reggeli dicséret

"Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." Zsoltár 90,12 A tanuláshoz való viszonyunk különböző lehet. Vannak, akik imádnak tanulni, szeretnek olvasni, felfedezni az új dolgokat, az érdekeseket. Szeretik, ha az ismeret már az övék, azt használni tudják és ezt mások is elismerik. Vannak, akik azért tanulnak, mert ez egy eszköz, amivel elérhetik az áhított célt. Ezért akkor is erősítik és motiválják magukat erre a tevékenységre, ha a képességeik esetleg szerényebbek, vagy a tananyag unalmasabb, fárasztóbb. Természetesen vannak olyanok is, akik nem szeretik a tanulást, számukra még nagyobb ösztönző erő szükséges, hogy mégis megtegyék; és vannak olyan emberek is, akik szeretik a saját ostobaságukat és nem is akarnak soha tanulni. Én nem tudom, te melyik csoportba tartozol, de egyet tudok: akár akarjuk, akár nem, az életünk első napjától kezdve részt veszünk a tanulás-tanítás folyamatában. A szocializálódás, vagyis a tanulás folyamata az életü

„Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani nevednek, ó Felséges! Hirdetni jó reggel kegyelmedet, és hűségedet éjjelente.” Zsoltárok könyve 92:2-3. Nagymamámtól nagyon sok tulajdonságot örököltem. (Többnyire jó dolgokat). Volt egy nagyon jó barátnője, akivel sokszor beszélgettek. Egyik alkalommal jön Ilonka néni és így sopánkodik: -           Jaj, Eszterem, az éjjel megint nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, csak forgolódtam. Erre nagymamám így válaszolt: -           Bár én tudnék ébren maradni, annyi mindenért hálás vagyok Istennek, elkezdem Neki sorolni, de aztán azt veszem észre, hogy elaludtam felsorolás közben. (Ebben is hasonlítok nagymamámra!) Ezen aztán mindketten jót nevettek. Félretéve a humort: gondolkodtál már azon, milyen lenne az életed, ha attól a perctől kezdve, hogy kinyitod a szemed, egészen addig, amíg este be nem csukod, mindenért kifejeznéd örömödet? Hogy nem telne el egyetlen óra sem a nap folyamán, hogy ne magasztalnád az Urat, hog

Kőszikla, oltalom „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.” Zsoltárok könyve 62:2-6 A zsoltáros egy igen válságos élethelyzetben írta művét. Olyan emberek vették körül, akik szemtől szemben csak hízelegni tudtak, a háta mögött azonban hazugságokat terjesztettek róla. Ezek az emberek arra törekedtek, hogy Dávidot kifúrják pozíciójából, sőt egyesek a halálát kívánták (4-5. versek). Vajon hogyan mondhatta Dávid egy ilyen nyomasztó élethelyzetben, hogy a lelke elcsendesült? Lehet, hogy az i.e. 10. században el lehetett csendesedni, de abban a korban, amikor 70-80 decibeles zajszennyezés vesz körül nap, mint nap, aligha – vethetjük a zsoltáríró szemére. Forgalmas utak mellett lakunk, hangos tömegközlekedési eszközöket használunk, de még a metrón mellettünk ácsorgó fülhallgatójából kiszivárgó duc-duc zene se hagy nyugton minket. Iskolában, munkahelyen emberek tucatjai, vagy akár százai

„De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel próféta könyve 2. fejezet 12-13. vers) Megtérés? Csongrádi Pista bácsi szavajárása jut eszembe; „Nincs nagy bajunk, csak meg kéne térnünk!” Megtérés? Értékváltás. Ahogy Pál írja: „melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem… mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil.3:7-8). S ha a mai nap terveit nézem, s azt, hogy abból mily sok csak saját kívánságaimat szolgálja, azt mondom „meg kéne térnem!” Megtérés? Jóvátétel. Mikor „a bűnös visszaadja a zálogot, ha megtéríti, amit ellopott, ha megvallja bűneit, ha szereti Istent és embertársait.” (E.G.White; Nagy küzdelem 412.o.) Bo

Ő az, aki hegyeket formál, és szelet teremt. Ő teremti az ember lelkét, és gondolatait kijelenti az embereknek. Ő változtatja a hajnalt sötétséggé, és lépdel a föld magaslatain. Örökkévaló, Seregek Ura és Istene - ez az Ő neve! Ámósz 4,13  "Az egész menny várta a győzelemnek azt a pillanatát, midőn Jézus felszáll az Atyjához. Angyalok jöttek, hogy a dicsőség Királyát örömujjongás közepette kísérjék az Atyához. Jézus, miután megáldotta tanítványait, elviteték tőlük felfelé. Midőn a menny felé szállott, követte őt a foglyoknak serege, akik feltámadásakor támadtak fel. A mennyei angyalok megszámlálhatatlan serege követte őt és viszont még többen voltak azok, akik a mennyben várták érkezését. Mikor a mennyei város kapujához közeledtek, az Urat kísérő angyalok hangos ujjongással így kiáltottak: "Ti kapuk, emeljétek fel fejeteket és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók, hogy bevonulhasson a dicsőség királya." A kapuknál várakozó angyalok lelkesen kérdezték: "

„Jézus ezt mondta nekik:   'Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!'   Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.” János evangéliuma 12:35-36 Voltunk-e már úgy, hogy nem láttuk a fától az erdőt? Hogy valami annyira elvakított, hogy nem láttuk a körülötte lévő dolgokat? Bizony könnyen járhatunk így. Ebbe a csapdába esett a Jézust követő sokaság is. Jézus szamár háton vonult be Jeruzsálembe , akár egy király. A sokaság követte őt, és pálmaágakat lengetve dicsőítette. Úgy gondolták, végre teljesül rég dédelgetett vágyuk, és Krisztus megalapítja földi királyságát. Ezt tükrözi kérdésük is, amit Jézushoz intéztek: „Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, ho

„Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.” János első levele 4:6 Te is elhitted a legnagyobb hazugságot, hogy Ő nem szeret, nem törődik veled, csak magára gondol. Elhitted, és a fogad alatt már roppant is a gyümölcs húsa, mely szádban először édes volt, különös szabadság illata lengett körül, de a másodperc töredéke alatt minden megváltozott. Az édes nektár a rothadt alma ízének hatott már, orrodban pedig a szabadság helyett egy penészes, dohos várbörtön szaga éledt fel. Így csatlakoztál te is a lázadókhoz.  Idő kellett, hogy lehulljon szemed elől a lepel, és rájöjj, téged könyörtelenül becsaptak, kijátszottak. A „te lehetsz a saját magad istene” helyébe súlyos bilincsek kerültek, és szolgálnod kellett a csábítót. Már tudod te is, hazugság, hogy nem halsz majd meg a végén, és minden pillanat egyre közelebb hozza számodra az elmúlás szelét.  Te pe