Remény
Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme,
Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek,
és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem
lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az
elsők elmúltak.
Közel 14 év. Ennyi kellett, hogy megéljem a teljes skálát. Először
szakadjon majd’ szét a szívem. Aztán beletemetkezzek a munkába és a szőnyeg alá
söpörjem azt, ami történt, rohanjak fejjel a falnak, és végre kérjek segítséget.
Feltegyem a miérteket akkor is, ha nincs rájuk válasz. Kikiabáljam magamból a
magányban, hogy ez nem fair. Ennyi kellett, hogy fájjon, hogy először félve nyúljak
csak a történethez, aztán leássak a mélyére. Hogy végre haragudjak, dühös
legyek, hogy rácsapjam az ajtót, aztán egy idő után megnézzem az érem másik
oldalát, és elkezdjem megérteni őt. Közel 14 év kellett ahhoz, hogy dolgozzak
magamban az elmékével, a rám hagyott csomaggal, és megbékéljek, hogy terhek és
vádak nélkül egy új hangsúllyal ki tudjam mondani, Anya, hiányzol.
Minden veszteség és minden gyász más. Ahányan vagyunk,
annyiféleképpen éljük át és dolgozzuk meg ezt önmagunkban. Mindannyiunknak más
a háttere, a története, a veszteség tárgya. Más a hozott csomag, más a
személyiségünk, az érzelmi intelligenciánk, a jelenbeli állapotunk, a hitünk, a
reményeink, a szükségleteink. Ne bántsd magad azért, ha te másként éled meg a
gyászodat, mint a szomszéd, ha neked több időre, magányra vagy épp társaságra
van szükséged, mint az ismerősödnek!
Engedd meg magadnak, hogy megéld, és közben tudd, nem vagy
egyedül! Isten nem hagy magadra ebben az állapotban sem, átérzi minden
fájdalmadat. Tudja, hogy milyen elveszíteni valakit, akit szeretsz.
Ő már készíti neked országát, ahol nem lesz többé halál,
gyász és elmúlás. Ahol újból találkozhatsz azokkal, akiktől egy időre búcsút
kellett venned. Meríts ma reményt ebből az igéből, mert eljön a nap, amikor
Isten letörli könnyeidet.
