reggeli dicséret

“Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” János evangéliuma 14. fejezet 27. vers Legtöbben szeretnénk békében élni. Szeretnénk, ha nyugodtan, minden aggodalomtól mentesen, családunkkal tölthetnénk napjainkat, anélkül, hogy bármi miatt félnünk kellene. Legyen szó éhezésről, betegségről, háborúról, gazdasági vagy társadalmi válságról, természeti katasztrófáról, amennyire csak lehetséges, szeretnénk elkerülni, és ez így van jól. A baj csak az, hogy ezek tőlünk függetlenül is jelen vannak világunkban, és sok esetben el is érnek bennünket, bármennyire is el szeretnénk kerülni. Jézus több alkalommal is beszél róla, hogy a történelemben lesznek nehéz időszakok, és látjuk, hogy volt is már pár ilyen. Mindannyian találkoztunk már krízisekkel, iskolában, munkahelyen, otthon, vagy baráti társaságban. Elkerülhetetlen helyzetek, amik nem épp a nyugalmat szolgálják. Jézus azt mondja, h

"Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben , megadja nektek… Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem."  János evangéliuma 16:23, 26-27 …Jézus nevében, ámen! A Megváltó János evangéliuma 16. fejezetében olvasható szavaira alapozva a keresztények már közel kétezer éve általában ezekkel a szavakkal fejezik be imáikat. Jézus fenti mondataiból sokan azt értik ki – tévesen – hogy az ima akkor lesz „érvényes”, vagyis Isten akkor fogja meghallgatni, sőt megválaszolni imáinkat, ha hozzámondjuk a végén, hogy „Jézus nevében”; illetve, hogy az Atya azért szeret minket, mert mi szeretjük Jézust és hiszünk benne. Lehet, hogy megdöbbentő sokak számára, de semmi sem állhat távolabb a valóságtól. Jézus nevében kérni nem azt jelenti, hogy használjuk a nevét az imában, és ezzel elérjük, hogy az At

"Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik." Lukács evangéliuma 14. fejezet 11. vers11 Elsőkből lesznek az utolsók. ( Máté evangéliuma 20:16 ) Boldogok, akik sírnak. ( Máté evangéliuma 5:4 ) És most meg ez. A való életben ezek egyike sem így működik. Akik utolsók, azok lúzerek is maradnak, akik sírnak, azokra sok mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy boldogok lennének. Azok, akik felmagasztalják magukat — mert jól intézik a saját PR-jukat — felmagasztaltatnak, akik pedig megalázzák magukat, azok szolgálnak mindenki másnak. Akit szeretnek, azt szeretik, azt szeretik, akit gyűlölnek, azt pedig gyűlölik. 1*1=1, ilyen egyszerű Ezzel a logikus világgal szemben áll a Biblia tanítása és a Jézus által hirdetett "mennyei királyság", vagy "Isten országa," melyet gyakran jellemezzük "feje tetejére állított birodalomként". Nagyon szeretem ezt a kifejezést, mert szépen körülírja, milyen ellenkultúrát jelent Jéz

  „De Jézus magához híván őket, monda: Engedjétek, hogy a kisgyermekek én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa." ( Lukács evangéliuma 18. fejezet 16 . vers ) Türelmes ember vagyok, de ez már nekem is sok. Miért kell ezerszer elmondani? Miért nem lehet egyből megérteni, hogy nem rohangálunk az imateremben, hogy nem beszélünk csúnyán, és nem beszélünk vissza, hogy nem verekszünk, hogy elpakoljuk a játékokat, hogy nem hagyunk magunk után szemetet, hogy…? De legalább most már tudom, hogy kik azok a szófogadatlan és kezelhetetlen gyermekek, akiket a következő évi Szünidei Bibliatáborba nem fogunk meghívni. Aki jól viselkedik, az jöhet, aki nem, az otthon marad. Majd jött Jézus feddő Igéje: Miért tiltod el Tőlem ezeket a gyermekeket? Miért nem engeded, hogy formáljam őket? Miért gondolod azt, hogy ők ilyenek maradnak és nem javulhatnak meg? Hiszen, te is ilyen voltál! No és mit gondolsz, hogy milyen gyermek volt Simon Péter vagy Ján

„Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.” Lukács evangéliuma 18.fejezet 29-30.vers Szó sincs arról, hogy Jézus nem tudott nagy teológiai gondolatokat felvázolni, vagy nagy szavakkal élve magyarázni, ő tudatosan kerülte ezt és hogy miért? Jézus tudta, hogy az emberek nagy többsége nem a nagy teológiai meglátásokra kíváncsi és nem arra van szükségük. Sokkal inkább fontosabb az, hogy szeretve és megértve érezzék magukat, olyan tanítást halljanak, amit értenek, amiből erőt tudnak meríteni. Ezen okokból kifolyólag Jézus gyakran – sőt, szinte mindig – a példázatokat használta azzal a céllal, hogy megértesse a hallgatóival, mi is Isten üzenete ma számukra. Ezt a kijelentést is egy példázat előzte meg, amit érdemes elolvasni, hogy még inkább megértsük ennek a mondatnak az üzenetét. (

„Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” János evangéliuma 16. fejezet 33. vers Akkor nyugodnék meg, és lenne békességem, ha… Te mivel egészítenéd ki ezt a mondatot? Érdemes átgondolnod, mit üzen számodra a kiegészítésed, mi az, ami nyomaszt, mivel küzdesz. Kiszolgáltatottak vagyunk és a körülmények miatt nagyon könnyen elveszítjük a nyugalmunkat. Ha békességünk a környezetünktől, külső körülményektől függ, akkor állandó békétlenségben kell élnünk, s mindig neheztelni fogunk a körülöttünk élőkre. Jézus a búcsúbeszéde korábbi részében szólt a bizalomról, az üdvösségről és az üdvösségre vezető útról, a vigasztaló Szentlélek eljöveteléről, saját visszatéréséről, az Atya irántunk való szeretetéről, értünk való fáradozásáról… Mindezeket azért mondta, hogy a békességünk forrása Ő maga legyen. A bűn uralta világban nem várhatunk gondtalan életet. „A világon nyomorúságotok van.” Emiatt akár el is csügged

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” Pál levele a filippiekhez 1:6 Előttem egy méretre vágott tömör fadarab feküdt a munkapadhoz szorítva, kezemben pedig véső és kalapács. A teremben hangzavar, legalább tizenketten kopácsoltunk, ahogy csak bírtunk. Forgácsdarabok pattogtak mindenfelé, a fejemben pedig zakatolt a kérdés, hogy fogom ezt megcsinálni, befejezni? Hogyan lesz ebből a megmunkálatlan darabból mesés hangzású líra? Őszintén, fogalmam sem volt, mint csinálok. A hangszerkészítő mutatta a mozdulatokat, én pedig igyekeztem követni az utasításait: ezt hogyan tartsd, az hogyan járjon be egy ívet, nem kell izomból, figyelj oda a fára, legyél érzékeny arra, ő hogyan reagál a tevékenységedre, nem kell kapkodni, ez nem verseny. A vésőt és kalapácsot követte a ráspoly, majd a fémreszelő, a citling és végül a csiszolópapírok, legalább 5 féle erősségben. Az egyetlen dolog, ami miatt egyáltalán nekiláttam a mu