reggeli dicséret

Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által... Zsidókhoz írt levél 10:19 Játszottál már bizalomjátékot? Ilyen játék például az, amikor beállsz egy másik személy elé háttal neki, és elkezdesz dőlni mint egy fa, a másik feladata pedig, hogy elkapjon mielőtt elesnél. Azok a videók, amik az ilyen játékokat rögzítik szinte mindig rejtenek egy olyan jelenetet, amikor valaki elbambul, és az elkapó ember már csak a puffanás után eszmél fel, hogy nem csinálta a dolgát. Ez nem tesz jót a bizalomnak. A bizalom nagyon fontos dolog. Ha nincs bizalom egy kapcsolatban, az halálra van ítélve. Feltétel nélküli bizalom. Ez a titok. Miért van az, hogy mégis ezt olyan nehéz megszerezni, és olyan könnyű elveszteni. Csak egy rossz szó, és máris megszakad a bizalom. A minap a kisfiam egy mentős barátunkhoz odarohant lelkesen, hogy megkérje, hogy majd egyszer mutassa meg a mentőautót amiben dolgozik. Megbeszélte feleségemmel, hogy megkéri rá, és felbátorodv

Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. Zsidók 4:15 „Fogadd őszinte részvétemet!” Ismerős a mondat mindenkinek, ugye? Ezt szoktuk mondani minden ismerősünknek, aki elveszíti egy közeli hozzátartozóját vagy barátját. Ha ezt halljuk, nem kételkedünk abban, hogy őszinte, és tényleg együttérez az, aki mondja. De vajon igazán együtt tud valaki érezni mindenkivel, attól függetlenül, hogy kit veszített el? Persze sajnáljuk, talán próbáljuk vigasztalni, sőt, még lehet, hogy segíteni is abban, amiben tudjuk. De mennyire tudunk együttérezni valakivel, aki elveszítette az édesanyját, ha a miénk még él? Vagy azzal, akinek a gyermeke halt meg balesetben vagy egy súlyos betegségben, ha a miénk ép és egészséges? Csak halvány sejtésünk lehet arról, hogy min megy át, mit érez, milyen küzdelmei vannak. Őszintén sajnáljuk, és fáj látni ahogyan szenved, de teljes mélységében nem tudunk

Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről. A zsidókhoz írt levél 4:1 Hamarosan nyaralni megyünk a családdal. Nem hosszú időre, csak néhány napra, de a zsigereimben érzem már a felszabadult pihenés lehetőségét. Gondolom nem vagyok ezzel egyedül, ebben a naponta erősödő kánikulában bizonyára sokan vagyunk, akik hasonlóan éreznek. De jó lesz az a pár nap! Nincs munka, nincs nyaggató főnök, elégedetlenkedő beosztottak, nincsenek feladatok, naptárbejegyzések – egyetlen egy kivételével: NYARALÁS! Balatonparti hassüttetés, regényolvasás, lángos, hosszú séták a naplementében. Bárcsak ott lennénk már! Persze addig még el kell jutni. Megbeszélések, meetingek, emailek tömkelege vár ránk, a teendő lista tele van. Határidők nyomasztanak, olyanok, amik még előttünk vannak, és olyanok is, amik sajnos már elmúltak. Egyetlen dolog tartja bennünk a lelket, egyetlen, piros betűkkel naptárba vésett szó: NYARALÁS!

„Annak okáért  megvan a szombatja az Isten népének. Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól. ” Zsidókhoz írt levél 4. fejezet 9-10. vers E.G.White nagyon sok tanácsot ad a szombatünnepléssel kapcsolatban. Ezek között a legtöbb arra buzdít, hogy ezen a napon töltsünk több időt a családunkkal, együnk különleges ünnepi ételeket, menjünk ki a természetbe, olvassunk és tanuljunk együtt a Teremtőnkről. „Tegyük a szombatot olyan érdekessé, hogy gyermekeink örömmel fogadják hetenként a visszatérését. ” (Bizonyságtételek 2. kötet 584-585.o.) Sóvárogva várni a szombatot? Ezt ki kell próbálni! Így határoztam el, immár jó egy éve, hogy édességet, süteményt, csokoládét, fagylaltot, cukrot, stb. csakis kizárólag szombatnapon fogok fogyasztani. És édesszájúként azt kell, hogy mondjam; ez valóban működik. Én annyira vágyom, főleg úgy csütörtök és péntek környékén, hogy végre legyen már szombat. S főleg, így nyáron szeretem a szombato

„Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” Zsidókhoz írt levél 10.fejezet 14.vers A napokban olvastam egy érdekes kifejezést: „jövendő jóknak árnyéka”. Nagyon sejtelmes. Mi az árnyék? Valahogy úgy tudnám definiálni, hogy valami, ami majdnem valóságos, de mivel nem az, így csak torzítás. Amikor sétálunk és figyeljük az árnyékunkat, ami a mögöttünk lévő fény eredménye, nem sokban hasonlít a valósághoz, maximum a körvonalak egyezhetnek, de azon kívül semmi más… Az ókorban, amikor még a vallási világban az áldozati rendszer működött, a papok naponta többször mutattak be áldozatot bűnbocsánat és üdvösség reményében. Az író úgy fogalmaz, hogy hiába voltak ezek az áldozatok, a bűnök nem töröltettek el és az emberek nem érezték jobban magukat.   Az áldozat nem volt más, csak egy árnyék… …azután megjelent a valóság. Ez a valóság Jézus Krisztus volt! Ő egyetlen áldozattal érte el azt, amit a papok naponta többször, így évente megszámlálhatatlan mennyiségben vége

"Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”  Jelenések 21.3-4 Mikor, hol érzed magad igazán biztonságban? Theodor Bovet, Félelem és elrejtettség című könyvében olvastam azt a gondolatot, hogy légó pincében megfigyelték a háború alatt, hogy a gyermekek biztonságban érezték magukat szüleik ölében. Lehet kint háború, vihar, katasztrófa, kisgyermekként szüleink mellett (ölelő karjai között) legtöbben biztonságban érezhettük magunkat. Vele lenni. Ez a megoldás és ez a végső jutalom is a Biblia szerint. Jézus amikor emberként a Földön élt, elválaszthatatlanul szoros közösségben élt az Atyával. (Bele is halt, amikor a bűneink rá nehezedtek, és az Atya „bűnné tette őt” (2Kor. 5.21), s elrejtette magát.) A messiási prófécia így sz

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” János evangéliuma 14:1-3 Tizenkilenc éves koromig nem tudtam, mit jelent költözni. Addig sosem volt rá szükségem, ugyanabban a kisvárosi házban éltem, és néztem az ablakomból, hogyan változik évszakról évszakra a Tamás-hegy arca. Hogy bontanak rajta rügyet a fák, hogyan lesz egyre zöldebb, aztán hogyan festik égővörösre ősszel a cserszömörce levelei. Hogyan lesz kopasz öregember, és hogyan borít rá szemfedőt a puha fehér hótakaró. Szerettem azt a szobát, bár az volt a ház leghidegebbje, de még most is bennem van konkáv alakjának minden egyes sarka. Először a testvéremmel osztoztunk rajta, aztán egyedül birtokolhattam. Az esküvőm után anyám