reggeli dicséret

Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. Zsoltárok könyve 34:19 Jézusról azt írja az Újszövetség, hogy "hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép körében" (Máté 4,23). A kettő szorosan együtt járt: a mennyek országának evangéliuma az volt, hogy van lehetőség a gyógyulásra 'mindenféle betegségből és erőtlenségből.' És hogy mik voltak ezek a betegségek? Volt köztük bénulás, lepra, vakság, vérfolyásos betegség, stb. A betegségek közül általában a fent felsorolt, fizikai problémákat jegyezzük meg. De Jézus számos alkalommal gyógyított lelki eredetű problémákat is, amire az első század emberének gyakran nem volt egyértelmű szava, kifejezése, így hívták ezeket ördöngösségnek, megszállottságnak, bűnös állapotnak... Akár a fizikai, akár a lelki eredetű problémák, gyakran társadalmi kirekesztettséggel is jártak. Jézus pedig, bárkivel is találkozott, azon volt, hogy helyreállítsa az illet...

“Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” János harmadik levele 2. vers Hallottam már azt a mondatot elég sokszor, hogy “lélekben veled vagyok”. Ez sokszor csak annyit jelent, hogy nem tudok elmenni valahova, de azért magamat megnyugtatom, hogy valahogy mégis kapcsolódok. Persze van, amikor ténylegesen empátiát jelent, és azt üzeni, hogy részese szeretnék lenni valaminek, de fizikailag nem tudok jelen lenni. Bárhogy is, a lelkem mindig velem tart. Amikor János írja a levelét, Gájuszt megszólítva egy jó kívánsággal kezd. A levél nem hosszú, néhány mondat, de megismerünk belőle három embert. Gájuszt, a vendégszeretőt, a szeretetteljest, Démétrioszt, aki mellett bizonyságot tesznek, és Diotréfészt, aki törtető, rágalmazó. Most Gájusz számunkra a fontos. Egy olyan ember, akiről rosszat nem tudunk. Aki nyugodt, mindenkit elfogad és szeret. Éppen ezért azt mondja János, hogy jó dolga van a lelkének. Az ő...

„A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.” (Példabeszédek 17:22) Sokan, amikor azt a szót hallják, hogy: hit, vallás, Biblia, akkor amolyan komoly, zord tekintetű, savanyú képű emberek arca jelenik meg szemük előtt. Sokan ugyanis azt gondolják, hogy a vallás gyakorlásához megfelelő szintű komolyságra, kimértségre van szükség, amiben nincs helye a vidámságnak, a jókedvnek. Nagyon sokszor még a gyakorló keresztények is ezen a véleményen vannak. Ettől aztán a kereszténység nem lesz túl népszerű a ma embere számára. Biztos az, hogy a nevetés, a vidámság, a jókedv, a derű nem lehet része egy komolyan hívő ember életének? Valóban minél szentebb valaki, annál inkább búval béleltnek kell lennie? A szentség fokát valóban a hosszú, lógó orr, vagy a savanyú tekintet bizonyítja? Nos, ezt a tévhitet – bármennyire is népszerű – el kell vetnünk. A Szentírás nem tanítja ezt, sőt ennek az ellenkezőjéről győz meg bennünket, mégpedig arról, ...