reggeli dicséret

Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer. Példabeszédek könyve 28:13 Mindenki hibázik. Mind a mai napig emlékszem a legnagyobb tévedéseimre, bakijaimra amiket gyerekként elkövettem. Néha napján rám jön a szomorúság, és ezeken gondolkozom. Nem jó érzés. Az önvád sosem jó. Rengeteg értéket tudok felmutatni, megannyi felpezsdítő, pozitív tapasztalatot tudok elmondani, mégis időről időre eszembe jutnak a hibáim, és gyötörnek. Sokmindenkinek könnyen megbocsátok, de magamnak nagyon nehezen. Mind követtünk már el hibákat. Nem azt mondom, hogy ez egy jó dolog, de az élet része. Van amit sikerül javítani, van amit nem. Van amikor sikerül békét kötni a sértettel, és van amikor közel sem. Nem így van Istennel. Istennel sokkal egyszerűbb a dolog. Ha hibázol - mert hibázol, hiszen ember vagy - akkor nála nagyon egyszerű a békülés. Sokszor mondom ezt, de mióta szülő lettem, sokkal többször találok párhuzamot az apai szerep és Isten között. Mik

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Zsidók 11:1 Vannak, akik szeretik a definíciókat, és könnyen megtanulták őket (a legtöbbet akkor, amikor iskolába jártak), de sokan vannak olyanok is, akik nem szeretik az ilyen pontosan körülírt meghatározásokat, mert olyan szárazak, és nekik nem sokat mondanak. Ha a hitre gondolunk, mit jelent ez a definíció? Mire biztat minket? Mit mond, és mit nem? Ha Pál apostol fent idézett mondatát definíciónak értelmezzük, akkor ha bízom valamiben, amire vágyom, hogy meg fog történni, akkor hiszek benne. Vagy, ha például Istenre gondolva nem csak úgy vélekedem, hogy ő valószínűleg létezik, hanem biztos vagyok benne, annak ellenére, hogy nem láttam őt (mondjuk úgy, mint Mózes), akkor hiszek benne. Ha az első példát vesszük: az, hogy hiszek abban, hogy az a valami, amire vágyom, meg fog történni, akkor ezzel kötelezem Istent arra, hogy meg is tegye azt, amiben hiszek? Sokan gondolják így (Jézus szavai

De ha a bűnös megtér, és nem követi el többé vétkeit, hanem megtartja minden rendelkezésemet, törvény és igazság szerint él: akkor élni fog, nem kell meghalnia. Azokat a vétkeket, amelyeket elkövetett, elfelejtem majd neki. Azokért az igaz tettekért, amelyeket véghezvitt, élni fog! Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen. Ezékiel próféta könyve 18:21-23 Gyakran a teológiai (=Istenről szóló beszéd) különbségeink egyetlen nagyon egyszerű, de mélyre ható különbségből fakadnak. Ez a különbség olyannyira természetes, hogy el se lehetne képzelni másként a világot, ez pedig nem más, mint az, amit lelkigondozói körben úgy nevezünk: Istenkép. Van egy kedves ismerősöm. Kedves… Mit jelent ez egyáltalán? Nem, valójában nem kedves. Nekem kedves, de az emberekkel nem az. Éppen ezért vannak sokan, akik egyáltalán nem kedvelik őt, és ha tehetik, messzire elkerülik. Keserű, tudálékos, minden lében kanál – ezt látják belőle

Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te útidat. Példabeszédek könyve 3. fejezet 5-6. vers John Bunyan baptista prédikátor, A zarándok útja című művében kiválóan ábrázolja, hogy milyen az, amikor a hívő ember figyelmen kívül hagyva az Isten útmutatásait elindul a saját feje után, aztán azon csodálkozik, hogy a hőn vágyott mennyei cél helyett miként kerül a ’csüggedés mocsarába’, a ’kétségbeesés óriás’ fogságába, stb. S akár beismerjük, akár nem, az az önfejűség mindannyiunkban ott van, ami Betűrágóban és Hízelgőben volt, akik Keresztény figyelmeztetésére azt válaszolták: „A kapun való bemenetelt nagyon nagy kerülőnek tartják honfitársaink mindannyian; ők a rövidebb utat szokták választani, s a falon át másznak be: így tettünk mi is.” „Ezentúl pedig mindenki csak magára ügyeljen, s ne osztogasson másnak tanácsot.” Vagy, ahogy manapság mondjuk: „Ez az én életem. Azt csinálok vele, amit aka

Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. Mózes első könyve 22.fejezet 8.vers Hogy mennyire komoly a hit kérdése és milyen nehéz hinni, leginkább az mutatja meg, hogy egy-egy embert próbáló helyzetben hogyan viselkedünk. A Biblia lapjain van pár ilyen történet és most gondolkodjunk azok közül az egyik leghíresebbről: Izsák (majdnem) feláldozásáról. Valamennyiünknek ismerős lehet a következő bibliavers: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” (Róm.8:28) Ábrahám története az egyik legnagyszerűbb példája ennek az igeversnek. Isten egy Ábrahám számára érthetetlen kérést fogalmazott meg, hiszen emberáldozatot kért, ami nem volt szokás abban a hitrendszerben. Eltudom képzelni, ahogy Ábrahám dörzsöli a fejét, hogy akkor mit is tegyen, hiszen Isten olyat kért, amit soha nem kérne… A kezdeti sokk után úgy döntött, hogy engedelmeskedik és ez sokkal többet jelentett, mint azt elsőre gondolnánk

Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. Zsoltárok 63.2-3 Te is tapasztaltad azt, hogy sok esetben meghatározó az, ahogyan nekikezdesz a dolgoknak? Én magamon sokszor megfigyeltem már ezt... Már indulás előtt eldől, hogyan fogod érezni magad a táborban... Ahogyan hozzá fogsz eldől, hogy nyögve nyelősen, vonakodva és rettentő lassan takarítod ki a lakást, vagy hatékonyan és örömmel... Amilyen nyitottsággal és vágyakozással veszed a kezedbe a Bibliád, az meghatározza, mennyi esélyt adsz Istennek, hogy megszólítson. Ha közömbösen, unottan, csupán a kötelezettségednek eleget téve nyitod ki, akkor nem biztos, hogy megszólít. Isten figyelmét azonban nem kerüli el, ha utána sóvárog valaki, ha szomjas a lelke. Az ígéret így szól:"kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem." Jeremiás 29.13 Ebben az a

Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. Pál második levele a korinthusiakhoz 8:20-21 Egy dunántúli falusi gyülekezet lelkésze voltam évekkel ezelőtt. A közösség minden évben karácsony tájékán rendezett egy jótékonysági hangversenyt, amire a főszervezőnk rendszerint olyan célt keresett, amihez a falu lakossága is könnyen tudott kapcsolódni. Az esemény meghirdetésekor és a lebonyolításkor is nagyon figyeltünk arra, hogy a célt mindig világosan fogalmazzuk meg, hogy tudja az adakozó, mire ad, és hogy az adomány végül eljusson rendeltetési helyére. Különleges élmény volt megtapasztalni azt az összefogást, ahogy a falu megmozdult ilyenkor, és egy emberként tett a közös célért, leggyakrabban egy helyi család megsegítéséért. És hidd el, nem milliomosok ültek a sorok között, a legtöbben nyugdíjasok voltak vagy családos emberek, egyszerű, hétköznapi