távol és mégis közel
„Még nem tudjuk, hogy jó, vagy rosszindulatú a daganat.” Mondta az orvos és Zoltán szívéről a hetek óta ránehezedő kő nem gördült le, hanem úgy érezte, mintha tettek volna még rá egy lapáttal. Egy jó nagy lapáttal. Négy valamit találtak a torok környékén, amiről a CT vizsgálat után sem tudták megmondani, hogy mi az. Bosszúsnak érezte magát, mert amióta a körzeti orvosa elküldte a szakrendelésre a sok utánajárás miatt nem tudott dolgozni, és ez továbbra is így marad. „Mi lesz a cégemmel” – gondolta – „ha itt ilyen lassan mennek a dolgok.” Azon morfondírozott, hogy csak jobb lenne fizetősen tovább folytatni a vizsgálatokat. Igaz, úgy lényegesen drágább, de sokkal gyorsabb is. Most pedig nem engedheti meg magának az ilyen félnapos időkieséseket, amit a szakrendelés és az utazás vett el tőle. Halaszthatatlan tárgyalások vártak rá. Sok volt a stressz. A doki szerint akár ez is okozhatta ezt a furcsa elváltozást. „Kiadom a leletet” – szakította félbe gondolatait az asszisztens –, azzal viss