reggeli dicséret

“Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” János harmadik levele 2. vers Hallottam már azt a mondatot elég sokszor, hogy “lélekben veled vagyok”. Ez sokszor csak annyit jelent, hogy nem tudok elmenni valahova, de azért magamat megnyugtatom, hogy valahogy mégis kapcsolódok. Persze van, amikor ténylegesen empátiát jelent, és azt üzeni, hogy részese szeretnék lenni valaminek, de fizikailag nem tudok jelen lenni. Bárhogy is, a lelkem mindig velem tart. Amikor János írja a levelét, Gájuszt megszólítva egy jó kívánsággal kezd. A levél nem hosszú, néhány mondat, de megismerünk belőle három embert. Gájuszt, a vendégszeretőt, a szeretetteljest, Démétrioszt, aki mellett bizonyságot tesznek, és Diotréfészt, aki törtető, rágalmazó. Most Gájusz számunkra a fontos. Egy olyan ember, akiről rosszat nem tudunk. Aki nyugodt, mindenkit elfogad és szeret. Éppen ezért azt mondja János, hogy jó dolga van a lelkének. Az ő

"Országod örökkévaló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart." Zsoltár 145:13 Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, 2021. június negyedikén szerte az országban megemlékezéseket tartottunk a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából. Ebben a – sokak szerint szerződésnek nehezen nevezhető – dokumentumban rögzítették az első világháborúban győztes országok Magyarország feldarabolását. Sokan ma is úgy tekintenek erre az eseményre, hogy elvették országunk kétharmadát. Hónapok óta halljuk és olvassuk az aggasztó híreket az Ukrajnában folyó háborúról, melynek szintén vannak országhatárokat is érintő célkitűzései, amit az ukránok hasonlóan értékelnek, mint mi, magyarok Trianont. Ha a következő linkre kattintunk, https://www.youtube.com/watch?v=gzXoc8y2G0k   akkor láthatjuk, hogy Európában egyáltalán nem új dologról van szó. Ezer év alatt alig volt olyan évtized, amikor nem változtak az országok. Egyes országok teljesen eltűntek a térképről, és h

"Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla!" Ézsaiás próféta könyve 44. fejezet 8. vers -- "Te vagy az ISTEN, aki nevére Leborul minden a földön, az égen, Hegyeket mozdít, beteget gyógyít Az ÚR, ma is!" ( Helyes_Beat - Nincs más Isten ) -- Kiben bízhatsz, amikor problémákkal kell szembenézned? A kereszténység hatalmas előnye nem abban van, hogy a hívő emberrel nem történhetnek rossz dolgok — még ha vannak is, akik ezt próbálják elhitetni veled. Hiszen ha így volna, és az istenhit önmagában elég lenne a nyugodt, békés és prosperáló élethez, a keresztényüldözés, mint olyan nem létezne. De ilyen messzire se szükséges elmennünk: ha így volna, minden keresztényt elkerülne a betegség, az eladósodás, a szomorúság, a gyász, és valljuk be, sajnos kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyenekkel nincs dolguk. Mindenki elesik. Így vagy úgy, de mind jutunk olyan pontra a

  „És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük.”  ( Jelenések könyve 21. fejezet 3. vers ) Az egyiptomi kivonulás és a pusztai vándorlás történetének legnagyobb csodája nem is annyira a tenger kettéválása, a sziklából való vízfakasztás, vagy a mannahullás volt, hanem az, ahogy az a közel kétmillió ember együtt sátorozott. A tábor közepén ott állt Isten Sátorszentélye. Körötte az Úr által előírt és meghatározott rendben a különböző törzsek, nemzetségek és családok sátrai. Mai individualista világunkban ezt lehetetlen lenne megvalósítani. – Én nem akarok az Áron mellett lakni, nekem az Izsakhár a barátom. Különben is, nekem ne mondja meg senki, hogy hol sátorozzak, hogy merre nézzen a sátram bejárata! – mondanák. Elképzelhetetlen, de Mózeséknek mégis sikerült eszerint az isteni rend szerint táborozni. Ma, amikor az Ige az Isten sá

„De az Úr ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” Sámuel első könyve 16.fejezet 7.vers Eszembe jutott a Kis herceg: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. (…) a szem vak. A szívünkkel kell keresni.” Egész kicsi koromban találkoztam először a Kis herceggel. Nem volt más számomra csak egy könyv telis-tele érdekes figurákkal, rajzokkal. Volt benne egy kígyó, aki épp egy vadállatot nyelt le. Erős indítás volt. Egy másik rajz egy rókát ábrázolt, aki figyelt, bátortalanul közeledett, majd leült és idővel barátokká váltak a kis herceggel. Kicsiként értelmetlennek tűnt ez a mese, talán pont azért, mert nem mese, csak a mesék köntösébe van bújtatva. Sokkal több ez egy kitalált történetnél…. Egy olyan társadalomban, ahol a külsőség irányít szinte mindent, nehéz elképzelni,

"Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Úr, a te Istened vonul majd veled, nem hagy cserben téged, és nem hagy el."   Mózes ötödik könyve31. fejezet 6. verse Ne félj, légy bátor, én veled vagyok! Nem mindegy kinek a szájából hangzik el ez a bátorítás… Egy kis gyermek számára megnyugtató, ha édesapja bátorítja így és valóban vele marad. Viszont könnyen érezhetjük üresnek e szavakat, ha már csalódtunk valakiben, vagy olyan problémával nézünk szembe, melynél nyilvánvaló, hogy az emberi erő és képesség semmit nem ér.   Milyen alapon bátorította Mózes a népet? Nem önmagukból kellett meríteniük erőt, bátorságot, nem a saját képességeikre alapozva kellett megszabadulni a félelemtől és a rettegéstől. Az ígéret úgy szólt, hogy maga az Úr, Izráel Istene megy velük. Ő az, aki nem hagyja őket magukra, aki nem hagyja őket cserben. Arról az Istenről van szó, aki a szavával megalkotta a világunkat, akié minden hatalom mennyen és földön, aki mindenütt

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” Pál második levele Timóteushoz 4. fejezet 7-8. vers Húsvét hétfőn az egyik kedves ismerősömmel körbe bicikliztük a Velencei-tavat, gyerekek nélkül, csak mi ketten, a saját tempónkban. Az időjárás tökéletes volt, a nagyobb esőzések mindig elkerültek minket (pontosabban gyorsabbak voltak nálunk, így mire mi haladtunk egyik településről a másikra, legtöbbször már csak a nyomát láttuk). A tókört sikerült a kitűzött idő alatt teljesítenünk, és roppant elégedett voltam. Tavaly ősz óta nem volt alkalmam biciklire ülni, és lám, sikerült! Sőt, még van bennem energia! Mondtam is az ismerősömnek, hogy nem kell értünk jönnie a férjének, hogy bevigyen minket hozzájuk Székesfehérvárra, majd áttekerünk. Magamban pedig gondoltam, mi ez a táv nekünk