reggeli dicséret

„Amikor Jézus Cézárea Filippi vidékére ért, megkérdezte tanítványait: Kinek mondják az emberek az Emberfiát? Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus ezt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” Máté evangéliuma 16:13-18 Nagyon régen történt, de még mindig tisztán emlékszem minden mozzanatára. Fent jártunk, messze északon, Cézárea Filippiben. Nem értettem, minek megyünk oda, hisz az pogányok lakta vidék. Nem inkább Jeruzsálemben vagy a tó partján kellene lennünk? A mi népünk fiai között, hiszen értünk jött el, hogy véget vessen a rómaiak elnyomásának. Először azt kérde...

„ De az ÚR így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül, vedd kezedbe botodat is, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt.” 2Mózes 17:5-6. Nem tudom hány hónapja vagy éve gyalogoltak a poros sivatagban Izrael gyermekei. De a szomjúságból egy nap is sok! Elfáradtak. Ellankadtak. Elcsüggedtek. Ilyenkor a legtermészetesebbnek tűnik – azt hibáztatni, aki a legközelebb van. Jelen esetben Mózest. Pedig csak egy picit kellett volna gondolkodni. Ki is vezetett eddig? Ki hozott ki a szolgaságból? Ki adott eddig naponta enni és innivalót? Milyen szépen hangzott volna valahogy így: „Urunk, aki kihoztál minket Egyiptomból, és hatalmas kézzel vezettél, kérünk, adj nekünk inni, mert szomjasak vagyunk! Bízunk Benned, várjuk segítségedet és mindent köszönünk! Ámen” A történet rólad szól. No meg rólam. Milyen ...