reggeli dicséret

"Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet." Kol 3,12 Ugyan ki az, aki gyerekkorába szeretett öltözni?  Reggel nem szerettem, mert ki kellett kelni az ágyból és kötelességnek számított. Ha bepiszkoltam a ruhám, nem értettem miért kell, hisz az is piszkos lesz. Ha kaptam egy újat, mindig tortúra volt, jó lesz-e? Hol itt szorított, hol ott volt bő. Igazából csak akkor szerettem öltözködni, ha valaki más lehettem általa. Ha nyakamba kötöttem a mackó-felsőm, én voltam a Tenkes kapitánya, ha a derekamra, akkor lovag voltam vagy indián. Kardot vagy tomahawk-ot dugtam a rögtönzött övembe aztán uzsgyi, ki az udvarra játszani. Szertettem a jelmezbálokat is, de azok nem olyan ruhák voltak, hanem különlegesek, szinte igaziak. Ezeket szerettem, mert olyanná váltam általuk, amilyen lenni szerettem volna. Pál is öltözni tanít minket, új ruhába bújni. A másik koszos lett, vagy ela

„Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” ( Apcsel 2:38 ) Péter apostol felszólítása, hogy ’térjenek meg és keresztelkedjenek meg’ azoknak szólt, akik hallgatták pünkösdnapi prédikációját, amiben világosan és bátran rámutatott a zsidó nép bűnére, miszerint Jézust, - aki az Atya küldött hozzájuk, és akit Úrrá, valamint Isten szolgájának felkentjévé (Messiás) tett – a zsidó nép halálra ítélte és megfeszítette. „ Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” ( Apcsel 2:36 ) Amikor a nép előtt nyilvánvalóvá vált, hogy bűnrészessé váltak Isten felkentjének halálra ítélésében és keresztre feszítésében, ’szívükben megkeseredtek’, vagyis bűntudat kezdte mardosni és gyötörni lelkiismeretüket. Hasonlóan, mint Péter, aki a főpap udvarán háromszor megtagadta Jézust, majd megszólalt a kakas, s te

"Ne rettegj tőlük, mert közöttetek van Istened, az Úr, a nagy és félelmetes Isten!" Mózes ötödik könyve 7. fejezet 21. vers Te mitől félsz a legjobban? Mind félünk valamitől. Még azok, akik erősnek mutatják magukat, és az érzelmeiket a magabiztosság álarca mögé rejtik, ők is félnek — legfőképp attól, hogy egyszer majd kiderül a gyengeségük, és sebezhetővé válnak. Vannak, akik valamiféle fóbiával küzdenek, és megmagyarázhatatlan ok nélkül félnek bizonyos állatoktól, élethelyzetektől, vagy például a magasságtól. Ezeken kívül az élet is hoz olyan helyzeteket, melyektől félünk: egy költözés, egy hirtelen változás, egy betegség, vagy akár maga a halál is lehet oka a félelmünknek. Mi pedig mágnesként vonzzuk magunkba az okokat: félünk a sötéttől, félünk egy-egy embercsoporttól, félünk a jövőtől, félünk, hogy a múltunk utolér bennünket. Félünk valakitől, félünk valamitől, félünk önmagunktól, és attól, hogy egyedül maradunk… Mindannyian félünk valamitől. Mózes ötödik

„És megparancsolta nékünk az Úr, hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint, hogy féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen teljes életünkben, hogy megtartson minket az életben, mint e mai napon.” (Mózes 5 könyve 6. fejezet 24. vers) Mai Igénk fájdalmasan hasít az önző és önmegvalósításra törekvő valónkba. A ’Megparancsolta’, ’engedelmeskedjünk’, ’féljük’ szavakat olvasva felmerül a kérdés; Ha Isten a szeretet Istene, miért mond ilyeneket, vagy tán igazuk van azoknak, akik szerint az Ószövetségben egy teljesen más, egy kegyetlen, egy vérszomjas Isten nyilvánul meg? Sokkal inkább valószínű, hogy a sok negatív tapasztalat – értelmetlen törvények bennfenteseknek kiskapukkal; visszaélés a hatalommal; manipulált, kikényszerített engedelmesség; szolgalelkűség - miatt van torz képünk a szabályokról és az engedelmességről, ami kiváltja ezt az ellenszenvet és görcsösséget. De mi is az engedelmesség? Mondhatni, egy a társas kapcsolatokhoz, az együttműködéshez

