reggeli dicséret

„ Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jakab 4:7) Kereszténységünk értelmezésében az egyik legnagyobb jelentősége annak van, amikor megértjük, hogy mi a szerepe az akaratnak a megszentelődés folyamatában. A gond az, hogy ha nem értjük, hogyan kell helyesen használni akaratunkat, mert akkor valószínűleg nem is alkalmazzuk megfelelő módon. A veszély ebben van. Életbevágó tehát tudni, hogy emberi erőfeszítéseinket mire kell irányítanunk, és mi az, amire nem érdemes fecsérelni az energiánkat. Ha minden erőfeszítésünket és akaraterőnket arra összpontosítjuk, ami számunkra lehetetlen, akkor kudarcot vallunk, így az ördög hamar elkedvetlenít minket. Elveszítjük bizalmunkat, amire akkor tettünk szert, amikor először elfogadtuk Krisztust, így meglazul, vagy akár meg is szakad az Istennel való kapcsolatunk, amire pedig szükségünk van, mert győzni csak az Úrral együtt tudunk. Ha elhatározom, hogy helyesen akarok cselekedni, szeretn

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked!” 2Mózes 20:12. Miért? Miért kell tisztelni a szülőket? Vajon a szülők tisztelik az ő szüleiket? És a politikusokat? A tanárokat? Az idősebbeket? Milyen példát látunk, és milyent közvetítünk? Valami nagyon elromlott ezen a területen! Könnyebben eltart egy szülő öt gyereket, mint öt gyerek a szüleit. Miért? Miért halt ki csaknem teljesen a tisztelet? Pedig Isten után a szülők azok, akik életet adtak nekünk. Lehet, hogy néha követnek el hibákat, de Isten parancsa akkor is változhatatlan. Luther Márton ezt írja az ötödik parancsolat magyarázatában: „..a szülőkre, mint egy palástot teríti rá Isten a maga tisztességét és tekintélyét. Lehet, hogy a palást alatt sokszor a legkevésbé sem tiszteletreméltó személy rejtőzik, de akkor is tisztelni kell rajta a palástot. Ezért nem áll az ötödik Igében, hogy tiszteld a te tiszteletreméltó szüleidet. Isten azért parancsol

"Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk." Pál levele a rómaiakhoz 5:8  Mikor halt meg értünk Jézus? - Amikor a világ teremtése előtt kiválasztatott.  Még nem volt bűn az emberiség szívében, mert még ember sem létezett, már akkor kész volt a tűzriadó terv a tökéletes menekülési útvonallal. Egyetlen útvonalon lehet a pusztulásra ítélt bűnnel fertőzött bolygót elhagyni: Jézusnak meg kell halnia a kárhozat halálával. Ha valaki ezt az áldozatot elfogadja, megmenekül, ha elveti, a bűn meg fogja ölni. - Amikor Ádám és Éva vétkezett.  Abban a pillanatban a minden eshetőségre való felkészülés előmunkája lett az egyetlen útvonal, ami körvonalazódott: Isten Fiának most már biztosan meg kell halnia, nem lehet tovább reménykedni az ember hűségében, mert a bűn becsapta őket. Az egykérdéses tesztben a rossz oldalra tették a jelet. Eredmény: bukás, de az osztályismétlés lehetőségével, bár sok

„És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének; És a sírok megnyílának, és sok elhunyt szentnek teste föltámada. És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.” (Máté evangéliuma 27. fejezet 51-53.vers) Jézus kereszthalála nemcsak a föld, hanem az egész világegyetem legmeghatározóbb pillanata volt. Hiszen Sátán nemcsak bennünket embereket, hanem angyalokat és más bolygók lakóit is lázadásra csábított. Így bár a Golgota látszólag Isten vereségének tűnik, a valóságban mégis ez az áldozat a végső győzelmet jelentette Sátán vádjaival szemben. A kereszt egyértelműen bizonyította, hogy Isten a szeretet, aki életét adja teremtményeiért. És világossá vált, hogy Lucifer végleg önző, gyilkos indulatainak kíván élni. A templomban az esti áldozat ideje volt, ám a földrengés következtében megrepedt az oltár, a bárány kiszabadult a pap kezéből, a kárpit kettéhasadásával pe

Az Atya senkit sem ítél, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta... János evangéliuma 5,22             Neki sebei voltak, hogy nekünk ne legyenek, hogy nekünk ne égjenek, gyógyulva hegedjenek. Hordott keserű átkot, hogy mi átoktól mentek, bűnt, egy világnak szennyét, hogy mi tiszták és szentek, kegyetlen kínhalált, hogy mi élők lehessünk. És gyűlöletből ácsolt, kemény keresztet hordott, hogy szeressünk, szeressünk, harmadszor is szeressünk. Váltság – – – – – S ha nekünk mégis vannak sebeink, mélységes mélyek, be nem gyógyulók behegedők, megint kiújulók, véres, halálos, szörnyű sebeink… és ha másoknak nem áldás vagyunk, ha nem úgy élünk, járunk idelenn, hogy aki lát, azt mondja: kegyelem… Ha mi hordjuk a bűnünk nyomorát és esünk, bukunk, botlunk végtelen, akarva, akaratlanul… s olyan halálos-holt az életünk, mintha temető volna a szívünk, halál fuvalma a leheletünk… ha gyűlölködünk és nem szeretünk: ítélet. Nem volna váltság, nem lenne

„Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! Mert ahogyan a sok munka álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel. ” Prédikátor könyve 5:1-2 Középiskolás koromban volt egy osztálytársunk, aki rendszeresen kért kölcsön kisebb összegeket, amit többnyire soha nem adott meg. Mai fejjel inkább koldulásnak mondanám, mert általában csak annyit kért, amit még nem bántunk nagyon, ha soha nem kapjuk vissza. Mi is a baj ezzel, hiszen senkit nem ér nagy veszteség?! Anyagilag nem, de erkölcsileg mégis lehet veszíteni. Elveszett a becsület, az adott szó értéke. Végül senki nem vette komolyan a fiút. Mi a helyzet velünk, mikor Istennek „fűt-fát” megígérünk? Voltunk már olyan helyzetben, mikor azt mondtuk: „Istenem, ha most az egyszer megsegítesz, örökre a te hűséges szolgád leszek...” Két gond lehet ezekkel az elhamarkodott fogadalmakkal: az egyik, hogy a legtöbb esetb

„Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” Pál levele az efézusiakhoz 5:1-2 Ma talán könnyebb szeretni, mert ez a nap ha egy kicsit is, de más, mint a többi. Egy nap a háláért, a viszonzásért. Egy nap azért, hogy végre egyszer az évben ne ő legyen az utolsó a sorban. Egy nap azért, hogy végre ő is kapjon valamit, bár talán soha nem is kérné. Egy nap azért, hogy kimutasd, amit nem is olyan könnyű szavakba önteni, és ma testet adj a kimondhatatlannak. De lehet, hogy számodra már csak az emlékek napja, keserédes nosztalgia. Amíg élt, minden tette ezt a szeretetet példázta számodra. Ő szeretett józanul, tisztán, igazán. Szeretett szavakkal, megbecsüléssel, idővel, energiával, adni akarással és hálával, egy-egy érintéssel, mosollyal, és a végén egy néma intéssel, ki nem mondott búcsúval. Ő tanított meg arra, mi az igazán lényege