reggeli dicséret

„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Korinthus 4:17-18) Szenvedés, fájdalom sajnos jól ismert jelenségek ebben a világban. Egyeseknek sok jár ki belőle. Ismerek egy családot, akik négy hónap leforgása alatt, három családtagjukat veszítették el. Hogyan mondható ilyen esetben az, hogy a szenvedés pillanatnyi, meg könnyű? Nem pillanatnyi, hiszen a halál kitépte szeretteiket a családi körből, vérző sebeket hagyva maguk után. Ez a seb nehezen gyógyul majd. Nem is mondható könnyűnek, hiszen egyáltalán nem könnyű elveszíteni egy szülőt, nagyszülőt, gyermeket vagy egy testvért. Mégis miért mondja Pál apostol, hogy a mi szenvedésünk pillanatnyi és könnyű? Hogyan mondhat egyáltalán ilyet? Csak egyféleképpen lehetnek a még oly fájdalmas sebeink is könnyűek és pillanatnyiak. Akkor, ha a tekintetünk

Hát ez rémes! Azt hiszem, öregszem. Még az csak hagyján, hogy elfelejtem, mi volt a tegnapi ebéd, a tegnapelőttiről nem is beszélve, de hogy egy fontos megbeszélésről elfeledkezem! Vagy, hogy a pénztárnál, közvetlen fizetés előtt elfelejtem a PIN kódomat? Vagy épp megígértem valakinek, hogy imádkozom érte a műtétje előtt és alatt, és csak másnap jutott eszembe az egész, akkor is csak azért, mert felhívtak, és közölték, hogy a műtét sikerült?! Valami emlékezetkiesést-gátló dilibogyót kéne szednem? Aztán ma reggel egészen felvillanyozódtam. Ó hát, már 4000 éve is volt ilyen gond elődeimnél! Ezt olvastam az Igében: „Szólj Izrael fiainak, és mondd meg nekik, hogy készítsenek maguknak bojtokat ruhájuk csücskeire nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a csücskök bojtjaira kék zsinórt. Arra való ez a bojt, hogy amikor látjátok, emlékezzetek az Úr minden parancsolatára, hogy megcselekedjétek azokat. És ne a szívetek vágyát, és a szemetek kívánságát kövessétek, amely paráznaságba visz.

„Mert te gyújtasz nekem mécsest, URam, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben. Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a falon is átugrom.” Zsoltárok könyve 18:29-30 Gyerekkorom egyik kedvenc filmje volt A medve (1988). Ebben egy elárvult medvebocs és egy vadászok által megsebesített óriási grizzly barátságát mutatja be a francia rendező. A film utolsó izgalmas képsora az, amikor az egyedül maradt bocsot egy puma támadja meg. A nagymacska gyorsabban fut, mint a kis medve, aki kétségbeesésében egy folyó fölé benyúló faágra menekül. Így azonban zsákutcába jut, a puma pedig kérlelhetetlenül közeledik. A hátráló medve alatt eltörik a fa, beleesik a folyóba és elsodorja a víz. A puma a parton követi, majd megtámadja a vízből kikászálódó kétségbeesett medvebocsot. A macska belekarmol a kis medve orrába, aki ekkor vadul elkezd ordítani. A puma először meglepődik, lassan hátrál, majd jobbnak látja távozni. A harcia

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Filippibeliekhez írt levél 4. fejezet 6-7. vers) Elnézem és csodálom azokat, akik az élet legnagyobb viharai közepette is higgadtan és megfontoltan viselkednek. Nincs olyan probléma, gond, ami kizökkenthetné őket nyugalmukból. A bántásokat némán tűrik, akár fát hasogathatnak hátukon, akkor sem panaszkodnak.  Így születtek? Ilyen a vérmérsékletük? Talán nincs is szívük? Nincsenek érzéseik? Vagy minden közömbös számukra? Lehet, hogy belül sírnak és forrongnak? Milyen lelki béke ez, mely minden értelmet felülhalad? Mi a titkuk? Genetika? Vérmérséklet? A Biblia hőseinek életét olvasva, mindnél megfigyelhető, hogy ők is hozzánk hasonló lázadó természettel születtek. Ábrahám félti életét és hazudik Sár

„Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!” Jeremiás Siralmai 3:22-23.   Isten erejének, védelmének kimeríthetetlen tárháza a kegyelem. Köszönöm Uram, hogy ma reggel is felébresztettél, és egy új nappal ajándékoztál meg. A kegyelmed végtelen. Amikor a választott néped a pusztában vándorolt Te mannával tápláltad őket. Minden napra megadtad a táplálékukat, de péntek kivételével más napra nem tehették el a mennyei ételt, mert megkukacosodott és megbüdösödött. Ennek a történetnek több mondanivalója van. Az egyik az, hogy a szombat a nyugalom napja. A másik, amit megtanultam, hogy Isten minden nap ad nekünk mannát, azaz kegyelmet, és az a kegyelem, amit a mai napra szánt nekünk, nem „tartható” el, és nem használhatjuk fel holnap. Minden nap elegendő kegyelmet ad, az adott nap szükségeihez. Ne aggódj hát, a holnapi nap szükségei miatt. Ha eljön a holnap, biztos lehetsz

„Ez az a nap, a melyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen! Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó előmenetelt !”  Zsoltárok könyve 118:24-25 Ünnepelni jó! Mindannyiunk életében vannak különleges napok, melyek színesebbé varázsolják szürke hétköznapjainkat. Két és fél éves kisfiunk egyik kedvenc időtöltése, hogy azt játssza, születésnapunk van. Szinte minden héten „megünnepeljük”. Keres egy különleges dobozt, játékot, becsomagolja és fülig érő mosollyal elkezdi énekelni a „Boldog, boldog, boldog születésnapot…” kezdetű dalt. Többször gondolkodtam már azon, miért pont ezt játssza el ilyen gyakran? A válaszom: mert ünnepelni jó! Olyankor félre teszünk minden más dolgot, mindent, ami esetleg nyomaszt és egy rövid ideig valaki másra figyelünk, örülünk neki, és annak, hogy ismerjük, hogy hozzánk tartozik. Ez a zsoltár is ünnepen hangzott el. Nem tudjuk pontosan melyiken, de egy biztos, a részvevők megtapasztalták Isten szabadítását, segítségét és ezért nagyon hálá

„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.” Pál első levele a korinthusiakhoz 12:4-6 Kaptál már olyan ajándékot, amit nem bontottál ki? Örültél neki igazán, de soha nem jutottál odáig, hogy feltépd a csomagolást, és birtokba vedd, amit eddig elrejtett a doboz. Talán azt mondtad magadban, hogy te erre nem is vagy méltó, te ezt nem érdemelted meg, ezért maradjon minden a helyén. Vagy féltél, hogy történik valami, és odavész az ajándék, ha leveszed róla a védőrétegeket. Arcodon még mindig ott a mosoly, szívedben a kíváncsiság és a vágy, az öröm, hogy kaptál valamit, de még mindig ott ülsz az ajándék előtt, és kezed nem nyitotta fel a csomagolást.  Mondd, mi értelme így ennek? Jobb lesz az életed egy zárt doboztól? Jobb lesz mások élete attól, hogy te még mindig nem döntötté