Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 1, 2024

Szilárd pont

Kép
Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált. Zsoltárok könyve 37:25 Nem vagyok túl idős, de azért láttam egyet s mást. Még emlékszem a betárcsázós internet hangjára. Láttam, amikor az emberek az ezredfordulótól várták a megváltást, a káoszt, a megújulást, vagy a katasztrófát. Láttam amikor a közösségi média az élet szerves részévé vált. Láttam amikor az ikertornyokba csapódott a repülő. Láttam ahogy emberek élete jóra fordul, másoké pedig csak úgy elillan. Láttam ahogy gyermekek cseperednek fel, és akiket kezemben ringattam ma már család alapításon gondolkoznak. Sokmindent láttam. Hallottam időseket arról beszélni, hogy régen minden más volt, és vicces, de néha félelmetes is rájönni, hogy már én is megfogalmazom magamban ezt. Láttam a változást, ahogy a világ akkorát fordult, hogy kitekeredett a nyakam. Arkhimédész egyszer azt mondta: "Adjatok egy szilárd pontot és kifordítom sarkaiból a világot." Csak

Önmagáért

Kép
Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. Ézsaiás próféta könyve 43. fejezet 25. vers Gyakran gondoljuk azt, hogy aki Istent követi, az ő gyermekének vallja magát, annak különösen jó embernek kell lennie: jobban kell szeretnie, szelídebben viselkednie, a szabályokat jobban betartania. Mégis, ha a Biblia szereplőit nézzük, a legtöbbjük nem ilyen volt. Sőt. És–valljuk be–akármennyire is szeretjük Istent, mi sem ilyenek vagyunk. De van egy jó hírem. A próféta szavain keresztül Isten azt ígéri, hogy azt a sok szeretetlen, ellenszenves, undok dolgot, amit mások, magunk és Isten ellen teszünk, ő eltörli, elfelejti. És nem azért, mert már megváltoztunk volna, nem azért, mert foggal-körömmel igyekszünk, nem azért, mert tökéletesek volnánk, hanem egyszerűen önmagáért. És még ennél is tovább megy. Istenünk, mennyei édesapánk nagyvonalúan azt is felajánlja nekünk, hogy szálljunk vitába vele, ha úgy érezzük, valamiben igazságtalanul járt el (ld

El akart menni mellettük...

Kép
Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor látta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert szembefújt a szél, hajnaltájban elindult feléjük a tengeren járva, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mert mindnyájan látták őt, és megrettentek. De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban. Márk evangéliuma 6:47-51 Érezted már úgy, mintha összecsapnának a fejed fölött a hullámok? Hogy hiába imádkozol újra meg újra, de az imáid a plafonnál feljebb nem jutnak el? Érezted már azt a semmihez nem fogható hideg érzést, mintha teljesen egyedül állnál a világ közepén, és az ég súlya alatt mindjárt összeroppansz? Ha igen, akkor jó társaságban vagy! Így érezte magát Mózes, amikor alig azután, hogy Isten parancsára kivezette Izráel népét Egyiptomból, egy

Az Úréi vagyunk

Kép
Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Rómabeliekhez írt levél 14. fejezet 7-8. vers Egy ismerősöm mesélte, hogy éppen nyaralás előtt elromlott az autójuk, ám, felesége szülei segítettek nekik, kölcsönadták az övükét, szóval kénytelen-kelletlen, apósa autójával indultak útnak. Képzelheted – ecsetelte részletesen – mennyire vigyáztam rá. Mindenhol a megengedett sebességnél kevesebbel mentem. Minden szabályt betartottam. Ha a gyerekeknek enni, inni kellett inkább megálltam és kint ettek, ittak. Ha valahol megálltunk, kétszer is megnéztem, hogy biztonságos-e a környék, hogy jól bezártam-e az ajtókat, és nehogy a közelben legyen egy fa, vagy egy romos épület, nehogy akár egy falevél is ráhulljon. Az pedig természetes volt, hogy a legjobb üzemanyagot tankoltam bele és tele tankkal, lemosva és kitakarítva adtam vissza az apósnak. Kölcsön autó, kölcs

Erősítsen meg Isten!

Kép
A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Péter első levele 5.fejezet 10.vers Ismered Piroska és a farkas történetét? A farkas mindent megtett azért, hogy Piroskát a lehető legnagyobb precizitással átverje. Felvette a nagymama ruháját, bebújt az ágyába és kedvesen válaszolt a kislány kérdéseire… A történet szerint Piroska pórul járt, bár a történet vége happy end volt. A mi életünkben is van egy ilyen farkas, akit a Biblia „ordító oroszlán” (1Pt.5:8) néven emleget. És tudod mi benne az igazán veszélyes? Észrevehetetlen. Az ordítás nem a hangosságot jelöli, hanem az akaratot és a dühöt. Ha valóban „csak” egy ordító oroszlán lenne, akkor nem lenne fontos a figyelmeztetés, hiszen ki ne venne észre egy ordító oroszlánt? Egy dühös és még annál is céltudatosabb lényről van szó, aki pontosan ismeri az idő értékét és tudja, hogy igyekeznie

Mi az, ami igazán számít?

Kép
Ezt mondja az Úr: a bölcs ne dicsekedjék a bölcsességével, az erős ne dicsekedjék az erejével, a gazdag ne dicsekedjék a gazdagságával! Hanem aki dicsekszik, azzal dicsekedjék, hogy értelmes, és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, jogot és igazságot gyakorlok e földön, mert ezekben telik kedvem- így szól az Úr . Jeremiás könyve 9:22-23 A kimondott szavaknak teremtő és romboló ereje van. Olybá tűnik, hogy ma ezt félvállról veszi mind a civil- mind a szakmai társadalom, aki a szavakkal operál. Valótlanságot állítanak, hazugságokat terjesztenek, az AI világában, senki nem tudja eldönteni, hogy az ember vagy az intelligencia a valódi forrás, valamint megbízható-e, és jelentéktelen témákról milliók töltenek fel tartalmakat, mindezzel pénzt keresve. Mindenki megmondó ember akar lenni, aki azt akarja bebizonyítani másoknak, hogy ő a bölcs és követendő guru. És az a vicc járja a közösségi médiában való megnyilvánulások kapcsán, ami inkább siralmas, mint vicces, hogy eddig csak a

Egységben különbözően

Kép
Milyen jó és kedves, mikor a testvérek harmóniában, jó egyetértésben élnek! Zsoltárok könyve 133:1 (Egyszerű fordítás) Néhány hónappal ezelőtt láttam egy természetfilmet, amiben a narválok, és a belugák életét mutatták be gyönyörű felvételekkel, érdekes, izgalmas narrációval. Szó volt benne többek közt egy körül-belül serdülő korban lévő narválról, aki valahogy elszakadt a csordájától. Sokáig kereste az övéit, és végül egy beluga csapattal találkozott, akik befogadták maguk közé, mint utóbb kiderült, nemcsak ideiglenesen. A filmben mutattak körül-belül egy évvel későbbi felvételeket, melyeken tisztán kivehető volt a fiatal narvál a sok fehér beluga között. „Milyen jó és kedves” volt látni azt a harmóniát, egyetértést, ahogy a tengeri egyszarvú úszott, mozgott, vadászott fehér társaival. Ugyanolyan családból származott, mint a többiek? Nem. Ugyanazokat a hangokat, kifejezéseket, szokásokat, vadászati praktikákat tanulta meg anyjától, mint a belugák? Nem. Ugyanúgy néz ki, mint társai?