reggeli dicséret

“Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten.” Korintusiakhoz írt második levél 9.fejezet 7. verse “Egész életemben adakoztam. Minden héten adok amennyit csak tudok, és mégsem javul semmi.” Hallottam már ezt a gondolatot sokszor. Ezzel a példával szokták megérvelni, hogy miért nem adakoznak bizonyos emberek. Sőt, ezzel szoktak érvelni Isten ellen, mert olyan, mintha Pál nem írna igazat. Pál idéz a Példabeszédek könyvéből. A világ legbölcsebb, és egyik leggazdagabb embere tanácsával próbálja megmutatni a Korintusi gyülekezetnek, hogy miért adakozzanak. Meg akarja értetni velük, hogy az adakozásnak igenis fontos szerepe van a keresztény hitben. Nem csak az fontos, hogy adj, hanem az is, hogy milyen lelkülettel adod. Vegyük sorra, miről beszél Pál ebben a szakaszban: Készülj az adakozásra! Pál nem csak azt írja, hogy adakozzatok, hanem készítsétek elő az adományaitokat! Készülj előre lelkileg, és fizika

"…és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként." Pál levele az efézusiaknak 5. fejezet 2. vers Előfordult már veled, hogy nehéznek tűnt megtenni valamit, amit Isten kért tőled? Vagy megtörtént, hogy láttál valakit, akinek segítségre lett volna szüksége, de inkább továbbmentél, mert éppen siettél valahova? Esetleg nem a megszokott barátságos szavakat gondoltad vagy mondtad arra, aki a nagy forgalomban hirtelen a semmiből eléd vágott, vagy éppen "szuttyogott" előtted? Ez természetes. Úgy értem, hogy ez az emberi természet velejárója. Nem jó, hogy így történik, de ez az, ami általában belülről, magától jön. Gondolkodás és erőlködés nélkül.  Ha a reggeli dicséreteket olvasod, az azt jelenti, hogy lelki beállítottságú ember vagy, ezért biztos vagyok benne, hogy a lelkiismereted nem maradt csendben az ezekhez hasonló helyzetekben. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy próbáltál már változt

  "…Adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében." Pál levele az efézusiakhoz 5. fejezet 20. verse Mindenért azért nem lehet hálát adni, ezt Pál apostol se gondolhatta komolyan! Itt vagyunk egy világjárvány kellős közepén, arról nem is beszélve, hogy a családom, barátaim, ismerőseim, sőt, én magam is küszködöm napról napra, mégis mit jelent az, hogy “mindenkor, mindenért” hálát kell adni? Felejtsem el a nehézségeket? Naív módon, szemellenzősen hajtogassam Istennek, hogy “köszönöm a nehézségeket” holott halvány sejtelmem sincs, hogy mi javam származhatna belőlük? Már persze ha származik belőle javam, mert azért ez sem olyan egyértelmű minden esetben! Kicsit néha úgy gondolunk erre az igére, mint ami arra kötelez bennünket, keresztényeket, hogy a körülményektől függetlenül, az érzelmeinket megerőszakolva, anélkül, hogy igazán végiggondolnánk, hogy mi is az, amiért érdemes volna hálát adni, köszönjünk meg Istennek mindent — a jót és a

  „A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.”   Kolossebeliekhez írt levél 4. fejezet 6. vers Nem tudom, ki hogy van vele, de bizony én férfiként szoktam és szeretek is főzni (hogy mennyire sikerül, az egy más kérdés), no nem bonyolult mesterszakács és mestercukrász remekeket, hanem csak olyan általános, mindennapi étkeket, mint például egy babgulyás, egy borscs, vagy valamilyen rakott zöldség, saksuka és egyebek. És hogy mikor kezdődött nálam mindez? Mikor 19 évesen elkerültem otthonról, édesanyám maga mellé vett a konyhába, és pár napig vele együtt kellett főznöm, ami azt jelentette, hogy ő mondta, én meg csináltam, amit kellett. S mindezt azért tette, mert nem akarta, hogy bolti mirelit műkajákon kelljen élnem. Emlékszem arra is, hogy mikor először egyedül készítettem valamit, mennyire akkurátusan ragaszkodtam a receptben leírtakhoz, hány gramm, hány liter, hány perc, stb. Aztán, s