„Téged illet a dicséret, ó Isten, a Sionon! Neked teljesítik a fogadalmakat. Te hallgatod meg az imádságot, hozzád fordul minden ember.” Zsoltárok könyve 65. fejezet2-3. verse Néhány évvel ezelőtt egy olyan helyen laktunk, ahol a gyülekezet is volt. A gyülekezeti épület gyönyörű kimagasló épület az utcaképben, rajta egy felirat és egy kis kép, ami általában az adventista gyülekezeti épületeken szokott lenni. Éppen a füvet vágtam, amikor egy kislány az anyukájával arra sétált. 4-5 éves lehetett a kislány, amikor azt mondta: „anyu, mi ez a ház?” Kérdezte, és az anyuka így felelt: „ez egy gyülekezet”. Folytatódott a párbeszéd. (Ugyan nem hallgatóztam, de mindent hallottam). A kislány azt kérdezte: „...és, mit csinálnak itt az emberek? –imádkoznak!” –„szóval, aki itt imádkozik, azt Isten meghallgatja?” –„Igen!” –„akkor bemegyünk imádkozni? Még sosem beszéltem Istennel?!”. Az anyuka elmosolyodott és továbbmentek. Nagyon tetszett az egész párbeszéd, és az, hogy habár álta

"Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam." János evangéliuma 14.28   Miközben olvasgattam a mai bibliaverset, s töprengtem az üzenetén, szíven ütött egy részlet: „Ha szeretnétek engem...” Jézus ezt mondta a hozzá legközelebb álló tizenkét tanítványának. „Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához...” Nem szerették őt a tanítványok? De hiszen szerették! Mindent elhagytak érte… (vö. Márk 10.28) Mégis ezt mondta Jézus: „Ha szeretnétek engem...” A tanítványok szerették Jézust…, csakhogy a maguk módján. Isten a múló és törékeny emberi vonzalomnál többet szeretne. Azt szeretné, ha viszonoznánk az ő szeretetét, azt az agapé szeretetet, amely túl tud tekinteni a pillanatnyin, s képes akár áldozatot is hozni. Az apostolok vágytak Jézus társaságára, nem örültek annak, hogy el kell válniuk Krisztustól. A jö

„Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.” János evangéliuma 1:16  Kegyelem volt, hogy megszülettél, esélyt kaptál az életre, arra, hogy használd fel igazán, és hozd meg a legjobb döntéseket. Kegyelem volt az, hogy találkoztál apámmal, és kegyelem volt, hogy ezt a kapcsolatot egyszer sem dobtátok a sutba azért, mert éppen túl küzdelmes volt a közös út, hanem kitartottatok a másik mellett a végsőkig.  Kegyelem volt, hogy megszülethettünk, hogy biztonságban nőhettünk fel, és mindketten azt a hivatást választhattuk, amit tényleg mi szerettünk volna. Kegyelem volt a nyitottságod, hogy veled mindenről lehetett beszélgetni, arról is, amiben te nem hittél, vagy inkább személy szerint nem akartál foglalkozni vele. Kegyelem volt, hogy elolvastad minden reggeli dicséretemet, ameddig csak éltél. Kegyelem volt, hogy nem zárkóztál el Istentől teljesen.  Kegyelem volt az a másfél év, amíg erődön felül küzdöttél a betegséggel. Kegyelem volt, hogy ker