reggeli dicséret

"Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet." Pál második levele Timóteusnak 1:9-10 Isten megszabadított: abból a reménytelenségből, ami a részünk lett volna, ha nem lenne az örök élet lehetősége. Isten elhívott: abból, hogy ne kelljen a bűn uralma alatt élnünk. Isten nem a saját cselekedeteink nagyságától meghatódva akart bennünket megszabadítani és elhívni, hanem a saját döntése és a jósága / kegyelme miatt. Vagyis CSAK. Nincs rá más magyarázat. Ez a kegyelem a teremtés előtt eldöntött tény volt, nem utólagos, kapkodó megoldásként született. Isten kegyelme nem csupán egy bírói végzés, hanem egy Személy önkéntes és teljes felajánlá

“Nem akarom továbbá, testvéreim, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” 1Thesszalonika 4:13 Az életre és a halálra sokszor úgy tekintünk, mint személyes sorskérdésre. A félelemre és a reményre pedig úgy tekintünk, mint a sorskérdésekre adott személyes érzelmekre és reakciókra. Pedig ezekre így tekinteni, hatalmas tévedés! Az egzisztenciális félelem az egyik legerősebb hajtóerő az emberi történelemben. A hatalomért, befolyásért, erőforrásokért folytatott küzdelmek nagyon hamar átcsaptak háborúkba, mivel a felek fenyegetve érezték az életüket, avagy “életmódjukat”, ahogy korunkban utalnak rá. Az életben maradás ösztöne pedig az egyén szintjén olyan erős, hogy felülír szinte bármilyen erkölcsi megszokást, társadalmi normát. Hihetetlen, hogy az ember mire képes az életéért, és ha eltűnnek a társadalmi korlátok, akkor milyen szintre képes lealacsonyodni. Sokszor a politika rá is játszik er

"Mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik." Tituszhoz írt levél 2:13-14 Általában ha valaki tanácsot kér tőlem, hogy hogyan legyen boldogabb az élete, a szokásos válaszom, hogy mindenek előtt hagyja abba a “várakozást”. Hogy mit jelent ez? Nagyon egyszerű. Az ember általában vagy a jövőben, vagy a múltban él, a legritkább esetben képes arra, hogy a jelen legyen az “éppen most”-ban száz százalékig. Aki ezt mégis meg tudja tenni, az boldogabb, mint társai: az ilyen ember az, aki önfeledten tud játszani a gyermekeivel a játszótéren, vagy tud leülni a kedvenc regénye elé egy hosszú, munkás nap után. Az, aki megtanul az “éppen most”-ban élni, sok feszültséget spórol meg önmagának. Hogy miért? — Az az ember, aki a múltban él, folyton a korábbi hibáin, vagy

„Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!”  Zsoltárok 13:6 Úgy vélem, ha ma minket kérnének meg egy imádságos és énekeskönyv összeállítására, valószínűleg Dávid zsoltárai közül jó párat kihagynánk. Az biztos, hogy kimaradnának az átokzsoltárok, mert ezek nem illenek bele a mai 21. századi kulturált társadalmi normáinkba. Furcsa, sőt megbotránkoztató lenne felolvasni ezeket istentiszteleten. Egy keresztény nem kívánhat olyat, hogy az ellenségének „Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özveggyé.” (Zsolt.109:9), stb. És természetesen kimaradnának az olyan depressziós, negatív hangulatú sorok is, mint a mai reggeli zsoltárunk első öt verse: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem?” (Zsolt.13:2). Ugyanis ez nem fér bele a happy-keresztény dicsőítős stílusba. Egyáltalán miért vannak ilyen zsoltárok a Bibliában? Miért kerültek ezek bele? Mi közünk van Dávid

„...mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.” Thesszalonikaiakhoz írt első levél 5:2 Kiraboltak! Valaki segítsen! Hívják gyorsan a rendőrséget! Hangos kiáltás hallatszik az utca másik oldaláról felzavarva az utca békés esti nyugalmát. Az idős hölgy egyedül szalad ki az utcára, haját tépi, közben zihál, levegőt is alig kap. A szomszédok riadtan és értetlenül jöttek ki békés kis utcájukba el sem képzelve azt, hogy valaki megtöri az utca csendességét és nyugalmát. De valaki megtette. Körültekintően választotta ki gyámoltalan áldozatát, ki meg sem merte gondolni, hogy hasonló vele is megtörténhet. Egy élet alatt összegyűjtött kis vagyonát veszítette el. Ékszereket, pénzt, családi ereklyéket, személyes okmányokat, régi leveleket, melyek elhunyt férje emlékeit őrizte. Pótolhatatlan veszteség, és rövid idő alatt minden eltűnt. Több tanulsága is van ennek a történetnek: 1. A környék lakói, annyira biztonságban érezték magukat. Megfe

Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Rómabeliekhez írt levél 11:33 Hogyan menthetnélek meg? Ezt kérdezi Isten újra és újra minden emberrel kapcsolatban. A gond ott kezdődött, hogy a bukott, bűnös ember már nem szerette Isten jelenlétét. Félni kezdett tőle, elrejtőzött, szégyellte magát. Így van ez mind a mai napig, hiszen ki szeretne találkozni azzal, akinek kérését, szavait semmibe veszi? Akinek parancsát akkor is áthágta, amikor semmi értelmes indoka nem volt ár. Mindene megvolt, és Isten csak hűséget várt cserébe. Hogyan menthetnélek meg, ha nem hallgatsz meg, és valójában nem is ismersz? Valahogy így szólhat a kibővített kérdés. Isten kiválasztott embereket, majd egy nemzetséget, hogy őt képviseljék. Szövetséget kötött velük, melynek részeként Isten különleges áldást ígért. De mit tegyen az Úr, ha választottjai már nem őt képviselik, sőt már istenük is más? Az Ú

„Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is.” Pál első levele a korinthusiakhoz 15:42-44   Gondosan lepedőbe csavarták élettelen testedet, és adtak időt a búcsúra. Az álladat láttam lepel nélkül, de a többire nem vállalkoztam, annyira ijesztően sárga volt a bőröd. Inkább a legutolsó találkozásunk képében akartam megőrizni arcod emlékét. Akkor még beszéltél, meséltettél az unokáidról, segítettem beállítani a mobilnetet, hogy tudd írni a blogodat, és tudj angolozni.  Aztán már csak a búcsúra értem be. És olyan kicsinek látszottál úgy betakarva, pedig szép szál ember voltál. De a betegség összetört, elvette erődet. Járásod bizonytalan lett, arcod beesett, és mélyenülő szemeid is mintha egyre mélyebbre kerültek volna. A betegség elvet