reggeli dicséret

“Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.” Korinthusiakhoz írt második levél 7. fejezet, 10. vers Valószínűleg nincs olyan ember a világon, aki ne szégyellte volna magát úgy igazán. Nem arról beszélek, amikor valamit rosszul csinálok, és bűntudatot érzek miatta, hanem arról az érzésről, amikor nem érzem magam elégnek. Nem vagyok elég ügyes, elég okos, elég talpraesett. Nem vagyok elég jó. A szégyen nem az az érzés, hogy valamit rosszul csináltam, hanem az, hogy belőlem hiányzik valami. Nem vagyok méltó a szeretetre, az emberi kapcsolatokra, vagy arra, hogy tartozzak valahová. Emberként sokszor így próbáljuk egymást is irányítani. Ha nem vagy képes valamit megtenni értem, akkor nem vagy elég jó. És mivel szeretnénk azt érezni, hogy elég jók vagyunk, mindent megteszünk azért, hogy megfeleljünk a körülöttünk élő emberek, ismerősök, a társadalom elvárásainak. Ez a fajta megfelelés azonban nem vezet tar...

  „ Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. ”   ( Galátziabeliekhez írt levél 1. fejezet 10 . vers ) Ismerős a mondat? A mi gyülekezetünkben az a szokás…, Nálunk eddig úgy volt…, Ha itt akarsz dolgozni…, ha közénk akarsz tartozni…, ha szeretsz, akkor… Igen, volt idő, amíg én is azt gondoltam, hogy sikerül, mindenkinek megfelelni. Valahogy közös nevezőre hozni az egymásnak ellentmondó elvárásokat, a megkövült értelmetlen hagyományokat és a saját vágyaimat. Úgy, mint Péter apostol Antióchiában, aki együtt evett a pogányokkal, majd mikor megérkeztek zsidó honfitársai, gyorsan átült hozzájuk (Gal. 2:12), merthogy: Nehogy azt mondják… De hiába igyekeztem jó képmutatóvá, sikeres köpönyegforgatóvá válni, hamar be kellett látnom, hogy olyan, ami mindenkinek tetszik; Nincsen. Sőt, be kell, hogy valljam, sokszor nemhogy mások, de a saját elvárásaimna...

  „Az emberektől való félelem tőrt vet; de aki bízik az Úrban, kiemeltetik.”   ( Példabeszédek könyve 29. fejezet 25. vers ) Anyukám azt mondja, hogy jobbra fésüljem a hajam, a barátnőm szerint meg kéne növesztenem és berasztásítani, a haverok szerint most a tüsi frizura a menő. Igen, tudom, a szüleim százszor megígértették velem, hogy drogot soha, de ha nem szívom el ezt a füves cigit, akkor a többiek nyuszinak néznek és kiközösítenek. A Biblia azt írja „Ne lopj!”, de mindenki hülyének néz. A munkatársak, azért, mert még egy csavart sem viszek haza a műhelyből. A mosógépszerelő, meg azért, mert a javítást, nem akarom zsebbe, számla nélkül fizetni. Mit szólnak mások? Hogy néznek rám az emberek? Mit gondolnak rólam a szomszédok? A másoknak való megfelelési kényszer, ahogy Salamon írja, egy olyan szorongató csapda, amivel mindannyiunknak meg kell küzdeni. Egyik embernek ez tetszik a másiknak amaz, no és ott vannak Isten kívánalmai is. Ha mindenki elismerésére...

„Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.”   (Galátziabeliekhez írt levél 1. fejezet 10. vers) Bizonyára sokak számára ismert Heltai Gáspár fabulája a szegény emberről és fiáról, akik miután annyira elszegényedtek, elhatározták eladják egyetlen jószágukat, a szamarat, hogy kis pénzre tegyenek szert. Elindultak tehát a vásárba, s ahogy mentek hallották, ahogy az út mentén az emberek összesúgnak, hogy milyen bolondok, hogy egyikőjük sem ül fel a szamárra. Így az ember fogja a gyereket és felülteti az állat hátára. Ám, ezen mások méltatlankodnak, hogy hát miért a gyerek ül a szamáron, a szegény vénember meg kullog utána. Helyet cserélnek, de ezt is kifogásolják, hogy hát milyen kegyetlen ember ez. Aztán felveszi maga mellé a gyereket, hát ez már csakugyan kegyetlenség mondják, hogy szegény állatot így megkínozzák… Erre fognak ...

Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. Galatabeliekhez írt levél 1, 10 Meg lehet-e felelni mindenkinek? Már szinte hallom a képernyők mögül érkező válaszokat: Nem! Pedig állandóan elvárásokba ütközünk. Különböző elvárásoknak kell megfelelni a munkahelyen, otthon, vagy a gyülekezetben. Olyan magas elvárási szinteket kell átlépnünk, ami már az önbizalmunkat is csökkenti. A megfelelni vágyás egy olyan frusztrációt okoz bennünk, ami nem növeli a hitünket, hanem csökkenti. Talán szívesen válnánk olyan hősökké, akikre az utcán előre köszönnek, akik előtt megemelik a kalapot, de ez nem mindenkinek adatik meg. Nem tudunk mindenkinek megfelelni, mégis próbálunk. De ha embereknek akarnánk megfelelni, akkor nem lennénk Krisztus követői. Egy személyes élményről szeretnék írni! Adventista vagyok születésemtől fogva, és 25 évesen keresztelkedtem meg...