reggeli dicséret

„Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja. Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.” Zsoltárok könyve 37:23-25 Tele vagyok kérdésekkel Isten felé. Olyanokkal, amikre most még nincs válasz, de hitem szerint majd az újjáteremtett földön feltehetem őket Neki. Mindet. Addig marad a kapaszkodás, a törekvés arra, hogy emlékeztessem magam a nagyobb képre, és arra, hogy én nem vagyok mindentudó. A mai zsoltárrészlettel kapcsolatban egy hasonló nézőpontra hívlak Téged is, Kedves Olvasó! Elsőként, ha teheted, olvasd el a teljes fejezetet! Dávid imádsága. Azé a Dávidé, aki utolsó volt a családjában, olyannyira, hogy nem tartották érdemesnek meghívni a Sámuel által meghirdetett áldozati lakomára. Úgy kellett érte szalajtani valakit. Azé a Dávidé, aki nem lett másnap király, miután az öreg próféta felkente, aki 5 kaviccsal, egy pa...

„Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg.” Zsoltárok könyve 22:5-6  Nem szeretem a hullámvasutat, a nyári bobbal sem vagyok kibékülve, az én tűrőképességemet ezek a pályák jócskán meghaladják, így önszántamból még a közelükbe sem megyek. De ezeken a pályákon is vannak kb. vízszintesen futó, egyenes szakaszok, mégha csak 1-2 méteren át tartanak, és utána jön a meredek fel, meg a le, meg a hajtűkanyar és az átfordulás. Tegyük fel, hogy ezt az egyméteres, egyenes szakaszt lefotózza valaki, és megmutatja neked, mint a hullámvasútról készült képet. És te tudod, hogy ez csak egy apró szelete annak az embertpróbáló, szédítő, halálfélelemmel eltöltő, gyomorfelfordító pályának. Hogy ez csak egy kiragadott rész, és az igazság ennél sokkal, de sokkal több.  Valahogy így van ez a mai igénkkel. Ez egy igazán reményteljes szakasz, de nem a teljes kép, ezért kérlek, vedd elő a Bibliádat,...

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” Zsidókhoz írt levél 11. fejezet 1. vers Ma emlékezem. Mindarra, ami jó volt, és arra is, ami kevésbé. Ami tanulság, amiből okulni tudok, amit nagyon máshogy szeretnék csinálni, amit örökre magammal viszek. A közös társasozásokra, amikben javarészt én veszítettem. Arra, hogy a Catant nem lehetett véresen komolyan játszani, mert rosszul esett nektek, ha a rablót épp a ti területetekre helyeztük, ha nem segítettük, hanem épp piszkosul hátráltattuk a másikat. Arra, hogy gyerekkoromban mennyit bicikliztünk együtt, és milyen jó, hogy most már én is megtehetem ezt az utánpótlással. Arra, hogy mennyire utáltam, amikor menni kellett veletek ki a kertbe gazolni, kapálni, kötözni, locsolni... erre most elkezdtem itthon virágokat ültetgetni. Azt hiszem, öregszem.  Arra, hogy mennyit de mennyit olvastatok nekünk, hogy sok igazán mély beszélgetésünk volt, és mennyire fáj, hogy már nem tudok ve...

„Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.” Jób könyve 10:12   Kedves Olvasó! Hadd vegyem ma reggel egy kicsit személyesebbre a hangvételt. A mi történetünket szeretném megosztani veled, hogy erőt meríthess belőle. Novemberben ismét elveszítettünk egy családtagot, három hónap leforgása alatt a másodikat. Délelőtt kaptam azt a bizonyos hívást. Számítottunk rá, de akkor is fájdalmas volt, és a fájdalom mellett rám szakadt a tudat, hogy most nekem kell intézkednem. Aznap este elaltattam a gyerekeket, aztán 1 óra múlva felsírt a kicsi, és megindult a lavina. Egy óra leforgása alatt ötször hányta el magát, a hasa is ment. Véresen. Ültem a fürdőben, kezemben az éppen álomba ájult csöppséggel, és könyörögtem Istenhez, hogy hadd maradjon benne a pár perce szopizott néhány korty anyatej. Aztán jött egy újabb adag hányás. Telefonálás. Bepakolás. Mentő. Kórház. Fertőző osztály.  Őszinte leszek, nem így képzeltem el a gondviselést. Úgy kép...

„Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét.” Zsoltárok könyve 20:8  Itt szuszogsz mellettem, épp az ebéd utáni “nemakaromalvás” perceit megtöltve álommal, én pedig merengek ezen az igén. Az a csöpp kisbaba, aki voltál, szinte már eltűnt. Dacoskodsz javában, egyre többször halljuk a szádból, hogy “De”, amire mi korábban azt mondtuk, “nem”. Már szól belőled a “Nemakarom”, és már nagyon jól alkalmazod arra a dologra, hogy “nem szabad”, amihez valójában neked nincs épp kedved. Kezded jobban tudni a dolgokat, mint apuci meg én, de azért a kiakadás utáni vígaszt még mindig nálunk keresed, és még tudod és vallod, hogy a mi kezünkben vagy igazán biztonságban. Tudod, én rosszabb vagyok nálad. Mert én is dacolok. Jobban, mint te. Csak én úgy gondolom, hogy Istennél tudom jobban a dolgokat. És mondom, csak mondom az érveimet, néha nyugodtan, néha dühös könnyekkel küzködve. És vádakat szórok felé, és rácsapom az ajt...

„Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!” Zsoltárok könyve 31:6 Nyújtod felém a kezed, mert így biztosabbak lépteid. És megyünk. Lépcsőn fel, lépcsőn le. Megyünk előre és visszafelé. Aztán megállunk, mert meg kell nézni a fűszálat, a fakérget, az út repedését. Letérünk a járdáról a kavicsos részre, és most még erősebben kapaszkodsz. Nem szoktad meg, hogy apró lábad alól kiguruljon a talaj, de élvezed a kihívást, és néhány pillanatra le is hajolsz söprögetni a sétány kavicsait. Aztán indulunk tovább. Persze, megy már egyedül is, de azért jó még kapaszkodni. Kapaszkodni abba, akit szeretsz, akiben feltétel nélkül megbízol, akihez jó odabújni, átölelni, akinek a karjaiban vagy igazán jó helyen.  És van úgy, hogy elfáradsz, vagy megunod a lépegetést, esetleg megijedsz valamitől, és ekkor másként nyújtod a kezed. És jelzed is, hogy "gyorsabban, vegyél fel, szükségem van a közelségedre!" És van, hogy csak játszol a kezemmel. Nézegeted, néha...