reggeli dicséret

“Parancsot adott a magas fellegeknek, és megnyitotta az égi kapukat. Mannaesőt hullatott rájuk eledelül, mennyei gabonát adott nekik.” Zsoltárok könyve 78:23-24 Amikor rossz hangulatban vagyunk, kimerültünk, Istenről alkotott képünk is megváltozik. Vagy egy cukorka automatává, ami egy imáért dob egy csodát, vagy egy passzív Istenné, aki csak ül a felhőből készült foteljében, és nézi ahogy az emberek szenvednek. Nem egy elrugaszkodott dolog így gondolkozni, és nem mi vagyunk a történelemben először akik erre jutunk. A Bibliában megannyi történet van, ami arról szól, hogy azok az emberek, akik átélték Isten csodáit, megkérdezik, hogy hol van Isten a problémáikban. Kiáltanak fájdalmukban, megkérdőjelezik hitüket, Isten létezését, vagy erejét. Bármekkora dolgot is tett Isten az életükben, amikor a küzdelemmel állnak szemben, mintha soha nem is lett volna Isten az életükben. Így volt ez a zsidó nép életében is. Egyiptomban átélték Isten csodáit, amivel megszabadította a népet, de az első al

"Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé." Rómabeliekhez írott levél 14. fejezet 10. vers Elítélni, különösen megvetni valakit nem helyes dolog. Ezt főleg akkor érezzük, amikor velünk szemben viselkedik így valaki, és ennek hangot is ad, leggyakrabban kritizálás formájában. Akármilyen edzettek is vagyunk lelkileg, nem esik jól. Ha nem helyes elítélni vagy megvetni valakit, akkor miért tesszük mégis? Ennek három gyakori oka van a sok más, kisebb mellett. Az egyik egyszerűen az, hogy a másik más, mint mi. Ez a leggyakoribb oka például annak, hogy a más nemzetiségbe tartozóval szemben előítéleteink vannak. Más a kultúrája, másként reagál dolgokra, másként viselkedik, és ezt nem szeretjük benne. A másik gyakori ok az, és ez az, amit általában felismerünk, hogy úgy gondoljuk, hogy a másik valamit nagyon helytelenül gondol vagy gyakorol. Munkatársak, osztálytársak, szomszédok közt

"A bölcsesség útjára tanítottalak, helyes ösvényen vezettelek téged." A példabeszédek könyve 4. fejezet 11. vers Emlékszem, amikor gyerekek voltunk, a házi feladat megoldása az egész család számára kihívást jelentett. No nem azért, mert olyan rossz képességű család lettünk volna, hanem azért, mert mindig is szerettünk alapvető dolgokon vitatkozni — és van, ami soha nem változik. Vegyünk példaként egy egyszerű kedd esti matematika házi írást, valamikor általános iskola alsó tagozatban. A matematika pont az a tantárgy, amire van jó és rossz válasz. Szerintem a megoldás 5, de édesanyám valamiért úgy gondolja, (helyesen) hogy a jó megoldás csak a 4 lehet. Már negyed órája vitatkozunk, mind a ketten váltig állítjuk, hogy nekünk van igazunk, amikor belép a harmadik fél, édesapám, aki — érthető módon — édesanyámnak ad igazat, a megoldás csak 4 lehet! És ekkor elhangoznak a varázsszavak:  de a tanító néni nem így mondta . A tanító néni szava szent. Lehet, hogy a matem

„Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!”   ( 139. Zsoltár 23-24. vers ) Fáj? Látom rajtad, hogy valami nincs rendben. Igen, pár hónapja kezdődött, és ebben a melegben most még rosszabb. Voltál már vele orvosnál? Orvosnál!? Ne viccelj már! Még a végén kiderül, hogy valami komoly bajom van! Meg most oda, amúgy is olyan bonyolult bejutni… Hát igen, senki sem szívesen megy el kivizsgálásra, hiszen némely vizsgálat nemcsak kellemetlen, hanem néha kifejezetten fájdalmas is lehet, mint például egy gyomor-, vagy végbéltükrözés, de van, akinek egy egyszerű vérvétel is olyan, mint egy középkori inkvizíciós tortúra. De annyi mindennel vagyunk így. Kinek van kedve, ideje, energiája, hogy rendszeresen átnézesse, megvizsgáltassa az autóját, kerékpárját, az elektromos, vagy a háztartási eszközeit, a lakása,

„Ha nincs kijelentés, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást.” Példabeszédek könyve 29. fejezet 18 . vers Kiskoromban, amikor anyukám mondott valamit, rendszerint azonnal elfogadtam, nem ellenkeztem, még csak nem is kérdőjeleztem meg. De, azt gondolom, hogy ez a legtöbb kisgyermeknél így van. Ahogy teltek az évek és egyre több mindent tudtam, sok mindenről kialakult a véleményem, de még mindig az volt a rend, hogy amit édesanyám mond, elfogadom. Elérkezett az idő, hogy már én is a felnőttek táborát erősítem vagy legalábbis próbálom és már nem csak édesanyám véleménye, szavai határozzák meg a döntéseimet, hanem a saját elgondolásaim, meglátásom, véleményem és tapasztalataim. Előfordul, hogy hirtelen hozok meg egy döntést, ilyenkor két választás is van: vagy jól sül el vagy rosszul. Általában elgondolkodok a dolgokon és még ha nem is tűnik egy átgondolt döntésnek, mégis elég időt töltök a legtöbb kérdéssel és sokat elmélkedek arról, hogy hogyan lenne a

" Ezt mondja az ÚR: A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítelek. Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot, és oszd szét az elpusztult örökséget." Ésaiás könyve 49. fejezet 8. vers Az új szövetség jelképe a kenyér és a szőlőlé, Krisztus testére és vérére utal (vö. 1Kor.11.23-25 ). Jézus otthagyta a mennyei trónt, hogy emberré legyen és az ember helyébe lépjen megváltóként. Isten őt, aki „bűnt nem ismert, bűnné tette értünk” ( 2Kor.5.21 ), hogy velünk ne kelljen a bűneink szerint bánnia. Felfoghatatlanul nagy volt az ár.  A 22. Zsoltár segít bepillantani a keresztre feszített Krisztus legmélyebb lelki szenvedéseibe. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava. Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam.” ( Zsoltár 22.2-3 ) Az Atya, aki mindig Krisztussal volt, hiszen ő mindig összhangban volt vele, elhagyta Kris

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” Pál levele a filippiekhez 1. fejezet 6. vers Szeretett alkotni tűvel, fonalakkal. Meseszép hímzett és keresztszemes terítők őrzik az utókor számára fáradhatatlan kezeinek emlékét. A gobelin volt a kedvence. Ez volt számára a kikapcsolódás, a feltöltődés, a nyugalom, a pihenés. Fűzte be egyik színt a másik után a tűbe, varrt, és egyre jobban látszott, mi is készül valójában.  Sokat dolgozott egy-egy képpel, nem kapkodott, szeretett minőségi munkát végezni. Amikor elkészült, többször is átnézte, nem maradt-e ki valahol egy öltés, amit most még pótolhatna. Aztán apám elvitte bekereteztetni, a gobelin pedig felkerült a falra, és csodálhatta, aki csak arra járt.  Egyetlen egyet azonban már nem tudott befejezni. Éppen csak elkezdte kivarrni a képet, de már nem volt ereje hozzá, hogy el is készüljön vele. A betegség napról-napra egyre több csatában győzött felette, míg az ut