reggeli dicséret

”Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az Urat, és kerüld a rosszat!” Példabeszédek könyve 3:5-7 A bölcsesség egy érdekes dolog. Legtöbbször amikor bölcs emberekre gondolunk, Platon, Szokratész és társaik jutnak eszünkbe, de legalábbis hasonló gondolkodók, filozófusok, akik okos dolgokat mondtak. Természetesen ők is bölcs emberek, de egy pillanatra elmélkedjünk a bölcs szó jelentésén. Bölcs a matematikus, aki nagyon jól számol. Bölcs a filozófus, aki nap mint nap elmélyül a világ dolgaiban. Bölcs a földműves, aki tudja mivel permetezze a növényeit. Bölcs a szobafestő, aki jó anyagot jól ken a falra. Bölcs az, aki ért ahhoz amit tesz, vagy mond. A bölcsességgel semmi baj, viszont vannak az életnek olyan részei, ahol a saját bölcsesség nem elég. A minap feleségemmel beszélgettünk az Újföldről. Ahogy elmondtam a gondolataimat, azt válaszolta, hogy az a baj, hogy konkr

"Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha azt mondom a bűnösnek, hogy meg kell halnia, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólsz neki, figyelmeztetve a bűnöst, hogy ne járjon bűnös úton, és így életben maradjon: akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de a vérét tőled kérem számon. De ha te figyelmezteted a bűnöst, és ő nem tér meg bűnéből, és bűnös útjáról, akkor ő meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet." Ezékiel próféta könyve 3:17-19 Megtörtént már veled, hogy valakinek úgy megmondtad volna, úgy beolvastál volna, de valami visszatartott? Ha forrt benned a harag, jobban tetted, hogy hallgattál. A próféták gyakran ilyen megmondó emberek voltak, csak az indítékuk volt más, mint nekünk, amikor dühösek vagyunk. Például Isten számos alkalommal szólt Ezékiel prófétához, és általában nagyon megterhelő üzeneteket bízott rá: meg kellett mondania népének, vagy egyes embereknek, hogy milyen jövő vá

"Amit mondok nektek a sötétben, azt mondjátok el napvilágnál; amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről!" Máté evangéliuma 10. fejezet 27.  vers "... de ne mondd el senkinek!" Öt szó, amit kimondva biztos lehetsz benne, hogy másnapra a fél világ tudni fogja a titkodat. Sőt, meghalljuk ezt az egyetlenegyet — "titok" — és valami rögtön átkapcsol a fejünkben. Kétféle ember létezik. Az egyik titkot hallva azonnal ki akarja kürtölni azt, és a másik, aki mélyen elássa magában, hogy véletlenül se tudódjon ki senki számára. Két teljesen ellentétes viselkedés, és mégis mélyen legbelül mindkettő ugyanabból a vágyból fakad: az emberek elismerésének kereséséből. Ha nem mondod el a titkot, egyetlen ember, a titok forrásának elismerését nyerted meg magadnak. A diszkréciódnak hála felismerte, hogy megbízható, szavahihető ember vagy, akire a legféltettebb titkait is rábízhatja. Ezzel szemben ha kikotyogod és ország-világ megtudja, akkor ország-világ népe fo

  „A Dávidé. Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.”  ( 103. Zsoltár 1-4 . vers ) Hogy vagy? Á, ne is mondd! Észrevetted már te is? Annyira bennünk van a nyavalygás, a panaszkodás, a kritizálás lelkülete, az hogy sokkal szívesebben beszélünk a problémákról a kifogásokról, mint a megoldásról. Hogy a jót és a szépet automatikusnak vesszük, az szóra sem érdemes. De ami a nehézségeket és a bántásokat illeti, vég nélkül mantrázzuk, nehogy elfelejtsük. De tehetünk-e valamit a siránkozás helyett? Hogyan tudunk kiszabadulni a megkeseredés magába szippantó ördögi örvényéből? Áldjad az Urat! A csodáiért, kezdve azzal, hogy megteremtette a földet, hogy megoldást adott a bűnre, hogy megszabadította Noét, Mózest, Dávidot, Dánielt, a hithő

„Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged.” Példabeszédek könyve 20.fejezet 22.vers „ Majd én megmutatom!” , „Eljön majd az én időm!”, „Megfognak fizetni mindenért, amit velem tettek!” – ismerős mondatok, ugye? Azt hiszem, hogy legalább egyszer minden ember szájából elhangzik valamelyik, de ha nem is, akkor a környezetében találkozik egy-egy hasonló kijelentéssel. Miért? Miért érzi úgy az ember, hogy bosszút kell álljon vagy meg kell mutassa, hogy ő az erősebb? Miért lenne neki ettől jobb? A válasz valahol ott keresendő, hogy mindannyian arra vágyunk, hogy elfogadjanak, hogy azt az embert lássák, akik valójában vagyunk, hogy szabadok lehessünk. Amikor bántanak azért, amit képviselsz, amit teszel vagy ahogy érzel, gyengének és védtelennek érezheted   magad. Eljutsz arra a pontra, hogy meg kell védened magad, mert más nem teszi meg helyetted. Beindulnak az ösztönök és te meg vagy győződve arról, hogy mindent azért teszel, hogy elfogadjanak, tiszteljen

" Aki bölcs, belátja ezeket, aki értelmes, az megérti. Mert egyenesek az Úr útjai: az igazak járnak rajtuk, a vétkesek elbuknak rajtuk." Hóseás könyve 14.10 Hóseás próféta könyve ezekkel a szavakkal ér véget. Mi az, amit a bölcsek belátnak és az értelmesek megértenek? Ha elolvassuk az előző szakaszokat, akkor először is azt, hogy a bűn, vagyis az élet törvényének megsértése pusztuláshoz vezet (vö. Hóseás 14.2). A természeti törvényekhez hasonló következetességgel érvényesül ez. Nem érdemes a bűnnel kísérletezni, mert nem fogunk más eredményre jutni, viszont sok szenvedés árán kell megtanulnunk ezt a leckét. Másodszor azt értik meg a bölcsek, hogy hiábavaló az emberi segítségre támaszkodni, emberekben vagy bálványokban reménykedni (vö. Hóseás 14.4, 9/a). Minél hamarabb jutunk el arra a felismerésre, hogy az emberi megoldások zsákutcába visznek, annál több fájdalmat és csalódást spórolhatunk meg. A legfontosabb felismerés pedig az, hogy Isten szeret bennünket, és javunkat akarj

„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.” Pál első levele a korinthusiakhoz 12:4-7 Gimnázium utolsó évfolyamában a biológia tanárunk, mivel tudta, hogy nem fogunk ebből a tantárgyból érettségizni (aki pedig igen, az úgyis fakultációra járt belőle), lazára vette a dolgokat, és órán mindig az „Egyszer volt… az élet” mesesorozatból vetítette nekünk a témakörünkhöz passzoló részt. Igazi kikapcsolódás volt ez a heti két óra, csak aztán a tankönyvben leírtakat otthon, magunknak kellett megtanulni a dolgozat kitűzött időpontjára. Az utolsó témazárót az immunrendszerből írtuk, a megmérettetés előtti este kétségbeesve hívtam fel az akkor orvostanhallgató bátyámat, hogy segítsen, magyarázza el nekem az immunr