reggeli dicséret

Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdani időkbe, a távoli múltba.  Mikeás próféta könyve 5:1 Hollywoodban már rég óta jól tudják a tuti receptet, ismerik a közönség igényeit, és tudják, hogy ma már nem a macsós-terminátoros Rambós filmek mennek a legnagyobbat. Az emberek nagy százaléka nem olyan hőst keres, aki már születése után, mint Sámson, győztesként kezdte. Nem. Az igazi jó sztori receptje a vesztes. Gondolj csak bele, melyek azok a történetek, amik a legtöbb embert vonzzák: a legkisebb hobbit indul Mordorba, a lépcső alatt lakó furcsa gyerekből lesz a gonoszverő varázsló, az átlagember – vagy mégjobb, átlagon aluli – viszi a legtöbbre. Ő a vesztes. Így kezdi legalábbis. Nem az ő javára írják az oddszt, ám mégis a legtöbbre viszi összességében. Ilyen vesztes Betlehem városa is. A neve is semmitmondó: A Kenyér Háza – semmi Királyföld, Ígéretfalva, Megváltá...

„A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!” Pál levele a filippiekhez 4:5 Szelíd. Olyan megfoghatatlan, nem gondolod? Milyen a szelíd ember? Olyan, akin mindenki áttrappolhat a bocsánatkérés apró szikrája nélkül? Olyan, aki mindig csendben van olyannyira, hogy az már kezd kellemetlen lenni, és elgondolkodsz az illető épelmélyűségéről? Vajon a szelíd ember mindig vesztes is? Egy szerencsétlen, aki csak meghúzza magát egy talpalattnyi területen, mindig szomorú, és csak ritkán enged világgá egy-egy fájdalmas mosolyt?  Azt hiszem, Isten nem ezt várja el tőlünk. Nem ez a szelídség. Jézus szelíd volt, ugye? Másként nem lenne hiteles dolog a követői elé ezt a tulajdonságot állítani. És vesztes is volt? Vagy egy szerencsétlen senki? A legkevésbé sem.   Jézus szelíd volt. És olyan szelídnek szetne látni téged is, amilyen ő volt. Tanítványaihoz a következő felszólítást intézte: "Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek ...

Volt egy család, ahol már élt egy kisfiú és egy kislány a szüleivel. Egy napon érthetetlenül buta rendeletet adott ki a király. Nem tudom pontosan, de talán valahogy így hangzott: „Közhírré tétetik, hogy a mai naptól, azaz az Abib hónap első napjától kezdve, ha egy zsidó családba kisfiú születik, azt haladéktalanul meg kell ölni. Ellenkező esetben az egész család irtassék ki!” Amrám és Jokébed nagyon megszeppent. Az UH vizsgálat nem mutatta ki az egy hónap múlva születendő kisbaba nemét. Így aztán Jokébed végigimádkozta ezt az egész hónapot. „Istenem! Te olyan hatalmas vagy! Te bármit megtehetsz! Kérlek, ha véletlenül kisfiú lenne, ó Uram, őrizd meg őt! Tudom és hiszem, hogy akár még a nemét is meg tudod változtatni. Könyörgöm, őrizd meg őt!” Eljött a szülés ideje. Lélegzetvisszafojtva figyelték az eseményeket. Kisfiú! Legtöbb esetben ilyenkor mindenki örül, gratulál! De most? Sötét gondfelhők gyülekeztek Amrám homlokán. De a szeretet találékony. És a kis vesztes újszülö...

„Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján.” Jelenések könyve 3:21 A mi világunkban osztozni nem szokás. A vastrónon csak egy ember ülhet, a jutalmat, előléptetést csak egy kaphatja meg, a legtöbb küzdelemben egy győztes van, a többi mind veszít, és ritka az olyan konfliktus, ahonnan mindkét fél emelt fővel távozik.  Csaták sora zajlik nap mint nap, táborok feszülnek egymásnak, és a veszteséget már nem is számoljuk,csak egy hajszállal legyen kevesebb az ellenfélt ért kárnál. Időt, eszközöket, energiát pazarolunk el, és nem látjuk be, mennyire értelmetlen mindez. Mert van ennél sokkal fontosabb.  Küzdünk egymás ellen egy kényelmetlen ülőhelyért, ami csak ideig-óráig lehet a miénk, mert holnap vagy valaki más foglalja el, vagy a mi szánkban válik keserűvé az édes győzelem és birtoklás. Egymást letaposva próbálunk érvényesülni, és nem vesszük észre, hogy lehetne másként is....