reggeli dicséret

Belső küzdelem „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.” Pál apostol levele a rómaiakhoz 7. fejezet 18.-25. verse John Wesley így írja le megtérésének folyamatát egy barátjának : „9. Egész savan

Félelem helyett erő „Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” 2 Timótheus 1:7 Pál apostol, Isten hűséges szolgája Timótheusnak, fiatal munkatársának írja ezeket a gondolatokat. Timótheus nagyjából harminc éves lehetett. Efézusban teljesítette az Istentől rábízott szolgálatot. Efézus városa az ókorban az óriási lehetőségek városa volt (anyagi és szellemi téren egyaránt). Timótheusnak nem volt könnyű feladat a meghalt és feltámadt Megváltóról bizonyságot tenni ezen a helyen. Az apostol támogatni szerette volna Krisztus fiatal bizonyságtevőjét, s egyben emlékeztetni őt arra, hogy csak úgy tud helytállni szolgálata helyén, ha Annak az erejére (Lélekre) támaszkodik, Aki őt szolgáltra hívta el. Ebben a rövid tanításban négy fontos kifejezést találunk. Ezek azok a pillérek, amelyek a keresztény ember szolgálatát jellemzik. Az első: a félelem, pontosabb fordítás szerint: félénkség, gyávaság. Isten megváltási tervét nem félénke

A jó pásztor és juhai " Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: és én örök életet adok nekik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” János evangéliuma 10:27-28 (Elnézést, hogy ilyenkor írom, de elszállt a rendszer ma reggel...)Amikor gyerekkoromban a régi családi házunkban laktunk az ágyam felett volt egy falvédő. Ezen a falvédőn pontosan a mai reggeli dicséret volt gyönyörűen ábrázolva. A jó Pásztor- Jézus botjával terelgeti a bárányokat és egyik bárányt a karján tartja. Számomra nagyon kifejező ez a kép. A pásztor képe egy szüntelen gondoskodást feltételez, egy olyan kart, amelybe el lehet bújni, és biztonságban vagyok a viharos időszakokban. A jó pásztor szavát ismerik a bárányai, ráhagyatkoznak minden időben, és követik Őt. A jó pásztor örök életet ad nekik, és senki nem ragadhatja ki az ő kezéből. Jézus ma is egy ilyen jó „pásztor”. Aki előttem ment régen a halálba, most előttem megy és mutatja az uta

Mindenért hála „Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.” (Efézusbeliekhez írt levél 5. fejezet 20. vers) Bár nem láttam a mennyei jegyzőkönyveket, de feltételezésem szerint, sokkal több ’kérem’, mint ’köszönöm’ szerepelhet benne, mellyel a történelem során az Örökkévalóhoz fordult az emberiség. Ezen nem is csodálkoznék, hiszen velünk született önzésünktől fogva, szívünk és ajkunk csak nehezen hajlik hálára. Isten tudva ezt az áldozati rendtartásban tanítgatta a népet, mikor külön rendelkezett a hálaáldozatok bemutatásáról. Amikor gyermek született, amikor, megnyertek egy csatát, amikor, betakarították a termést, amikor megemlékeztek a múlt nagy isteni csodáiról, minden ember lehetőségeihez mérten áldozott. Ám a Biblia arról is biztosít, hogy az Úr iránti hálánkat leginkább nem anyagiakkal, nem végeláthatatlan felajánlásokkal, vagy fogadalmakkal, sőt nem is énekekkel, zsoltárok és imádságok mondogatásával, hanem a Neki való en

A régi elmúlt! ”Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (Koritusiakhoz írt második levél 5,17) Megcsal a szemem, vagy valóban kevés a megváltozott életű keresztény? Úton-útfélen harsogjuk a gyönyörű szólamokat, s annyira lehangoló a szavak mögötti sivár, jézustalan valóság. Megmaradtunk réginek. Pedig az új bort régi tömlőbe, új posztóból foltot régi ruhára… De hát kényelmesebb így! Nemde bár? Nem kell a nyelvünkbe harapni, mielőtt kimondanánk, amire gondolunk; nem kell figyelni a másik érzéseire sem, elvégre már van egy kis gyakorlatunk, hogyan kell csinálni ezt a kereszténységet. Elég profik lettünk, hogy elhitessük magunkkal, minden rendben van ott belül. Telnek a hetek, hónapok. Istentisztelet, imaóra, bibliaóra, testvéri óra. Hasztalan!? Inkább párbaj a lelkésszel, presbiterrel, gyülekezet vezetővel, testvérekkel. Mindegy kivel, csak harc legyen. Persze csak képletesen, átvitt értelemben… Úgy a színfalak mögött. Lehetőleg úgy, h

Isten látja tetteinket „De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.” Jób 23:10 Isten sokat kockáztatott Jóbbal kapcsolatban. Ha feladja hitét és szembefordul Istenével, Sátán gúnyos mosollyal vághatta volna Isten arcába: „Lám, lám! Addig vagy jó, mindent megadsz neki. Ha már veszteség éri, elfordul tőled. Ez nem hűség, hanem érdek-szolgálat.” Nem sok kellett ahhoz, hogy Jób feladja a küzdelmet. De nem ez történt. Jób könyvének története segít meglátni azt, hogy életünk sorsa nemcsak magánügy, hanem része annak a nagy küzdelemnek, ami Isten és Sátán között, ill. követőik között folyik. Bár tudjuk a végeredményt, a napi küzdelmeink mégis oda vezethetnek, hogy feladjuk, visszavonuljuk, vagy éppen Istent okoljuk mindenért. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Isten egyszerűen itt felejtett a harcmezőn. Nem szól, nem jelentkezik, az ellenség ereje pedig egyre pusztítóbb. Minden összemosódni látszik, a jó és rossz, az igaz és hamis egyre neheze

Keresni az elveszettet „ Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja ?” Lukács 15:8. Jézus tanításai olyan élet és képszerűek, hogy azokat olvasva, úgy érezzük, ott vagyunk, látjuk, halljuk mindazt, amiről szó van. Akár mi is lehetnénk szereplői a történetnek. Szinte átéljük azokat az alkalmakat, amikor mi is elveszettnek éreztük magunkat, tanácstalanok voltunk, segítségre szorultunk. Azt, amikor választ szerettünk volna kapni kérdéseinkre, de nem volt kitől. A mai eseményeiben felgyorsult világunkban mindenki olyan elfoglalt, rohan, nehogy lekéssen, lemaradjon valamiről, egy idő után azt tapasztaljuk, hogy láthatatlanok vagyunk. Nem keresnek, és mi sem érdeklődünk mások után. Nemcsak ismerőseink, magunk szemében sem vagyunk fontosak. Amikor a csúcstechnológiák világában gyermekszegénységről kell beszélni, amikor azt a sok hajlétalan, kallódó, embert látjuk kiknek életlehetősé