reggeli dicséret

“Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” Korintusiakhoz írt első levél 15. fejezet 55. vers A világon mindenki valamilyen mértékben fél a haláltól. Persze kivétel ez alól Bruce Willis, de most őt hagyjuk. A halál egy aránylag friss találmány. Az elmúlás nem a végtelenségtől tart, csak az elmúlt kb hatezer évet uralja. Életünk részévé vált, olyannyira, hogy már meg sem lepődünk, ha valakiről hallunk egy gyászhírt. Ez az elmúlt másfél évre még inkább igaz. Amikor az ember szemben áll a halállal, az félelmetes. Mint egy éhes fenevad amelyik körbejár, hogy elnyelje az embert. A halál félelmetes. Véglegesnek látszik, hisz én nem ismerek senkit személyesen, aki feltámadt. Körülnézek, és egy ismerősöm sem volt még halott. A halál véglegesnek látszik, és ettől félelmetes. Még jó, hogy nem minden az aminek látszik. Pál valami furcsa dologról beszél. Azt mondja, hogy lehet győzni a halál felett. Furcsa ezt egy olyan ember tollából olvasni, aki már kétezer éve halott. Próbáljuk megé

"Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is." Korinthusbeliekhez írt I. levél 15. fejezet 14. vers Jól ismerjük Hofi Géza régi mondását: „Szabad országban szabad ember azt mond, amit szabad.” A hit szempontjából ennél sokkal jobb a helyzet: hazánkban ma tényleg mindenki azt hihet, amit akar, egészen addig, amíg hite megélése és kinyilvánítása nem ütközik valamilyen más jogszabályba. Nemcsak az Alaptörvény garantálja a lelkiismereti szabadságot, hanem Isten is szabad akarattal, és ezzel a hitünk megválasztásának lehetőségével alkotott minket. Emellett azonban Jézus, a próféták és az apostolok szerint egyáltalán nem mindegy, hogy szabadságunkkal élve kiben és miben hiszünk. Sőt, az sem, hogy hogyan. Keresztényként abban többnyire egyetértünk, hogy a hitünk középpontjában Jézus Krisztus személye áll, illetve az, amit tett és tesz értünk. Azonban benne is sokféleképpen hiszünk, még a Pál által említett feltámadás szempo

"Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül." Jakab levele 2. fejezet 26. verse A virágoknak sanyarú élete van a házunkban. Szeretjük őket, csak ezt nem mindig mutatjuk ki irányukba a szeretetnyelvüknek megfelelően. A locsolásra gondolok. Egyik pedig értelemszerűen következik a másikból: ha nincs víz, nincs virág. Empirikusan legalábbis erre jutottunk. Jakab levele az elmúlt másfél évben az egyik kedvenc bibliai könyvemmé vált. Szerintem ez a furcsa levél pont nekünk (pont nekem) pont a mostani időre szól, jobbkor nem is jöhetett volna. (Valójában a levél már kétezer éve itt van, én jöttem hozzá jókor, a megfelelő lelkülettel.) A levél egyik központi gondolata pedig pont ez, ami a mai reggeli dicséretünk szövege: "Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül." A test és a lélek gyakran kerülnek párhuzamba egymással a keresztény gondolkodásmódban, csak nem így. Megfigyelted? A tes

„Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap.” ( Jakab apostol levele 5 . fejezet 7 .vers ) Ha a Szentírás lényegét három mondatban kellene összefoglalni, akkor az ez lenne: Az Ószövetség arról szól, hogy a bűn kérdésének megoldására jön egy Megváltó, a Messiás. Az evangéliumok bizonyságot tesznek arról, hogy ez a megígért Messiás, Jézus személyében itt van. Az Újszövetség többi könyve pedig azt az ígéretet erősíti meg, hogy Jézus vissza fog jönni és mindent újjátesz. De mikor és mennyit kell még várni az Úr eljövetelére? Már az első keresztények között is voltak olyanok, akik belefáradva a várakozásba, azt állították, hogy Krisztus nem valóságosan, hanem csak spirituálisan jön vissza, sőt már itt is van (2Thessz.2:2), mások azt mondták késik az Úr (2Pét.3:3kk), hisz minden úgy van, mint azelőtt. Mivel azonban nem lehet Istent vádolni a késés okát illet

„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Máté evangéliuma 6.fejezet 34.vers Nehéz 2 év van mögöttünk. Szerintem lassan nincs olyan ember a Földön, aki ne tapasztalta volna meg az aggódást, a félelmet vagy a bizonytalanságot az elmúlt hónapok alatt. Nem tudom te, kedves Olvasó miként vélekedsz róla, de én sokszor kívántam azt, hogy bárcsak egy egyszerű társadalom tagja lehetnék vagy egy szigeten élnék. Oh de jó lenne minden reggel egy tengerparton vagy egy hegy látványára ébredni. De sajnos- vagy nem sajnos – itt élünk és ebből kell kihozni a legtöbbet. Aggódunk a holnap miatt. Aggódunk az étel miatt. Aggódunk a gyerekeink jövője miatt. Aggódunk a munkánk miatt. Aggódunk az egészségünk miatt. Aggódunk minden miatt (is). Az életünk csupa aggódás. Én még nem találkoztam olyan felnőtt emberrel, aki ne aggódott volna valami miatt. Gyerekként nem értettem az aggódás fogalmát. Nem értettem, hogy édesanyám (aki még mindig na

„De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és aki tiszta kezű, annak megnő az ereje.” Jób könyve 17. fejezet 9. vers Vannak szavak, mondatok, élethelyzetek, amelyek képesek bennünk nagyon erős indulatokat generálni. Olyan ez, mint egy kapcsoló, vagy mint egy detonátor. Az, hogy mi váltja ki bennünk a heves érzelmeket, nagyon változó. Kiválthatja az, ha csalódunk, ha keresztezik akaratunkat, ha váratlanul ér valami változás, ha gúnyt, bántalmazást kell átélnünk. Van, akit az borít ki, ha igazságtalansággal találkozik, vagy másokat ér sérelem a környezetében, és a felsorolást folytathatnánk szinte vég nélkül. Személyes történetek, fájdalmas tapasztalatok állnak többnyire ezek mögött a „kapcsolók” mögött. Bármi is legyen, abban a veszélyben vagyunk ilyenkor, hogy meggondolatlan szavakra, döntésekre, cselekedetekre vezetnek minket ezek az indulatok. A te életedben is megvan ez a kapcsoló? Tudod, hogy mi képes kiváltani lelkedben azt, amikor elveszíted az ellenőrzést, és a körülmények játéksze

„De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” Zsoltárok könyve 73:23-26 Hatalmas kezei voltak édesapámnak, emlékszem, gyerekként sokszor méregettük a magunkét az övéhez. Összeillesztettük a mi tenyerünket az övével, és úgy nézegettük, meddig érnek az ujjaink. Aztán megint rácsodálkoztam a kezére, mikor megszülettek a gyermekeim, és azok a hatalmas tenyerek egy-egy pöttöm gyermekmancsot fogtak, melyek szinte elvesztek benne. Olyan jó lenne, ha még meg tudnám fogni a kezét, vagy ha láthatnám, ahogy az utódaim kezét tarja biztosan, miközben együtt nézik a partról a kacsákat, és együtt játszanak. Olyan jó lenne megosztani vele azokat az élményeket, amiket szerzünk nap mint nap, és kikérni a tanácsát bizonyos kérdésekben, vagy hallani a szájából, hog