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” Efézusi levél 5. fejezet 15-16. vers Nagyon szeretek olvasni. Egyik célom, hogy egy hatalmas házi könyvtáram legyen a legkülönlegesebb könyvekkel. Általában mindig végig olvasom az épp aktuális könyvem és nem csak bele-bele lapozok, hogy tudjam, érdemes-e időt fektetnem bele. A lehetőséget mindennek meg kell adni. Vannak azonban olyanok, akik elolvassák a könyv legutolsó lapjait, mondatait és abból igyekeznek kiszűrni, hogy érdemes-e elolvasni a könyvet. Most én is az utolsó két szóval kezdem: az idők gonoszak. Ha megkérdezünk bárkit arról, hogy mi az, amit a leginkább sajnál, az esetek nagy többségében azt a választ kapjuk, hogy az elszalasztott, elvesztegetett időt. Az idő kincs! – tartja a mondás és ebben az esetben is beigazolódik az, hogy a Biblia sok általunk a köznyelvből is ismert alapigazságot fogalmaz meg. Nem arról van szó,

  „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” Efézusi levél 5:15-16   Nagyon szeretek olvasni. Egyik célom, hogy egy hatalmas házi könyvtáram legyen a legkülönlegesebb könyvekkel. Általában mindig végig olvasom az épp aktuális könyvem és nem csak bele-bele lapozok, hogy tudjam, érdemes-e időt fektetnem bele. A lehetőséget mindennek meg kell adni. Vannak azonban olyanok, akik elolvassák a könyv legutolsó lapjait, mondatait és abból igyekeznek kiszűrni, hogy érdemes-e elolvasni a könyvet. Most én is az utolsó két szóval kezdem: az idők gonoszak. Ha megkérdezünk bárkit arról, hogy mi az, amit a leginkább sajnál, az esetek nagy többségében azt a választ kapjuk, hogy az elszalasztott alkalmat és az elvesztegetett időt. Az idő kincs! – tartja a mondás és ebben az esetben is beigazolódik az, hogy a Biblia sok általunk a köznyelvből is ismert alapigazságot fogalmaz meg. Nem arról van szó, hogy megbánt vagy

„Elesett és szegény vagyok, de gondol rám az Úr! Te vagy segítségem és megmentőm, Istenem, ne késlekedj!” 40. Zsoltár 18. verse   El kellett búcsúznunk egy testvérünktől a napokban. Egy olyan testvért vesztettünk el, aki soha nem szerette, ha középpontban van. Háttérben, csendesen végezte a szolgálatát: imádságban hordozta napról-napra szeretteit, a gyülekezet minden egyes tagját, ismerőseit. Fájdalmas számunkra a halála, mégis azt kell mondjam, hogy még ebben is tapasztaltuk azt, hogy Isten nem fordul el az „elesett és szegény”, beteg embertől, hanem gondol rá.  Gondviselésének jeleit tapasztalhattuk abban, ahogyan Isten figyelembe vette eltávozott testvérünk vágyát, hogy otthon fejezhesse be életét. Együtt lehettek vele gyermekei, meglátogathatták fiatalok a gyülekezetből, akiket annyira szeretett. Igaz, csak fényképről, de láthatta keresztségüket, amelyen betegsége miatt már nem lehetett ott. A létezés már nagy teher volt számára, és vágyott arra, hogy végre megpihenjen,

„Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől, amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. A kegyelem veletek!” Pál első levele Timóteushoz 6:20-21  Itt a folytatás, a második hullám. Talán már neked is van olyan ismerősöd, aki épp a teszt eredményére vár, vagy be is igazolódott nála a gyanú. Egyre többen fertőződnek meg, viszont még mindig sokan vannak azok, akik ebben az egész járványhelyzetben összeesküvés-elméletet látnak, és némelyek közülük nem restek terjeszteni az erről szóló információkat. Még mindig vannak olyanok, akik ellenzik a maszk viselését, és olyanok is, akik bár nem ellenzik, de helytelenül hordják.  Ma reggel Isten igéje józanságra int minket. Ő egy hatalmas kincset bízott ránk, az evangéliumot, ami arról szól, hogy a Mindenható nem nézte tétlenül bukásunkat, hanem a rendelt időben elküldte értünk Fiát, aki emberré lett, magára vette minden bűnünk, lázadás