reggeli dicséret

"És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem." 2 Kor 12,9 Amikor valaki dicsekszik minden esetben ellensúlyoz, kompenzál valamit. Az a gyerek, aki a játékaival kérkedik a suliban, valójában magányos és barátokat szeretne. Aki szépségével próbál hencegni, lehetséges, hogy belső ürességét takargatja, csakúgy, mint az, aki erejét fitogtatja, mert a matekfeladatot nem képes megoldani. Aki nagy vagyonára büszke lehet, hogy jellemhibáit rejtegeti. Amikor dicsekszünk felnagyítjuk egyik pozitív tulajdonságunkat, hogy eltakarjuk vele azt, ami hiányzik belőlünk. Olyanok vagyunk ilyenkor mint Ádám és Éva, akik körülaggatták magukat faágakkal, hogy ne lássa meg Isten, hogy immár meztelenek és ne gyanakodjon, hogy elkövették azt a bűnt, amire előre figyelmeztette őket. Ezért a dicsekvés valójában önmegváltás, ami által magunk

„Én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti addig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” Lukács 24:49. Van, akinek végre el kéne indulnia, de hezitál, jobb alkalomra vár, és egy-helyben topog. Van, aki meg sem várja, mit is kell mondania, és már fut, intézkedik, szervez. Jézus a fenti Igében egy egész életre meghatározó programot mondott el egyetlen mondatban. Maradj a városban. Ne lóss-fuss össze-vissza. Várd meg, mit üzen neked az én mennyei Atyám. Szeretne felruházni, betölteni az Ő Szentlelkével. Szeretne szót adni a szádba. Szeretne felkészíteni a nehéz pillanatokra. Ülj le. Maradj veszteg. Ne tekintgess idegesen ide-oda. Figyelj Rá. Ő megígérte, el is fogja küldeni. Nem gondolod, hogy azért nem kapod meg, mert kapkodsz? Soha nincs időd. Olyan vagy, mint Márta. Sok dolgot végzel, de egy a szükséges, és azt Mária választotta. Leült az Úr lábához, és hallgatta Őt. Keresd meg a nap legcsendesebb óráját és tölts időt a te drága Teremtőddel. Szeretne fe

„Mert mi Isten szolgálatában állunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” Pál első levele a korinthusiakhoz 3:9 Vajon mit jelent Isten szolgálatában állni?  Egy régi anekdota szerint, amit még a nagypapám mesélt nekem, egyszer egy ember hazafelé kóválygott a kocsmából. Az út menti árok szélén azonban elvesztette az egyensúlyát, és belehuppant a gödörbe. Igen kellemetlenül érezte magát a vizenyős fűben, de nem volt ereje föltápászkodni. Ekkor megpillantotta a lelkipásztorát, amint éppen a kerékpárjával arra közeledik. – Lelkész úr! Lelkész úr! – kiáltotta. – Segítsen nekem! Hiszen maga térített meg engem! – Meg is látszik az magán! – válaszolta fejcsóválva a prédikátor, miközben megállt, hogy segítsen a részeg hívén. Bizony meglátszik, ha olyan szolgái vagyunk Istennek, akik mindent elvégeznek, ami emberileg megcsinálható, de közben kihagyjuk a Mindenhatót. Habár Pál tudatában van saját és munkatársa feladatkörének, ezért íjra: „Én ültettem, Apolló

„ Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek /héb. és gör. rabbi - tanító/, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak /héb. av, vagy gör. pater - atya, apa/ se hívjatok senkit e földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Doktoroknak /héb. manhig vagy gör. katégétész - vezető, vezér/ se hívassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus .” (Máté evangéliuma 23. fejezet 8-10. vers) Akik ismernek, tudják, hogy lételemem a kerékpározás és a futás. Így, a győri körzetbe költözésünket követően szinte azonnal felkerestem egy nívós helyi futóklubot, akikkel azóta is együtt edzek, versenyzek. Emlékszem, az első alkalommal körbeálltak és kérdezgettek; honnan jöttem, miért költöztem Győrbe, mivel foglalkozom. S mikor említettem, hogy adventista lelkész vagyok és ez az új szolgálati helyem, láttam kissé zavarba jöttek, csendben konstatálták a dolgot, majd mentünk futni. Aztán a következő alkalommal páran kicsit fél

"Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;" Péter apostol első levele 2. fejezet 9. vers Nem olyan régen hallottam egy beszélgetést, ami egy lelkész és egy gyülekezet tag között zajlott. A gyülekezeti tag így szól: „mi laikusok…” Megütötte ez a fülemet és azon kezdtem el gondolkodni, hogyha vannak laikusok, akkor vannak klerikusok. Az az érzésem, hogy ez valahogy nincs összhangban azzal, amit a biblia tanít. Kik azok a választott nemzettség? Kizárólag a papok? A királyi papságnak, a választott nemzettségnek az a feladata, hogy hirdessék annak tettei, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el. Ez számomra azt is jelenti, hogy azok beszélnek az ő tetteiről, akik megtérnek Krisztushoz. De csak a klérus éli át a megtérés élményét. Ez a laikus kifejezés azt jelenti, hogy: hozzá nem é

„ Az írástudók és a farizeusok a Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik.” Máté evangéliuma 23:2-3 Egyszer egy kislányt megkérdeztek, milyen érzés számára az, hogy Isten mindent tud róla, folyton ott van vele, és figyel rá. A kislány egy kicsit elgondolkodott a kérdésen, majd azt mondta: „Jó tudni azt, hogy valaki ennyire szeret, de ha látnám is őt, lehet, hogy egy kicsit zavarna.” Őszinte válasz. Mi hogy vagyunk ezzel? Vajon minket is zavarna? Vajon másként tennénk dolgokat, másképp beszélnénk családtagjainkkal, más dolgokra összpontosítnánk a figyelmünket, ha szemmel látható lenne Jézus jelenléte? A ma reggeli ige arra bíztat, hogy legyünk hitelesek. Törekedjünk arra, hogy bármit teszünk, tetteink legyenek összhangban azzal, amit vallunk. Ha ez nem így történik, úgy járhatunk, ahogy a farizeusok jártak. Ismerték az írásokat, de nem élték annak szavait.

„Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég. Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha, és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz, és esztendeid nem fogynak el soha.” Zsidókhoz írt levél 1:10-12 Kezed remegve matat valami kapaszkodó után, és szeretnél állni. Lábaid egyre erősebbek, de a mozdulat még tétova, ahogy felhúzod magad a kanapé szélénél. Egyszer sikerül, másszor visszahuppansz, de kezded a mozdulatsort elölről. Mászásod már villámgyors, néha alig bírunk követni, és csak egyre többre és többre vágysz. Messzebbre, magasabbra, egyik szobából a másikba, ki a konyhába, fel a doboz tetejére. Nincs megállás. Odacsattogsz hozzám, és kezeddel mutatod, "Mami, vegyél fel!" Egy édes, különleges mozdulat, amit te megszoktál, és mi probálunk figyelni rá.  Mert onnan fentről sokkal többet lehet látni. Onnan fentről az állólámpa is elérhető magasságba