Világosság a sötétségben
Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. Zsolt 119:105 Amikor kisgyermek voltam, hétvégéken és szünidőben gyakran aludtunk a mamámnál. Egy kis faluban lakott, az egyik szélső utca utolsó házában. A közvilágítás gyengébb volt akkoriban. Ha sötétben mentünk a járdán, nagyon kellett figyelni, hogy hova lépünk. Ennek ellenére, amikor lefekvésre került a sor, mindig leengedték a redőnyöket is, koppanásig, úgy, hogy a lyukacsok se látsszanak. Bent a szobában koromsötét volt. Elég érdekes játék volt kitalálni, ha vécére kellett menni éjszaka. Amikor felébredtem a sötétben, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Aztán óvatosan letettem a lábam a földre, megkerestem a papucsomat, belebújtam, és a lábamat a földön csúsztatva, a kezemmel magam előtt tapogatózva próbáltam megkeresni az ajtót. Elindultam, egy ütés a combomon: hopp, ez az asztal sarka volt; menjünk tovább. A kezemmel beleütöttem valamibe: ez a fotel támlája. Aztán a fejem koppant: ez a szekrény. Amikor nagy sokára megtaláltam ...