reggeli dicséret

"Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában." Máté evangéliuma 18. fejezet 4. verse Egy olyan kultúrában, ahol a „Valósítsd meg önmagad!”, a „Mert megérdemlem!”, az „Ez nekem is jár!” a népszerű, gondolkodást formáló jelmondatok, az alázatnak nem sok értéke van. Sőt, a megalázkodás kifejezetten nemkívánatos viselkedés, legfeljebb csak a kiszolgáltatottak, a gyengék, a simulékonyak szoktak megalázkodni. Megalázni valakit, ez pedig az erő, a győzelem, a "királyság" jele. Legalábbis sokan így gondolkodnak róla. Valószínűleg mindannyian emlékszünk A Pál utcai fiúkra, hiszen az iskolában kötelező olvasmány volt. A kis Nemecsek Ernő volt az egyetlen közlegény az egész grundon, mindenki másnak volt valami rangja. Persze, hogy minden olyan dolgot neki kellett elvégeznie, amire a többieknek nem volt kedve, vagy amit rangon alulinak tekintettek a „hadnagyok”, „főhadnagyok” és „kapitányok”. Egyszer még árulónak is kiki...

"Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! Miért adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, fáradozásotok jutalmát olyanért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok rám, és finomat ehettek, élvezni fogjátok a kövér falatokat!" Ézsaiás 55:1-2. A minap olvastam egy újságcikkben, hogy akár egy bankkártyányi műanyagot is elfogyaszt egy átlagember naponta! Kicsit meglepődtem! Elképzeltem magam, ahogy a vonaton utazva előveszek egy darab műanyagot, és élvezettel elkezdem majszolni. Abszurd kép! Pedig a felmérések szerint annyi műanyag eszközből, palackból esznek az emberek, hogy bizony, ha nem tömény formában, de apránként, jobban mondva, mikroszkopikus darabonként, de tényleg lenyelünk sok műanyagot! Még jó, hogy aki kerüli a műanyag palackozott vizet, és egyéb eszközöket, az megmenekül ettől az élménytől! Vagy mégsem? "Ez műanyag!" - mondták rég...

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?” (Máté evangéliuma 16. fejezet 26. vers) Ma reggel búcsút intettünk Jeruzsálemnek, az Olajfák-hegyének, a Getsemánénak, a via Dolorosának, és elindultunk lefelé a Jordán völgyébe, a kétszáz méterrel a tengerszint alatt fekvő Holt-tengerhez. Amerre a szem ellát nincs más csak kő és homok. Bizony nehéz elhinni, hogy egykor, úgy 3700 éve ez a környék üde zöld volt és a most kopár domboldalakat valaha dús növényzet borította. Pedig Mózes könyvében ezt olvassuk: „a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földe.” (1Móz.13:10) És ez az akkor Éden kertjéhez hasonló vidék nemcsak megdobogtatta, de magához is láncolta Ábrahám unokaöccsének, Lótnak és családjának szívét. Mert Lót, azt hitte,...