A dicsőséges Isten
"Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul.” Zsoltárok 19,2-3 Sokszor utazom autóval egész hosszan, ilyenkor mindig nézem az ablakon át elsuhanó tájat. A kedvencem az a pillanat, amikor elérkezünk a naplemente idejéhez. Még soha sem láttam két egyforma naplementét. Szemkápráztató, gyönyörűséges, amikor a hanyatló nap sugarai áttörnek a felhők foszlányai között. Nem csoda, hogy sok keresztény ábrázolás – ikonok, festmények, oltárképek – felhasználja ezt az Isten dicsőségének bemutatására. A gyönyörű természeti jelenségek látványa áhítatot keltenek bennünk, egyfajta katarzist élünk át, a kép foglyul ejti a tekintetünket, a gondolatainkat. Percekig állunk és bámulunk és átérezzük mit érezhetett szeretett költőnk a Tisza parton: „Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül. Óh természet, óh dicső...