Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 11, 2009
Vigasz fásultság ellen „Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.” Zsolt. 23.3-4 Itt az ősz, most már végérvényesen. Borongós, hűvös időben, szürke esőben még a kedvünk is fagyos. Sajnos nem érkeznek jó hírek hozzánk életünk gondjaival kapcsolatban sem. A válság tovább tart, a megszorítások éreztetik hatásukat, itt az új influenza és nagy a kilátástalanság mindenfelé. A fásultság érzése úgy telepszik ránk, mint hideg októberi éjszakákon a köd. Vidámságból, gondtalan életörömből mostanában igencsak hiányt szenvedünk. „Minek is örülhetnék?” – gondoljuk. – „Most volt az éves-elszámolás, és rá kellett fizetni! Nagy a létbizonytalanság.” Mekkora őrültség ilyenkor ezt olvasni: Isten, lelkemet felüdíti, vagy ahogyan a régi Károli-féle fordítás mondja: megvidámítja. – Hát ki tud ilyenkor nevetni? – És: kész bármikor megvédeni, még akkor is, ha közelít a gonos
Állandó készenlét „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-e vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel? Hogyha hirtelen megérkezik, ne találjon titeket aludva. Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” Márk 13:35-37. Mit jelent vigyázni, készen lenni? Talán annyi válasz van, ahány ember. Figyeljük az égboltot, hogy mikor tűnik fel a Jézust takaró felhő? Készítsünk össze egy riadócsomagot, amely segít átvészelni a nagy nyomorúság napjait? Minden hírt, ami a jelekkel foglalkozik, gyűjtsük egy dossziéba? Sorolhatnék még egy sor dolgot, amik nem rosszak önmagukban, de nem válaszok Jézus felhívására. Amikor katona voltam, a legsúlyosabb vétségek között tartották számon, ha valaki az őrségben elaludt. Miért nem volt szabad elaludni? Mert bármelyik pillanatban jöhet az ellenség, és szükség van az éberségre. Jézus arra figyelmeztet, hogy ne találjon aludva. Akkor sose aludjunk? Lelkileg semmiképpen se! Amikor alszol, megszűnik
Isten nagysága „ Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat az égig,mert nagyságos dolgokat cselekedtél;kicsoda hasonló hozzád, oh Isten ?” Zsoltárok Könyve 71:19 Az elmúlt hétvége, nekem és barátaimnak minden szempontból megerőltető volt. Fizikai sérülés, lelki trauma és a félelem van még mindig a terítéken, hiszen élet-halál közé került öt fiatal barátunk egy közúti baleset miatt. Amikor a történetekre gondolok, az Isten nagyságának bizonyítékát látom, aki az esélytelenség közepette átkarolja törékeny testünket és védeni próbál minket. Aki ott van, és nem engedi a körülmények győzelmét, hanem együtt sír velünk a vérző sebeinken. Felteszem a kérdést ebben a történetben hol az igazság? Az igazság egyenlő lenne azzal a szóval, hogy soha nem történik semmi veszélyes, és rossz velünk? Vagy inkább az Isten nagyságának megnyilvánulása, ha minden életveszélyes helyzetben ott van és csodával határos módon véd minket? Kicsoda olyan, mint az Isten? Nincs hozzá hasonló. A nagyságos Isten mind
Kitartás a jóban „A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.” (Galatziabeliekhez írt levél 6. fejezet 9. vers) Pál apostolról tudjuk, hogy nagyon határozott jellemmel rendelkezett. Mindig tudta, hogy mit akar (2Tim.1:12). Éppen ezért minden levelében kitartásra buzdította a gyülekezeteket. Nem véletlen az sem, hogy ilyenkor mindig, vagy egy harcos, vagy egy sportoló képét vetíti elénk. Hiszen mind a katonák, mind a sportolók csak akkor lehetnek sikeresek, ha a csata, illetve a verseny végéig a győzelem ott lebeg szemük előtt. A legtöbb sportoló, amikor eredményeiről faggatják, elmondja, hogy sikerének igazi kulcsa nem erőben, hanem az akaratban van. Hogy a verseny végeredménye ’fejben’ dőlt el. Egy hölgy, „Florence Chadwick 1952-ben megpróbálta átúszni a Csendes-óceán vérfagyasztóan hideg vizét a Catalina-sziget és a kaliforniai partok között. Ködös időben és hullámzó tengeren tett meg tizenöt órát. Izmai kezdtek begörcs
Az Úr az én pásztorom… "Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért." 23. Zsoltár 1-3 Micsoda csodálatos kép! Egy nyájat láthatunk, amely a távolban legelészik, egy pásztort, aki vigyáz rájuk és mindenkor együtt van a báránykáival…. Dávid jól tudta, milyen a pásztor élete, hiszen maga is gyakorolta ezt. Sok esetben életét is veszélyeztette a reá bízottakért! Együtt élt a nyájával, és ha vadállat közeledett, megmentette őket bármi áron! Most mégis azt mondja, hogy az Úr az igazi pásztor! Ő az, aki vezeti a népét és védelmezi azt! De mi az, amitől védeni kell bennünket? Péter apostol azt mondja, hogy „Sátán, mint ordító oroszlán szerte jár, keresve, hogy kit nyeljen el”. II.Pét.5,8. Igen, ha lehet, még a választottakat is el akarja hitetni és kiragadni a nyájból! Mindent megtesz, hogy eltérítsen bennünket az igazi út
A büntetés hatása „Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.” Zsidókhoz írt levél 12:11 Valószínűleg kevés gyermek elmélkedik a szülők mély szeretetéről, miközben sajgó fenekét simogatja. Szülőként mégis tudom, hogy meg kell tenni néha, ha a helyzet úgy kívánja. A fenyítés, dorgálás sok későbbi kellemetlenségtől megóvhatja úgy a gyermeket, mint a szülőket. Hányszor hallani, vagy látni „neveletlen gyermeket”. Nevelés, útmutatás nélkül nem fejlődik megfelelően a jellem. A gyermeknek adott korlátlan szabadság torzuláshoz, korcsosuláshoz vezet. Erről beszél az ige is a Zsidókhoz írt levélben. Pillanatnyilag semmilyen fenyítésnek nem örülünk, „később azonban”… És talán ehhez kell a felnőtt értelem és előrelátás. Egy adott helyzetben elmulasztott helyreigazítás, később sokkal nagyobb károkat okozhat. Így van ez a bűnös természetünkkel is. Nyilván fájda
Öröm a mennyben "Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek." Lukács evangéliuma 15:10 Csüggedt lélek, bátorodj! Akkor is, ha gonoszul cselekedtél. Ne gondold, hogy Isten talán megbocsátja vétkeidet, és talán közel enged magához. Isten megtette az első lépést. Amikor még lázadtál ellene, keresésedre indult. A melegszívű pásztor otthagyta a kilencvenkilencet és kiment a pusztába, hogy megkeresse az elveszettet. A sérült, megsebzett, pusztuló lelket szeretettel karjába zárta, és örömmel vitte a biztonságos akolba. Abban a korban azt tanították, hogy a bűnösnek először meg kell bánnia bűneit, mielőtt Isten szeretetével felé fordulna. Véleményük szerint bűnbánattal érdemeket lehet szerezni Istennél. Ebből kiindulva a farizeusok döbbenten és haraggal kiáltották: "Ez bűnösöket fogad magához!" Azt képzelték, hogy Jézus csak a bűnbánókat engedheti közel magához. Krisztus azonban azt tanítja az elveszett juhról szóló példázatban,