reggeli dicséret

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. János evangéliuma 1:9 Az emberi szem ideális esetben nagyszerűen végzi a dolgát. Ez a feladat nem más, mint begyűjteni és az agyunk számára értelmezhető információvá alakítani a külvilágból beérkezett fényt. A napból induló, a különböző felületekről, különböző hullámhosszokon visszaverődő fény aztán a szemünk közreműködésével az agyunkban megjeleníti az embereket, fákat, autókat, a televíziót, a könyv lapjaira nyomtatott betűket, ezt az áhítatot, amit éppen olvasol. És ha ezt el tudod olvasni, akkor te is alá tudod támasztani hogy az emberi szem ideális esetben nagyszerűen végzi a dolgát. Viszont, mint a világon minden, az emberi szem is korlátozva van. fény nélkül, vagy túl sok fényben közel használhatatlanná válik. Továbbá vannak olyan hullámhosszú fények is, melyeket nem tud érzékelni, mert kívül esnek az általunk látható tartományon – noha bizonyos állatok képesek látni némelyiket. Ilyenek p

Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket… Rómabeliekhez írt levél 2. fejezet 14-15. vers Az első, főként zsidókból álló keresztény gyülekezetek egyik legnagyobb dilemmája az volt, hogy Krisztus halála után a törvény mely előírásai lettek betöltve és mely részei maradtak érvényben, illetve mely parancsolatok betartását kell megkövetelni a más népek (római, görög, stb.) közül megtérőktől. Ahogy Pál apostol leveleiből is kiderül, két alapállás feszült egymásnak. Az egyik - főként a zsidókból megtértek részéről-, amely a törvénnyel dicsekedett. (Róm.2:17,23) A másik – a pogányságból jöttek részéről, amely szerint a „törvény vége Krisztus” (Róm.10:4), a törvény rossz és felesleges, sőt keresztényként már bűn m

Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr! Krónikák második könyve 20.fejezet 17.vers Ki hallott már olyan győzelemről, amelyért nem kellett megharcolni? Ki tapasztalt már küzdelem nélküli győzelmet? Nos, ezekre igencsak csekély az esély… Ingoványos talajra tévedhetünk ha megragadunk azon a ponton, hogy egy olyan harcban, amelyet Isten vív az övéiért   az embernek semmit nem kell tennie. Kardot rántani, íjat venni vagy pisztolyt fogni valóban nem kell. Az ellenséget győzködni, a magunk igazát bizonygatni vagy Isten nevében birokra kelni szintén nem kell. Minden harcot az Úr vállal, legyen szó fizikai vagy lelki harcról. De az Ő harca csak akkor teljesedhet be, ha előtte mi is megvívtuk a magunk harcait. De milyen harcot, ha maga Isten szólít fel arra, hogy ne harcoljunk és csak álljunk és nézzünk? A magunk harcát magunk ellen

Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. János evangéliuma 6:35 Egy éhes ember számára milyen nagy segítség egy szelet kenyér is! Ha szembesültünk mulandóságunkkal, milyen hatalmas ígéret a mennyei kenyér, amely életet ad! Értelmet és reményt ad a hétköznapoknak. Jézusban ajándékozott meg minket Isten az élettel. Mindenkinek felkínálja az életet, csak azt kéri, hogy menjünk hozzá és bízzunk benne. Nem teljesíthetetlen feltétel ez, s arra számítanék, hogy bárki örömmel él ezzel a lehetőséggel. Mégis - János evangéliuma szerint - kevesen ragadták meg örömmel, sőt sokan azt mondták: "kemény beszéd ez" (János evangéliuma 6.60). Megértették, hogy amit Jézus kér az az, hogy adják át számára az első helyet és bizalommal kövessék őt. Túl nagy árnak találták ezt, ezért elutasították, s a maguk útján próbálták megtalálni az életet. Te kész vagy Jézusnak átadni a kontrollt és rábízni magad teljesen

De aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Lukács 12:25 A Kémek hídja című filmben van egy emlékezetes jelenet: Tom Hanks, aki egy ügyvédet játszik, megkérdezi védencét, a nehéz helyzetbe került orosz kémet játszó Mark Rylance-t, hogy nem aggódik-e. Jogos kérdés, hiszen pengeélen táncoltak, és sok forgott kockán. A kém rezzenéstelen arccal válaszol: „Miért, az segítene?” Ez a válasz egyszerű, de elgondolkodtató. Tényleg. Segít az aggodalom? Az életünk tele van olyan dolgokkal, amik miatt aggódunk: a jövő, a siker, az anyagiak, kapcsolatok, az egészség, a választás, vagy hogy merre tartunk egyáltalán., a szeretteink, a másik ember, a javaink, a halál. Végtelen a tárház. De mit érünk el azzal, ha mindezen rágódunk? Segít? Nem. Hiába feltételezzük, hogy ha sokat rágódunk valamin, talán jobban irányíthatjuk azt. Ez nem így működik. Sajnos visszaeső aggódók vagyunk. Újra meg újra előre elképzeljük a legrosszabb forgatókönyvet. Így az aggodalom épp azokat