Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 26, 2026

Aki győz

Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és ott marad örökké, felírom rá az én Istenem nevét és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. Jelenések 3:12 Filadelfiát – az itt található gyülekezetnek íródott a levél – nem egyszer pusztította súlyos földrengés, lakói ezért gyakran elhagyták a várost, az újjáépítések után pedig többször a település nevét is megváltoztatták. A keresztény közösség úgy jelenik meg a levélben, mint aki nem túl erős, de hűséges Istenhez és az evangéliumhoz. A kísértés órája vár a gyülekezetre, a keresztényüldözés már elkezdődött, de még nem érte el tetőfokát. Lehet, hogy számunkra furcsa ez a fenti ige, hisz ki szeretne egy örökkévalóságon át oszlop lenni egy templomban, de a természeti katasztrófák és az üldözés árnyékában élő hívek számára igazán bátorító lehetett ez a metafora. A győztesek Uruk nevét és az új Jeruzsálem nevét viselve oszlopként állnak majd Isten tem...