Bejegyzések

jókívánság címkéjű bejegyzések megjelenítése

Újévi jókívánságok

Kép
Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. Ézsaiás könyve 43:19 Az újév első napja mindig egyszerre hordoz magában reményt és kérdéseket. Mögöttünk van egy év örömeivel és terheivel, előttünk pedig egy ismeretlen, új időszak. Ki tudja, mit hoz a következő 365 nap? Lesz-e újabb öröm? Lesz-e miért reménykedni és lesz-e ok a szomorúságra? Ilyenkor az ember a sok tervezgetés mellett talán aggódik is egy kicsit, ám Isten igéje már az év elején emlékeztet: Ő nem a múltban ragadt, hanem ma is cselekvő, végtelenül szerető Isten. Cselekszik valami újat. Élőt. Reményt adót. Január elseje nem csak az új év kezdete, de a béke világnapja is. Egy olyan állapot ez, amit ritkán tapasztalunk, akkor is csak rövid ideig. A béke azonban nem csupán politikai fogalom vagy távoli vágy, hanem Isten ajándéka, amely a szívben kezdődik. Ott, ahol engedjük, hogy Ő vezessen a „pusztán” át, és rábízzuk magunkat arra, aki u...