reggeli dicséret

Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik. Példabeszédek könyve 17. fejezet 17. verse Ma reggel a barátság és a testvériség kérdését vizsgáljuk meg a bölcs király, Salamon útmutatása alapján. Érdekes és különleges téma ennek a két dolognak az összehasonlítása, hiszen mindkettő igencsak meghatározó az emberek életében. Az, hogy hová születünk, kik az első emberek, akik hatással lesznek ránk, adottság. Nem mi dönthettük el, kik legyenek a szüleink, és ha vannak, kik legyenek a testvéreink. Legyenek jók, kevésbé jók, vagy rosszak (és még árnyalhatnánk ezt) Istentől kaptuk őket. Közöttük növünk fel, általuk nevelődünk és ismerjük meg a világunkat, annak a rendjét. Kezdetben ők formálják személyiségünket. Más emberek, csak később lesznek hatással ránk. A barátainkat azonban mi válasszuk, bár először nem tudni, miért. Valaki szimpatikus lesz kisgyermekként, vagy az iskolában, vagy később. Némely barátság elkísér bennünket egy életen át. Édesapám és anyukám úgy választott nekü...

Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik. Példabeszédek 17:17 Sok évvel ezelőtt beszélgettem egy tíz év körüli fiúval. Többször említett egy másik fiút, ezért megkérdeztem tőle, hogy ő a barátja? Azt válaszolta, hogy „Hát nem, ő inkább olyan haver”. „És mi a különbség a haver és a barát között?” - kérdeztem. „A haverokkal jól el lehet szórakozni meg hülyéskedni, de a baráttal meg lehet beszélni mindent, és lehet rá számítani.” Ha így gondolunk bibliai történetekre, akkor például azok a „barátok”, akikkel a tékozló fiú elszórta a pénzét, csak haverok voltak, mert amint elfogyott a pénz, ők is elfogytak (bár a példázatban Jézus nem említ társakat, de kicsapongani ritkán szoktak az emberek magukban). A másik véglet talán Dávid és Jonatán barátsága volt, amikor az életveszélyt is vállalták egymásért. Ha egy kicsit közelebb jövünk magunkhoz: az apostolok vajon barátokként, vagy haverokként viszonyultak Krisztushoz? Hát... a bajban elhagyták, nem? De csak először! Miután bet...

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Máté evangéliuma 7:7 Nem jó magányos harcosként egyedül küzdeni. A Gyűrűk Ura filmtrilógia második részének végén van egy jelent, ami beleégett az emlékezetembe. Frodó, Samu és Gollam vándorolnak egy kopár erdőn át küldetésük célja, Mordor és a Végzet hegye felé, hogy elpusztítsák a gyűrűt. Samu beszélget Frodóval arról, vajon bekerülnek-e egyszer a regék, énekek közé? Lesz-e egy kis hobbit, aki azt mondja az apukájának, hallani szeretné a bátor Zsákos Fordó és a gyűrű történetét, mert az a kedvence? Frodó hozzáteszi, hogy barátja kihagyott egy fontos szereplőt a sorból: a rettenthetetlen Samut, hisz nélküle a gyűrűhordozó nem jutott volna messzire. És valóban. Samu kitartott a legvégsőkig. Ő nem vihette a gyűrűt barátja helyett, ezért amikor Frodó már nem bírta, felvette társát a hátára, és így tette egyik lépést a másik után egyre feljebb a Végzet hegyének csúcsa felé. Isten ma reggel hív tége...

Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. Ézsaiás könyve 65:24 Néma gyereknek anyja se érti a szavát. – Hányszor és hányszor hallottam ezt a közmondást jóanyám szájából. Igen, pont az övéből. Persze, logikus. Ha nem mondjuk el, hogyan tudná meg a másik? Ráutaló magatartásból? Célozgatásokból? Egy bizonyos fajta nézésből? Egy meg nem érkezett telepatikus üzenetből? Sokszor még a kimondott szavak se érnek célba, hát még a fenti próbálkozások bármelyike. Ezért is jó gyakorolni az értő hallgatást, amikor röviden visszaismételjük, amit a másik mondandójából megértettünk, így a beszélgetőpartnerünk egy „igen, és”-sel tovább tud menni, vagy egy „nem, hanem”-mel átfogalmazhatja az üzenetet, hogy világosabb legyen számunkra. Persze a szívünk mélyén már mind vágytunk arra, hogy valaki kitalálja a gondolatunkat. Na, nem az összeset, csak egy bizonyosat. Mondjuk, hogy vigye le a szemetet, altassa el ma ő a gyerekeket, főzzön vacsorát, lepjen meg egy aprósággal (de ...

Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. A zsidókhoz írt levél 11:8 A hitről általában úgy gondolkozunk, mint ami a józan ésszel megy szembe, ahol nincs szükség gondolkodásra, hiszen aki hisz, az nem a tényekre alapoz. Vak hitnek nevezzük az ilyet, olyan hitnek, amikor valaki akár életét is kockáztatja, mert bízik benne – és így hitében tudja – hogy nem esik bántódása. Mint a közismert anekdotában a talicskával mutatványozó kötéltáncos fia. "Ki az, aki bele mer ülni a talicskába?" Hát persze, hogy beleülne, hiszen az apjában száz százalékig megbízik. Ha a vak hit hőseit kibogarásznánk a Bibliából, kevés olyan prominens személyt találhatnánk, mint magát az izraeli nép atyját, Ábrahámot. Ő az, aki (ahogy azt a mai alapigénkben Pál apostol is kiemeli) úgy indult el idegen földre, hogy nem tudta, hova megy, vagy éppen mi vár rá ott. Persze ez az egész csak akkor állja ...

„Akit  nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. […] Ne zúgolódjatok egymás között! Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom azt az utolsó  napon.” János evangéliuma 6: 37-40, 43-44 Néhány napja egy mesekönyvet olvasok a gyerekeimnek, amiben egy lajhár lány, Lona a főszereplő, aki ember gyerekek általános iskolájába jár, és nagyon magányosan érzi magát. Minden vágya, hogy legyenek neki is barátai, a legjobban a Menta, Málna és Napsugár alkotta csapatba szeretne tartozni, ők az osztály l...

"Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!" Pál levele a filippiekhez 4:4-5 Nincs rosszabb, mint egy elmérgesedett munkahelyi kapcsolat. Vagy várj, de mégis van! Egy elmérgesedett gyülekezeti, vagy családi kapcsolat még annál is rosszabb. Hiszen azokkal haragban lenni, akikkel máskülönben együtt kellene ünnepelned, örülnöd, egymást kellene támogatnotok, maga a pokol. Evódia és Szüntükhé a filippi gyülekezet két tagja pont ebben a helyzetben szenvedett. ( 4:2 ) Pál úgy írja le őket, mint akik "együtt küzdöttek" vele az evangéliumért, ( 4:3 ) tűzben edzett bajtársak, és mégis, valami nézeteltérés következtében úgy tűnik, testvérekből keserű ellenségekké váltak. Pál itt következő gondolatait ( 4:4-5 ) gyakran idézzük amolyan univerzális jótanácsként, pedig a valóság az, hogy ez a rövid gondolat többet árul el a keresztény konfliktuskezelésről, mint bármi másról. A tanács ( "Örüljetek az...

„A karmesternek: Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” Zsoltárok könyve 139:1-6 Ahogy ezt a fenti igét elolvastam, elgondolkodtam azon, vajon átlagosan hány baráti kapcsolatot tudunk fenntartani, ápolni. Néhány perces netes keresgélés után rábukkantam dr. Robin Dunbar pszichológus elméletére (természetesen létezik az elmélet cáfolata is), az úgynevezett Dunbar számra. A kutató szerint egy ember átlagosan 150 közelebbi ismerőssel tudja tartani a kapcsolatot, ők azok, akikkel viszonylag jóban van, és többé-kevésbé rendszeresen találkozik velük. Ez a 150-es szám az alábbi rétegekből épül fel – természetesen minden réteg magába foglalja az előtte lévőt: A leges le...

Szüntelenül imádkozzatok!   Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5:17 Két szó. Könnyű elfelejteni.  A középkori szerzetesek talán mindenki másnál komolyabban komolyabban vették ezt a két szót. Mikor a kolostor földjein dolgozva minden órában, és sokszor akár negyedóránként is meghallották a templom harangjának kongását, egy pillanatra megálltak, és szerszámaikkal a kezükben elmondtak egy rövid, csupán néhány szóból álló fohászt: "Köszönöm Istenem, hogy velem vagy!" Szüntelenül imádkoztak. Mikor Pál arról beszél, hogy szüntelenül imádkozzunk, nem arra bátorít bennünket, hogy a mindennapi teendőinket elhanyagolva, szó szerint "megállás nélkül" koptassuk a nadrágunkat térd-tájékon. Valami hasonlóról van szó, mint a szerzetesek esetében, akik az Istennel való beszélgetést nem elkezdték, majd egy "ámen"-nel lezárták a reggeli étkezés előtt, hanem ugyanazt a beszélgetést egész nap folytatták Istennel.   Kicsit hasonlít ez ahhoz, amit a feleségemmel is sokszor m...

„Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt.” Jób könve 42. fejezet 10. verse Szokták mondani: ha ilyen barátja van az embernek, akkor nincs szüksége ellenségekre… Felemás érzéseim vannak Jób barátai kapcsán. Egyrészt igaz barátság nyilvánult meg az együttérzésükben, hogy meglátogatták Jóbot, amikor csapások érték, és együtt ültek vele némán hét napon keresztül. Nehogy azt higgyük, hogy ez semmi! A bajokban sokszor elfordulnak, elmenekülnek az emberek, ők nem így tettek! S vajon hány napot bírnék ki némán ülve? Másrészt miután megszólaltak, elég hamar eljutottak oda, hogy vádolják Jóbot – mivel más magyarázatot nem találtak – a csapások miatt, s a beszédük mérhetetlenül növelte Jób fájdalmát… Ezeket a szakaszokat olvasva, bizony eszembe jut a fenti mondás. Inkább tűnnek ellenségnek, mint barátnak. Ezért mondja Jób: „A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagy...

"Az olaj és a jó illat vidámít, de a jó barát lélekből jövő tanácsa is." A példabeszédek könyve 27:9 Kösz, megoldom egyedül. Ez a három szó okozza a világ legtöbb problémáját. Mind “magányos farkasok” vagyunk az élet vadászmezején, és nem fogadunk el segítséget senkitől. Nem is igazán tanulunk meg tanácsot kérni, és kapni — sokszor ahelyett, hogy megköszönnénk azt, úgy érezzük, kritizálnak bennünket. Pedig ennek nem így kellene lennie. A jó barát arra való, hogy őszintén megmondja, mi a helyzet. Helyre tegyen, ha valamit rosszul gondolok, vagy támogasson, amikor jól döntök.  Aki szakállat növeszt, tudja, hogy nincs rosszabb, mint a viszkető arcbőr. Hogy mire van szükség a szakáll alatt kiszáradt bőr hidratálásához? Olajra. Olajat (többnyire olíva olajat) használtak — és használnak — keleten a szakállas férfiak, és a kiszáradt kezű nők is. A jó illat pedig egyértelmű — mind élünk valamiféle illatszerrel, legyen az a tusfürdőnk, a dezodor, a parfüm, vagy az aft...

„ Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” János harmadik levele 1:2 János apostol eme rövid levelét talán két szóval összelehetne foglalni: testvéri szeretet. Ha végig olvassuk ezt a nem túl hosszú levelet, akkor rájövünk arra, hogy Jánosnak rendkívül fontos volt az, hogy olyan mély kapcsolatokat alakítson ki emberekkel, amely már-már testvéri érzéseket nyújt. Ha csak a köszöntést nézzük, már abban is feltűnik ez a megszólítás, amely végig kíséri a teljes levelet: Szeretett testvérem! Igaz, hogy Gájusz, akinek a levél íródik, csak Krisztusban testvére, de János mégis egy nagyon mély kapcsolatot alakított ki vele. A levél vége felé haladva ismét megszólítja János „testvérét”, Gájuszt és így ír: „Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta Istent. ” ( 11 .) Mit is...

"Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." Márk evangéliuma 12,31 Eljutni abba az országba, ahol enyém lehet az öröm, a béke a boldogság. Ahol örökké egészségesek leszünk és jól élünk. Mi lehet ennél csodálatosabb? Sokan kutatták az oda- vezető út titkát. Hogyan juthatunk el az örök élet forrásához? Hogyan ehetnénk újra az élet fájának gyümölcséből? A legtöbb válasz általában ezekre a kérdésekre spirituális. Elérni a szférák magasságába az kell, hogy magunk mögött hagyjuk mindazt, ami földi, ami emberi, ami visszahúz ehhez a jelenlegi világhoz. A spirituális gondolkodók azonban így tévúton jártak. Jézus tanítása azonban megmutatja nekünk az utat úgy akkor, mint ma reggel is, és ez a válasz nagyon is gyakorlatias: Urunk az őt kérdező figyelmét visszairányította oda, ami mindig is számított: Istenre és az emberre. Szeretni Istent a Mennyben és embertársamat itt a földön. Igen, ez nem más, mint a Tízparancsolat összefoglal...

„ Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére. ” Példabeszédek könyve 17 :17 Az egyik percben még jól vagy, nevetgélsz, végzed a dolgodat, aztán egy hirtelen áramszünet, és arra eszmélsz, hogy nem bírod emelni sem a kezed, sem a lábad, segítséget kérsz, de csak artikulálatlan hangok jönnek ki lebiggyedt ajkaid közül. Csak fekszel bénán és felötlik benned, hogy hányszor figyelmeztettek, hogy egy kissé vegyél vissza a tempóból, hogy ne idegeskedj annyit, hogy táplálkozz egészségesen, hogy légy mértékletes, hogy mozogj többet, hogy…, de már késő. Vagy mégsem? Az ágy, amiben fekszel felemelkedik és megindul. Mire rádöbbensz, hogy négy barátod visz valahova, addigra már kint is vagy az utcán, majd egy háztetőn, amin keresztül leengednek Jézus elé. Ez az igaz barátság. Ott van akkor is, ha baj van – Mindig számíthatsz rá. Segít, akkor is, ha önhibádból kerülsz bajba, ha nem kéred, vagy ha már kérni sem tudsz. Azt adja, amire az...