reggeli dicséret

" Mert nem magunkat hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust, magunkat pedig mint a ti szolgáitokat a Jézusért." Pál második levele a korinthusiakhoz 4:6  Voltál -e már fültanúja olyan vallásos beszélgetésnek, ahol a keresztény szerénység köntösébe bújtatva önmagát tömjénezte valaki? Lehet, hogy jókat mondott, de mégis az volt a lényege, hogy ő mennyire jól gondolja, csinálja és milyen frankón meg tudja mondani a dolgok állását.  Ismersz-e olyan valakit, aki egyre inkább hangot ad önmarcangoló, önvádoló keresztény hitének és csak az hangzik el szájából, hogy milyen semmirekellő , "sáskák" vagyunk Isten szemében?  Teljesen jó akarattal kérdezem, talán te is ebbe a két csoportba tartozol?  Azt érzékelem, egyre inkább több önreklámozó vagy önmarcangoló ember van és egyre kevesebb a helyes önértékeléssel bíró keresztény, Krisztusban megbékéltetve önmagával, a társaival és a világgal.  Pedig a mai igénk, pontosan arra hív, hogy ne az önmagunk vélt vagy valós sérel...

“Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;” Péter első levele 2. fejezet 9. vers Amikor a boltban hisztizik a gyerek, az nem azért kellemetlen, mert hangos, vagy mert idegesítő (bár mindez igaz). A szülőben mindeközben egy mondat fogalmazódik meg újra és újra: “Vajon mit gondolnak rólam?!” Bármi, amit a gyermek tesz, a szülőből mutat egy pici szeletet. Legalábbis mi szülők sokszor így éljük meg. Isten terve az első keresztényekkel, és minden utánuk következővel nagyon egyszerű: “Mutass be minden embernek!” Kiválasztott tizenkét embert, hogy életükkel képviseljék Őt. Az ötlet annyira hatékony volt, hogy rövid időn belül több ezer, és mára már milliárdok csatlakoztak az ő hitükhöz. Olyan jól ment az ige terjesztése, hogy jelenleg a föld körülbelül harmada tartozik valamilyen keresztény felekezethez. Mindez annak a tizenkét embern...

"Amit mondok nektek a sötétben, azt mondjátok el napvilágnál; amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről!" Máté evangéliuma 10. fejezet 27.  vers "... de ne mondd el senkinek!" Öt szó, amit kimondva biztos lehetsz benne, hogy másnapra a fél világ tudni fogja a titkodat. Sőt, meghalljuk ezt az egyetlenegyet — "titok" — és valami rögtön átkapcsol a fejünkben. Kétféle ember létezik. Az egyik titkot hallva azonnal ki akarja kürtölni azt, és a másik, aki mélyen elássa magában, hogy véletlenül se tudódjon ki senki számára. Két teljesen ellentétes viselkedés, és mégis mélyen legbelül mindkettő ugyanabból a vágyból fakad: az emberek elismerésének kereséséből. Ha nem mondod el a titkot, egyetlen ember, a titok forrásának elismerését nyerted meg magadnak. A diszkréciódnak hála felismerte, hogy megbízható, szavahihető ember vagy, akire a legféltettebb titkait is rábízhatja. Ezzel szemben ha kikotyogod és ország-világ megtudja, akkor ország-világ népe fo...

"Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!"  Márk evangéliuma 16. fejezet 15. verse Minden teremtménynek. Jézus ezen szavai nem Márk evangéliumából, hanem leginkább Máté evangéliuma 28. fejezetéből ( Máté evangéliuma 28:18-20 ) lehetnek ismerősek. "Menjetek el szerte az egész világba..." Keresztény körökben erre a szakaszra a "Nagy Misszióparancsként" szoktunk hivatkozni, hiszen nagy is ( minden ) misszió is ( hirdessétek ) és parancs is ( menjetek ). Ezzel szoktuk magyarázni, ha valaki Afrikában önkénteskedik, és ezzel azt is, ha prospektusokkal házal, vagy ételt oszt a rászorulóknak. De mi van akkor, ha a "Nagy Misszióparancsunkat" nem Máté, hanem Márk evangéliuma alapján értelmezzük? Nem csupán "minden néphez" vagyunk kiküldve, hanem — ami érezhetően egy nagyobb és komolyabb küldetés — "minden teremtményhez"? Sőt, engedd meg, hogy tovább menjek, hiszen ...