reggeli dicséret

"Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. Az ünnepi előkészület napja volt, és hamarosan kezdődött a szombat. Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint." Lukács evangéliuma 23:50-57 Ma már a sírban pihen a Messiás. Élettelen, hideg testét a keresztről levették. Egy "idegen" eltemette saját sírjába, s most a világon csend honol. Az eddigi lelkes követők, és gyilkos szándékú ellenek egyaránt a némaság ködébe burkolóztak. A teste pihen a sírban

"Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány." János evangéliuma 19. fejezet 26-27. vers Az a péntek délelőtt is olyan volt, mint a többi. A rómaiak a megszokott rendben végezték hétköznapi dolgaikat. Fel sem pillantottak a Koponya-hegyre, amelyet ismét három, keresztre függesztett haldokló bűnöző díszített. Sok zsidó vezető számára is csak azért volt különleges ez a nap, mert végre véget vethettek az istenkáromló názáreti rabbi három és fél éves ámokfutásának. Csak Jézus néhány követője, családtagja és barátja gyászolt. És az egész világegyetem. Számtalan világ lakói, és megannyi angyal nézte könnyes szemmel, lélegzetvisszafojtva a jelenetet, amelyben a főhős feláldozza magát másokért. Ez mégsem csak egy megható mozifilm volt, hanem a kegyetlen valóság; a főhős a világegyetem Alkotója és U

Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé(...) A zsidókhoz írt levél 6:18-19 "Nekem bizonyíték kell, nem ígéret!" Így szólt a mindenki által jól ismert dezodormárka szlogenje, ami az évtizedek folyamán csak egyre inkább bevésődik mindenki elméjébe, hogy adandó alkalommal onnan előugorjon. Hiszen ígéreteket minden nap kapunk: legyen szó a szoba kitakarításáról, a segítségről, egy telefonhívásról — az ígéretérnek nincs költsége, ezért gyakran meg is tesszük mi magunk is. De mi a helyzet azzal, amikor állni kell a szavunkat? Bizonyára te is ismersz szavahihetetlen embert. Ő az, akinek már a kérdéseire is csak legyintesz, és biztos lehetsz benne, hogy a nagy szavakat soha nem követik tettek. Az ilyenekre nem lehet építeni, az ilyenekben nem lehet bízni. Jobb, ha egyedül oldod

„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében.” Rómabeliekhez írt levél 5. fejezet 1-2. vers Nézd, hogy milyen ügyesen zongorázik! Hallgasd csak, hogy milyen szépen énekel! Nem hiába, ez az én fiam! Mi ez a disznóól? Hányszor mondjam, hogy rakj rendet a szobádban? Jolán, gyere és csinálj valamit a fiaddal, mert nekem már elegem van belőle! Ha jól viselkedik, csak akkor a te fiad? Csak akkor szereted, csak akkor táplálod, csak akkor gondoskodsz róla, ha engedelmes és szófogadó? S ha épp rossz, vagy, ha ügyetlen, akkor kitagadod, akkor kirakod az erdőbe? Hát persze, hogy nem! Akkor is a te fiad! Miért gondolják mégis sokan, hogy az Isten más? Hogy az Isten haragszik ránk bűnös emberekre? És hogy csak akkor szeret, csak akkor törődik velünk, ha jók vagyunk, ha betartjuk a parancsolatokat?   A húsvét evan

„A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” Római levél 5.fejezet 5.vers „ A remény hal meg utoljára. ” – ismerős a mondás? Talán összeszámolni is nehéz lenne, hogy hányszor hallottuk vagy mi magunk vigasztaltunk a fenti néhány szóval. Azon kívül, hogy népszerű mondás, még egy fontos aspektust meg kell említeni: általában a reménytelennek tűnő helyzetben, majdnem utoljára bátorítunk ezzel a mondattal. Elvétve lehet csak olyan beszélgetést tapasztalni, ahol azzal indítanak, hogy reménykedjünk. Vajon mit mond a reménységről a Biblia? Mit üzen Isten a reménnyel kapcsolatban? Egy nehéz – reménytelennek tűnő – helyzetben minden bizonnyal a legnehezebb dolog remélni. Ha reménykedünk, valami olyanba fektetünk pozitív energiát, jó gondolatot, érzéseket, elképzeléseket, amelyet bár még nem látunk, de szívünk egészét áthatja a vágy, hogy megtapasztaljuk, megérezzük és a magunkénak tudhassuk. Veszélyes dolog ez, nem? Hiszen

" Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit ." Pál levele a Galáciabeliekhez 5:6 Pál egy újszövetségi vitára szeretne pontot tenni, mert a gyülekezetben arról vitatkoztak, hogy jelent - e többet az üdvösség szempontjából a körülmetélkedés, vagy sem. Pál egyszerűen fogalmazza meg: igazából egyik sem, mert a hitbeli tett egyedüli motivációja a szeretet, nem pedig egy fizikai jelnek a megléte vagy hiánya. Mennyire egyszerű a választ ad Pál. Minden tettem hivőként, amely nem szeretetből fakad Isten, ember vagy természet irányában az semmit nem ér. Egyik álmos reggelen, a férjem lámpaváltásra várva probált erőt gyűjteni az előtte álló napi feldatokra egy majdnem 2000 km-s táv után. Tekintete összetalálkozott egy holland biciklissel, aki fülig érő szájjal rámosolygott, az álmos,borostás arcú, fáradt arcú idegenre. Aznap valaki, akinek nem került semmibe, tett valamit szeretetből egy idegennel. Valaki ö

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” Pál levele a galatákhoz 5:1 Ennek nem lesz jó vége. Nagyon nem. El fog jutni a híre hozzájuk, vagy meghallják a saját fülükkel, hisz akkora hangon kiabálnak. Erre nem gondol senki? Még Ő sem? Sose volt körülötte ekkora csődület, és eddig akárhányszor királlyá próbálták tenni, mindannyiszor elment, otthagyta őket. Most miért tűri ezt? Hát nem látja, hogy ebből nagy botrány lesz? Én mondom, itt még vér fog folyni. Minek jöttem fel az ünnepre? Miért nem maradtam otthon? Baj lesz ebből, meglátjátok! Hiába próbálom csitítani őket, valamelyik meg sem hallja, a többiek pedig csak legyintenek, és kiáltják tovább, hogy „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!” ( Lukács evangéliuma 19:38 ) Békesség… Na, az nem lesz itt. Meghallják, és ránk jönnek karddal és lándzsákkal, mert nekünk nem lehet királyunk, csá