reggeli dicséret

Róma 6,13 Károli: „Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.” Újfordítás Róma 6,12-14: „Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.  Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek. Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.” Már a létezése is a titokból fakad. Aki először megalkotta, valamit el akart zárni mások elől. Birtokolni akarta kincsét egyedül vagy védelmezni azt az avatatlanoktól, az arra méltatlanoktól. Vagy így, vagy úgy, de akié a kulcs az hatalommal bír a fölött, amit elzárt. Ugyanakkor önmaga sem élvezheti tulajdoná

Képzeld el, egy reggel arra ébredsz, hogy azt álmodtad, hogy az éjszaka pikk-pakk, tuti keresztény lettél. Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Aztán megmosakszol, és belebotlasz egy este ottfelejtett piszkos zokniba, amit a férjed a szennyes tartó helyett a szőnyeg közepére helyezett és egyetlen pillanat alatt eltűnik kereszténységed. Ideges leszel. Elfelejtetted, hogy te már keresztény vagy. Hát a Te Alkotód nem varázsló, aki egyik pillanatról a másikra jó keresztényt formál belőled. Ő nem így dolgozik! Isten próbákat enged életedbe, hogy igazi krisztusi jelleműre formálódj. Olvasd csak:   „ De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. ”  Rómabeliekhez írt levél 5. rész 3-5. Ez tehát egy folyamat: A szenvedés – megedz – tapaszt

„És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.” Pál első levele a korinthusiaknak 13:2 Ha olyan kiváló szónok vagyok is, mint Kossuth Lajos, Vagy Martin Luther Kinggel együtt hirdetem, hogy „van egy álmom”... De szeretet nincs bennem, Olyanná lettem, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja. Ha futurológusként, a jövő mérnökeként vagy csalhatatlan közvélemény-kutatóként előre látom is a jövőt... Szeretet pedig nincs bennem, Olyan vagyok, mint egy összelapított üres kólás doboz, amelyet unottan rúgnak tovább a kamaszok. Ha akkora hitem van is, mint Assisi Ferencnek, Luther Mártonnak és egy dunántúli parasztasszonynak együttvéve... De szeretet nincsen bennem, Olyanná lettem, mint a szél által cibált ördögszekér. Ha önfeláldozóan támogatok is alapítványokat, vagy tizedet adok minden jövedelmemből...

„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János evangéliuma 14. fejezet 27. vers.) Sokan vélik úgy, hogy a lelki nyugalom és boldogság az éppen aktuálisan divatos dolgok birtoklásából áll, vagy abból, ahogy mások dicsőítik érdemeiket, nagyságukat. Épp ezért egész életüket ezek megszerzésével töltik. Ám, amikor elérik ezeket a földi célokat, mégsem éreznek megelégedettséget. Szívüket a békesség helyett, nyugtalanság és újabb és újabb talmi dolgok elérésének vágya tölti be. E.G.White így ír erről: „Sokak szíve a gondok terhe alatt sajog, mert fel akarnak nőni a világi követelményekhez. A világ szolgálatát választották, elfogadták kuszaságait, magukévá tették szokásait. Így jellemük beszennyeződik, életük megkopik. Érvényesülésük, világi vágyaik kielégítése érdekében megsebzi lelkiismeretüket, a szemrehányás még nagyobb terhét veszik magukra... Az önszeretet

Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki. János evangélium 16. fejezete 26-27. verse Ezek a sorok kifejezik azt, hogy a tanítványok hitben járnak. Elhiszik azt, hogy Jézus Krisztus Istentől jött, és hogy az Istenhez megy, valamint megértik a szeretet lényegét.  Nagyon fontos kérdés, hogy mi szeretjük-e Jézus Krisztust. Sokféle istentiszteletet látni, de vajon mikortól lesz valami formális istentiszteletté, mikortól lesz valódi az istentisztelet. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a különféle jelképek, amelyek (talán) azt a célt szolgálnák, hogy közelebb kerüljünk a Megváltóhoz tulajdonképpen falat emelnek. Mitől lesz valóságos a Krisztus iránt érzett szeretetem. Engedjétek meg nekem, hogy minden tudományos ilyen olyan magyarázatot félretegyek, és pusztán csak személyes tapasztalat