reggeli dicséret

„ Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!?” Habár sok gonoszságot láttam már a világban és sokszor éreztem, hogy a bűnösnek lakoznia kell, elgondolkodtattak Ezékiel szavai. Isten nem leli örömét abban, ha a vétkes elnyeri méltó büntetését. Miért? Talán azért, amit Moldova György úgy fogalmazott meg, hogy: „Isten nem tud különb poklot kitalálni, mint amilyent a lelkiismeret-furdalás teremt a magunk számára.” Nagyon is igaz, hogy az önmarcangolás kínzó vermében élni igazi gyötrelem, de csak addig gondoljuk, hogy a másik megérdemli, míg magunk is nem hibázunk egy nagyot és nem kerülünk ugyan oda. Márpedig egyszer megtörténik, mert emberek vagyunk mi is. Az az ember pedig, aki másokhoz szigorú volt, önmagához is az lesz. Ilyenkor hangzik el a jól ismert mondat: „Nem tudok megbocsátani magamnak

Gyermek voltam, és már megvénültem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem azt, hogy magzata kenyeret kéregetett volna! Zsoltárok könyve 37:25. Ezt én is elmondhatom. Fiatal korom óta  – tényleg nem láttam olyant, aki teljesen Istenre bízta magát, s elhagyottá lett volna. Megnéztem, mit is jelent az, hogy „igaz”. Íme: akinek igaz ügye van, igazságos, erényes, kegyes ember . Nem arról van itt szó, hogy nem érte próba, betegség, szegénység, meg gond és sok-sok probléma! Hanem azt, hogy nem volt egyedül. Volt mindig V ALAKI mellette , aki átsegítette a nehézségen. Nem volt „elhagyatott” állapotban. Olvastam valahol – egy ember közeledni érezte utolsó óráját, és elhívatta a lelkészt, hogy még egyszer beszélgethessen vele egy kicsit. A beteg lánya – mielőtt belépett a lelkész – figyelmeztette, hogy a papa újabban olyan furcsa dolgokat tesz. Például egyszer beszélgetett a mellette levő székhez. A lelkész benyitott. Egy kisimult arcú, megbékélt embert látott, anna

„Nem adnak! - szólt Jeremiás. - Hallgass az Úr szavára, amelyet most mondok neked, akkor jól jársz, és életben maradsz!” Jeremiás próféta könyve 38:20 Jeremiás Isten prófétája volt, úgyhogy amit ő mondott, az úgy is volt. Bizonyára Jeremiás tudta miről beszél, és feltehető, hogy saját tapasztalatát osztotta meg a királlyal. Valószínűleg ő egész életében hallgatott az Úr szavára, és így mindig jól járt – hiszen erről beszél. Engedelmeskedett a Mindenhatónak, és ezért cserébe Isten megáldotta őt, hogy ne legyenek anyagi problémái – ugye? Odafigyelt az Úr tanácsaira, és ezért az élete nehézségei mindig könnyedén megoldódtak – mert erre utal itt, nem? Figyelt arra, hogy mindig betartsa Jahve utasításait, és ebből az következett, hogy sok barátja lett, és soha sem küszködött beilleszkedési problémákkal. Komolyan vette a Teremtő akaratát, és így minden vállalkozása sikeres lett. Mert hiszen azt írja itt, hogy aki hallgat az Úr szavára, az jól jár az életben – nem? Elég csak a 38.

„Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.”   (Péter első levele 4. fejezet 10-11. vers) Aki hiszi és elfogadja Jézust személyes megváltójaként, az egyben vallja azt is, hogy a keresztény élet nem öncélú. Sőt, ahogy az apostoli levelekben oly sokszor megfogalmazódik, minél többet értünk meg Jézus szeretetéből, annál inkább az Ő képmására kell átformálódnunk. Így elismerjük és valljuk, hogy életünk nem a miénk (1Kor.6:19-20), hanem minden, amink van ajándék Istentől, mellyel felelősen kell sáfárkodnunk.  Tehát, ma reggel hadd emlékeztesselek arra a sáfársági fogadalmadra, melyre a nyilvánosan keresztségi hitvallás során mondtál igent: „A testtel való sáfárkodás. A kereszté

Éppen ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek. Péter második levele 1,5-8 11 éves korom óta vezetek autót. Édesapám megtanított, hogy ne neki kelljen beállni a garázsba. Unalmas és hosszadalmas munka egy fárasztó nap után. Két vasajtót is ki kellett nyitni, mire az autó előtt megnyílt a lehetőség, hogy beguruljon. De én, kis apróság, örömmel vállalkoztam a feladatra, és ha már úgy is kezembe volt a kulcs, mindig találtam valami okot arra, hogy akár 5 centimétert is, de arrébb mozgassam az autót. Idővel egyre bátorodtam, és már az utca végén található közértbe is elgurultam. 15

„ És letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”   Jelenések könyve 21:4 A legkegyetlenebb dolog, amivel szembe kell néznünk életünk során, a halál. Nincs rosszabb annál, mint amikor annak a hírét halljuk, vagy magtapasztaljuk, hogy az a valaki, aki annyira kedves volt számunkra, meghalt. Már nem látjuk a mosolyát, nem halljuk kedves szavait, nem ölelhetjük meg soha. Fáj, mert amikor elvesztünk egy számunkra kedves személyt, mintha egy darabot tépnének ki a szívünkből. A veszteség érzése pedig könnyekre fakaszt. Aztán meg következnek a kérdések: Miért? Miért engedte meg Isten, hogy így történjen? Miért kellett rákban meghalnia? Miért nem gyógyította meg? Ő megtehette volna. Miért nem vette észre a kanyarodó útat a soför, és miért nem volt akkor éppen üres a szembe jövő sáv? Miért kellett ilyen tragikus módon meghallnia édesanyánknak? Miért? Miért? Miért? Mondd, Istenem,

„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.” Jakab levele 1:5-6 Állsz a kereszteződés előtt, és nem tudod, merre, hogyan tovább. Annyi tiszteletkört tettél már, és még mindig nem tudod a helyes irányt. Mögötted morognak, mutogatnak, kinevetnek, és ez egyre jobban frusztrál. De a döntésben nem segít. Türelmed percről percre kevesebb, érzed, hogy a kétségbeesés kezd hatalmába keríteni, kezeid remegnek, gyomrod összerándult, mint egy ököl, de még mindig nem tudod, mi legyen. Egy halk imát mormolsz az ég felé, és nem is vagy benne biztos, hogy a Mindenható meghallotta. Annyi a dolga, annyi ember ostromolja, miért pont a te döntésképtelen helyzeteddel kezdene el foglalkozni. Hiszen felnőttél már, magad is meg kell tudd, hogy oldjad ezt a kérdést.  Forgatod feje