reggeli dicséret

„Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.” Gal 5,13 Mi a szabadság? Az, amikor azt tehetem, amit csak akarok? Az, amikor nincsenek korlátaim, egyetlen szabálynak sem kell engedelmeskednem? Könnyen belátható, hogy az ilyen szabadság messzemenően problémát okozhat mindenki számára. Az ember ugyanis alapvetően szociális természeténél fogva rendelkezik olyan belső- és külső normákkal, amelyek meghatározzák az életét. Történelmünk azt bizonyítja, hogy ugyanakkor lázadtunk is ezek ellen a szabályok ellen. Ez a forradalom néhány szempontból szükségszerű is, de csak egy bizonyos mértékig. Mindenkinek meg kell kérdőjeleznie saját szabályozottságát, hogy aztán saját döntései alapján kialakíthassa saját rendszerét, amiben él. Mindenki átéli ezt a felnőtté válás beilleszkedésektől rögös útján. Egyszerűen meg kell találnunk a helyünket a világban. Ez bizonyos normák elutasításával, míg más normák önk

Éppen ma 50 éve, hogy a nagypapa, a fia és az unokája ott állt egy népes kis csapattal Győrben, az uszodában. Mindhárman meghallották Jézus hívását és döntöttek mellette. Elérkezett a keresztség pillanata. Megható volt. Emlékezetes. Isten valóban nem személyválogató. A nagy mélységben szólította meg egyiküket, másikukat az ÉLET indulásánál, a harmadik még szinte gyermek volt. Isten nem személyválogató.  „A szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert nekik éppen úgy megadta a Szentlelket, mint ahogy nekünk is, és semmi különbséget nem tett közöttük és közöttünk, mert a hit által tisztította meg a szívüket.”   Aposto lok cselekedetei 15. rész 8-9. vers Elgondolkodtam. Mi történt azóta? Eltellett ötven év! Csaknem egy emberöltő. S mivel én vagyok az a „szinte még gyermek” – számot vetettem magamban, hogy az az Isten, aki elhívott 50 évvel ezelőtt – ma vajon hogyan lát engem? Növekedett a hitem? Erősödtem? Beváltottam hozzám fűzött reményeit? Tökéletes volt az életem

„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” Mikeás próféta könyve 6:8 – „Mivel járuljak az ÚR elé?” – kérdezi Mikeástól, az ószövetségi prófétától egy ember (6:6a). Az Istennel találkozó ember első ösztönös kérdése ez (vö.: Lukács 3:10, 12, 14; Apostolok Cselekedetei 2:37). – Mit tegyek, ami kedves Istennek? Hogy érdemelhetném ki a Mindenható jóindulatát? Mit tehetek az üdvösségemért? – „Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt?” – kérdezi a prófétától (6:6b). Bizony, a külsőségek és az istentisztelet formai szempontjai nagyon fontosak Isten szemében. Mikor azonban a kérdező látja Mikeás fejcsóválását, gyorsan hozzáteszi (6:6c): – „Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal?” Tisztában van ugyanis avval, hogy nem csak az istentiszteleti formákban, hanem az áldozatkészségben is meg kell felelni Isten elvárásainak. Úgy tűnik, hogy Mikeás még

„Oh te, ki Jákób házának mondatol! hát türelmetlen-é az Úrnak lelke, avagy ezek-é az ő cselekedetei? Nem javára válnak-é az én cselekedeteim annak, aki igazán jár?” (Mikeás próféta könyve 2. fejezet 7. vers) Mikeás, mint könyve első verseiből is kiderül, Kr.e.8 században, Jótám, Akház és Ezékiás uralkodása alatt végezte prófétai szolgálatát. Abban az időben, mikor Izraelt, az Északi országrészt az Asszír seregek fogságba hurcolják és nem egyszer Jeruzsálemet is ostromgyűrűbe fogják. Ugyanakkor Mikeás üzenete azért egyedülálló, mert a nép felé tolmácsolt ítéletes próféciáiban nem a vallási elhajlásokat veszi számba, mint Júda és a Szent város vesztének okát, hanem azokat a társadalmi visszaéléseket, melyek a szegényeket, az elesetteket érik. Könyvében így jellemzi korát: „Gonosz nemzetség, amely hamisságot gondol, amely gonoszságot cselekszik”, „megkívánják mások tulajdonát, aztán elrabolják.” Nyomorgatják a gazdát, a házanépét, az embert, az örökségét.” (2.fej.)

Az igazak világossága vígan ég, de a bűnösök lámpása kialszik. A kevélységből csak civódás lesz, de a tanács megfogadásában bölcsesség van. Példabeszédek könyve 13. fejezet 9-10. verse Óh, hányszor éreztem már úgy, hogy az igaznak lámpása kialszik, de az, aki a törvénybe ütközik, jól megy sora, annak fénye ragyog. Sok időbe telt (viszonylag) hogy rájöjjek arra, hogy nem szabad összetévesztenem a földieket a mennyeiekkel. Rá kellett arra ébrednem, hogy más, ahogyan azok gondolkoznak, akik Isten nélkül élik az életüket. Mert az Istennél található mérőeszköz másmilyen, mint a világban lévő. Drága barátaim! A következőkben megnézhetjük, hogy milyen egy kevély ember, és lehetőség szerint vizsgáljuk is meg magunkat! Ritkán használt fogalom a kevélység, napjainkra szinte teljesen kihalt a köznyelvből, ellenben ez a tulajdonság egyre csak erősödik az emberekben. Persze most is úgy beszélek, mintha én magam nem lennék kitéve ennek a veszélynek.    (mert ugye másokról mindi