reggeli dicséret

"Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából." Ézsaiás 12,3 Éjjel a templom és udvara fényben ragyogott. A zene, a lengő pálmaágak, a boldog hozsannák, a nép nagy felvonulása, fölöttük a függő lámpákból sugárzó fény, a papok öltözete és a szertartások magasztossága olyan képet alakítottak ki, amely nagy hatással volt a szemlélőre. Az ünnep legmeghatóbb szertartása - ami a legnagyobb örvendezést váltotta ki - a visszaemlékezés volt a pusztai vándorlás egyik eseményére. Hajnalhasadáskor felharsant a papok ezüst kürtjének hosszú, átható hangja. A válaszoló kürtök, s a lombsátrakban lakozó emberek üdvrivalgása visszhangzott hegyen-völgyön - köszöntötték az ünnepnapot. Azután a pap merített egy korsó vizet a Kidron patakjának folyóvizéből, magasra emelte, s a kürtök zengésének közepette felvitte a templom széles lépcsőin, lassú, kimért léptekkel követte a zene ritmusát, s közben énekelt: "Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, ó Jeruzsálem!"

Vannak igehelyek, amik csak úgy kisajátítódtak, és arra gondolhatsz, hogy az CSAK arra az egyetlen eseményre, helyre, alkalomra vonatkoztak. Ma reggel is egy ilyennel találkozhatsz. Mire gondolsz először, ha ezt az igeverset olvasod? „És az angyal így szólt; Ne féljetek, mert íme, nagy örömöt hirdetek nektek, amely minden nép öröme lesz!”  Lukács 2:10. Na, ugye, megmondtam! Jézus születésére gondoltál, amikor az angyal megjelent a pásztoroknak, és a fenti szózat hangzott el. Szerinted mit csináltak azok a pásztorok ott a mezőn? Igen. Beterelték nyájukat a karámba, és a csillagos ég alatt a próféciákról beszélgettek. Így olvashatsz erről a Jézus élete című könyvben: „ Azokon a mezőkön, amelyeken a gyermek Dávid legeltette nyáját, még mindig őrködtek pásztorok az éjszakában. Csendes óráikban a megígért Messiásról beszélgettek, és imádkoztak, hogy jöjjön el a Király Dávid trónjára… Azután már nem lehetett tovább rejtegetni a dicsőséget és az örömöt. Az egész mező felragyogo

"A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.” Példabeszédek könyve 17:22 Képzeld el a következő szituációt: Komoly egészségügyi problémában szenvedsz, és mihamarabb felkeresed a körzeti orvosodat, hogy enyhítsen a bajodon. Megszoktad, hogy akárhányszor hasonló okból térsz be hozzá, egy-két vizsgálat, néhány recept, és a probléma megoldódik. Ez alkalommal viszont mást ajánl. Miután felsoroltad, hogy hol fáj, mi ég, és mi nem működik megfelelően, ő csak annyit válaszol: Mosolyogjon többet! Sorolhatnánk a bugyuta — vagy bizonyos esetekben inkább annak tűnő — orvosi tanácsokat, egyiket a másik után napestig, kezdve onnan, hogy “minden nap egy alma…” egészen az akupunktúráig és a homeopátiás szerekig, de ez mindegyiken túlmegy. Mi köze van a mosolygásnak az egészséghez? A Biblia tanácsa szerint igenis sok. Salamon, a Földön valaha élt legbölcsebb személy azt mondja: a vidám szív a legjobb orvosság. De nem csak ő mondja ezt. Eg

„Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet.” (86. Zsoltár 11. vers) Mialatt az alábbi sorokat olvasod, - mely Ellen G. White első látomása, az Isten Országa felé vezető útról, a rajta járókról és a célról, a Megváltónkkal való találkozásról - gondolkodj azon; Te hol tartasz ezen az úton? Látod még magad előtt a célt?   „Mialatt a családi oltárnál imádkoztunk, Isten szent Lelke kiáradt reám és én elragadtattam messze, e sötét világ fölé. Kerestem a földön maradt Jézust váró népet, de nem találtam. Egy hang szólott hozzám: Tekints ismét abba az irányba, de nézz egy kissé feljebb! Ismét arrafelé tekintettem és most egy keskeny, egyenes ösvényt pillantottam meg, amely magasan a világ felett emelkedett. Ezen zarándokoltak a Jézust várók a szent város felé, amely az ösvény túlsó végén volt. Mögöttük, az út kezdetén fényes világosság volt látható, amely az angyal kijelentése szerint "az éjféli kiáltás"

„Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!" Mózes első könyve 12. fejezet 1. verse Ha csak eddig olvasnánk a szöveget, az tűnik fel számunkra, hogy az Úr szándékosan valami olyan helyzetet teremt Ábrám számára, ami nem túl kecsegtető a jövőre nézve. Ez a hívás személyes jellegű, ami tökéletes példája annak, hogy mit jelent az elhívás és az erre adott engedelmes válasza az embernek ebben az Istenhez kapcsolódó életben. Az elhívás egy régi életből való kihívást jelent, amikor egy olyan környezetet, természetet hagyunk magunk mögött, melyről többé nem álmodozunk, mely után többé nem vágyakozunk, de nem is tagadjuk meg, mindazt, ami volt, hanem okulásként emlékezünk rá. Ábrámot egy pogány környezetből hívta el az Úr az ért hogy vándoroljon Kánaán földjére és telepedjen ott le, és itt érkezik az ígéret, amely sokat ígérő: „ Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.

"Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe." Korinthusiakhoz írt 2. levél 1.21-22 Isten legnagyobb ígérete, hogy Krisztus Lelkét tölti ki ránk, aki által gyermekévé fogad (Róma 8.15), közösségben lehetünk az isteni természettel (2Péter 1.4), megerősít és győzelmet ad (Róma 8.10-13), alkalmassá tesz a szolgálatra, tulajdonának ismer el (Róma 8.14), és biztosítékot, zálogot ad az üdvösségre.  " Miközben Jézus vázolta tanítványai számára a Szentlélek feladatát, igyekezett eltölteni őket azzal az örömmel és reménységgel, amely az Ő szívét is eltöltötte. Ujjongott annak a bőséges segítségnek a következtében, amivel ellátta egyházát. Az összes ajándék közül a Szentlélek volt a legmagasabbrendű ajándék, Akiért az Atyához népe felemelése érdekében könyörgött. Krisztus azért adta nékünk Lelkét, hogy megújító erőforrásunk legyen. Nélküle Krisztus áldozata nem jelentet

„Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére.” Pál második levele a korinthusiakhoz 1:19-20  „Meggyújtjuk a gyertyákat?”- kérdezed mosolyogva, és félig-meddig azért, hogy egy perccel később elfújhasd őket. „Most nem, majd a déli alvás után, most már ne büdösítsünk be a szobában, inkább olvassunk mesét, hogy aztán elalhass.” Aztán amikor te már este fürdeted apával a kistesót, én meg szellőztetem a szobát, akkor látom, hogy a gyertyákat bizony alvás után sem gyújtottuk meg... Egy apró, be nem tartott ígéret, amiből sajnos nem csak egy van. Pedig hidd el, ez nem direkt volt. Egyszerűen elfelejtettem a sok teendő miatt, ami a kétgyerekes élettel jár. Nem gyújtottuk meg a gyertyákat, nem hallgattuk meg a Bodzavirágot, nem hívtuk fel a nagybátyádékat,