reggeli dicséret

 "Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!" Zsoltárok 18. fejezet 2-3. vers Ahogy kémleljük a jövőt az év utolsó napján, sok minden kirajzolódhat a jövő ködében. Egy hatalmas feladat, amivel meg kell küzdenünk. Egy nehéz beszélgetés, amit inkább elkerülnénk. Egy munkahely, ahová nem szívesen járunk be. Egy hosszú gyógyulás, amihez nem tudjuk, honnan lesz erőnk és reményünk. Egy ígéret, amit nem tudjuk, hogyan fogunk teljesíteni. Egy nyaralás, amire nem tudjuk, hogy telik-e majd. Ki tudja biztosan megígérni, hogy minden a legjobban fog történni? Senki. Isten egy dolgot azonban meg tud ígérni. Bármi is történjen, ő melletted lesz! Isten erősség, kőszál, vár, megmentő, kőszikla, oltalom, pajzs, szabadító és fellegvár. És még csak egyetlen Zsoltár két versét listáztuk ki Istenről! Ha mindezt a sok jót megpróbálod összeönteni, összekeverni, és aztán megragadni a lénye

"Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!" Zsoltárok könyve 90:12 Az év utolsó előtti napját írjuk. Holnapután már 2022 lesz, noha én még csak éppen megszoktam, hogy a dátum 2021-gyel kezdődik. És ha ez mind nem lenne elég, évről-évre mintha egyre gyorsabban telne az idő. Eltervezzük a jövő évi nyaralást, és hipp-hopp, már túl is vagyunk rajta. A határidő, ami megszabásakor még távolinak tűnt, kettőt pislogunk és már a nyakunkon is van. A gyerekek, unokák éppen csak megszülettek, és már iskolába, gimnáziumba, egyetemre járnak, vagy már az esküvőjükre vagyunk hivatalosak... Csak úgy rohan az idő. Egy bizonyos életkor után az ember egyre többet gondol arra, hogy mi lesz, ha ő már nem lesz. Bármilyen furcsának is tűnhet, ez a "bizonyos életkor" pedig egyre korábban érkezik el: én, a magam alig harminc pluszával is elgondolkoztam már rajta, hogy vajon mit hagyok majd magam után, amikor egyszer elmegyek. Látva az idő felgyorsult voltát, talán nem is

  „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.”   ( 37. Zsoltár 25 . vers ) Gyülekezetünkben szokás, hogy így advent idején kis ajándékcsomaggal kedveskedünk a közösség idősebb tagjainak. -      Köszönöm, de nem kellett volna. Nézzétek, nekem van mindenem. Majd egy kis beszélgetés során kiderül, hogy a legtöbb helyen valóban, fizikailag minden megvan, csak egyvalami nincs: igazán mély, lelki, emberi kapcsolatok. -      Én olyan szívesen beszélnék a lelki dolgokról, a hitemről, de kinek? A gyerekeim, ha meglátogatnak, mindig rohannak. Barátok? Tudjátok, nekem a sok munka mellett még magamra, a saját családomra sem volt időm, nemhogy barátkozni, meg másra! Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szivek! A Sziriusz van tőlem távolabb Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Ó, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a sze

„Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.” Pál levele a kolosséiakhoz 3.fejezet 1-4.vers „ Ha tehát feltámadtatok… ”, vagyis meghaltunk? Kicsit merész kijelentés, nem? Kezdjük ott, hogy feltudunk támadni a halálból ebben a földi életben? Az nem csak Krisztus életében valósult meg? Nos, kedves Olvasó, Pál apostol itt nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy feltárja egy új élet elindulását, kialakulását, tehát a folyamatot, amikor valami új jön létre. De milyen is ez az új élet és hogyan érhetjük el? Ha kicsit visszatekintünk az előző fejezetre, akkor megállapítható, hogy Pál a testre irányítja a figyelmet, vagyis azokra a dolgokra, amelyeket a külvilág lát, olyan tevékenységekre, amelyen

" Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára,  s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon.  Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét,  aki önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgolkodó, választott népévé tegyen." Pál apostol Tituszhoz írt levele 2. fejezet 11-14. versei Itt volt az ünnep, az advent. a karácsony és elmúlt megint... Emlékszem, gyermekként mindig volt ebben valami varázslatos. A fények, az illatok, a csilingelő hangok, örömteli, izgatott várakozás és a boldog nevetés. Sohasem akartam, hogy vége legyen és szerettem volna, hogy ne legyen január, maradjon csak a téli szünet. Gondolom, v alahogy így lehettek ezzel Krisztus tanítványai is az első adventkor. Az igazi boldogság volt, ünnep. Még Jézus szavai szerint is hasonló az

„Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” János első levele 1:5-7 Nem lett rögtön sötétség. Először csak a szégyent éreztük, mert eltűnt az, ami addig észrevétlenül is védelmezett, és mi ott álltunk egymás előtt meztelenül. Aztán már ujjal mutogattunk, hogy „nem én, hanem az asszony”, meg a kígyó, és végeredményben Te, Úristen. Utunk egyre keletebbre vitt Édentől, testvért öltünk, várost építettünk, harcoltunk emberrel és Istennel, és a sötétség egyre csak nőtt. Kigúnyoltuk Nóét, rabságban tartottuk Jákób gyermekeit, majd üldöztük őket, míg ránk nem omlott a szétnyílt Vörös-tenger. A pusztában unos-untalan lázadoztunk,

"Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.” Mózes második könyve 15:2 Amikor Mózes ezt énekli, még csak próféciákból ismeri a messiási történeteket. Amikor erről énekel, számára Isten az a szabadító, aki megmentette Egyiptomból, aki kivezette a népet, aki átvezette őket száraz lábbal a tengeren. Az az Isten, akitől az utasításokat, parancsokat kapták, aki megmondta mit és hogyan tegyenek. Aki óvta őket, de el is várta az engedelmességet. Amikor az év ezen szaka eljön, mi már úgy állhatunk, mint akik tudják ki volt Jézus, mit tett értünk. Tudjuk földi életének kezdetét és végét. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy elolvashatjuk a Megváltó életének különböző állomásait, és nem kell kétségbe vonnunk, hogy ki volt Ő, elvégre a Biblia írja. Mózes a azt mondja, hogy az Úr, a Teremtő az ő ereje. Azért énekel, mert egy hatalmasabb lény, a világ leghatalmasabbja megszabadította egy kis fáraótól. Énekel, mert felismerte

"Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az Úr -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen." Ezékiel könyve 18. fejezet 23. vers Egy asszony a hosszú munkanap után késő este fáradtan ült be az autójába, hogy elinduljon a körülbelül ötven kilométer távolságra lévő otthonába. Felhajtott a közeli autópályára, és nyugodt tempóban haladt. Egyik autó a másik után haladt el mellette. Egyszer mellé ért egy kamion is, de ez meglepetésére nem előzte meg, hanem lelassított, és beállt mögé. Ez még nem is lett volna baj, de elkezdett dudálni és villogni. Nem tudom, ti mennyire szeretitek, ha egy teherautós ezt csinálja. Vannak, akiket már az is feszélyez, ha az övénél jóval nagyobb járművek haladnak mellette vagy mögötte. Aki pedig úgy viselkedik, mint ez a sofőr, arról bizonyára elég rossz véleményt mondanánk – és szerintem finoman fogalmaztam. Ez az asszony először nem értette, mi történik, aztán egye idegesebb lett. Azt gondolta, hogy a lassú tempó

Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az Urat! Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen! Emlékezzetek csodatetteire, amelyeket véghezvitt, csodáira és döntéseire. Zsoltárok könyve 105:1-5 John Goldingay a 105. Zsoltárt tanulmányozva a "Zsoltárok Mindenkinek" ( Psalms for Everyone ) című kommentárjában egy nagyon kedves szokásról ír, amit minden évben, adventi időszakban megismétel a gyülekezetében, ahol szolgál. Az évnek ebben a szakában kioszt a gyülekezet tagjai között egy papírt, amin négy kérdés található: 1. Miért vagy különösen hálás az elmúlt évből? 2. A keresztény hitedben mit találsz a legépítőbb és legbátorítóbb dolognak ebben a pillanatban? 3. Milyen kérdéseid vannak a keresztény hiteddel kapcsolatban? 4. Milyen szövetséget (fogadalmat) kötsz a jövő évre nézve

  „ Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő ígéretéért. Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem? ”   ( 56. Zsoltár 11-12 . vers ) Bárka? Özönvíz? Ne viccelődj Noé, hiszen még eső sincs! Elhagytad őseid gazdag városát egy olyan földdarabért, amit sose láttál, és ami sosem lesz a tiéd, hanem csak majd valamikor az utódaidé? Ez nevetséges Ábrahám! Lassan száz éves vagy és egyetlen gyermeked sincs! Dávid, te lennél Izrael felkent királya? Te, akit Saul halálra keres, és aki itt Gátban, Góliát szülőhelyén nyáladzol, mint egy őrült, s közben Isten ígéreteiről énekelsz? Látjátok, hogy milyen vörösen izzik az a kemence? Majd mikor ott bent lesztek, és a láng átjárja a testeteket; na, akkor mondjátok, hogy „Isten ki tud szabadítani”, meg azt „hogyha nem tenné is!” József, te tényleg elhiszed, amit Mária mond? Messiás? A Szentlélek által? Gondolod, hogy épp titeket választana ki az Isten? Látszik, hogy még a próféciát sem olvastad. Ez nem Betlehem