Bízz bennem, lelkész vagyok!
“Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt.” Mózes második könyve 17:5-6 Az utolsó korty teát ittam meg a kedvenc bögrémből, leteszem magam elé az asztalra, és akaratlanul is megakad a szemem a feliraton: "Bízz bennem, lelkész vagyok". A bögrét a lelkészi felszentelésem alkalmából, az öcsémtől kaptam ajándékba. Egy lelkész életében nincs is talán meghatározóbb esemény, mint a felszentelése, hiszen ez az az alkalom, amikor az egyház elismeri, hogy a szolgálatra Isten hívta el őt, és hogy a lelkész önszántából az életét erre a célra különíti el. A "segéd" jelző eltűnik, és amikor az egyházi vezetőség a térdelő lelkész fejére teszi a kezét, és áldást kér rá és a családjára, mintha (de csak mintha) valami alig érezhet...