reggeli dicséret

Őszinte önvizsgálat „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (Pál első levele a Korinthusiakhoz 10, 12.) Példabeszédek könyvében ezt mondja az ige: „Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság." Mennyiszer tapasztaljuk mi is e régi mondás igazát saját életünkben. Mi az elesésünk oka? Oly szívesen hibáztatunk másokat, jobb esetben a körülményeket. Pedig az elesésünk valódi oka az igazi önismeret hiányából fakad. Saját eltökéltségünk és lelkesedésünk lendületes erejében bízva rohanunk előre az utunkon, s a Szent Lélek figyelmeztetéseit éppoly eltökélt magabiztossággal hárítjuk el, mint annak idején Péter. „Jézus pedig ezt mondta neki: Bizony, mondom néked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem. Péter így válaszolt: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg" . Nem telt el sok idő, már átkozódva és esküdözve tagadta meg az Urát. Ha igazán ismeri magát, akkor nem feledkezik meg arró

Lelki fejlődés „Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” Efézus 4:14-15 Fejlődés nélkül nincs élet! Az élet fejlődéssel kezdődik, és végig is kíséri azt. A fejlődés megszűnése az élet végét jelenti. Így van mind a testi, mint a lelki élet területén. Aki újjászületett - víztől és lélektől (János 3:5), annak lelkileg folyamatosan növekednie kell ahhoz, hogy életben maradjon. A növekedés nem lehetőség, hanem szükség! Nem választási lehetőség a növekedés, mert az életben maradás egyik feltétele az, hogy növekedjünk. Pál apostol szavai „hogy többé ne legyünk gyermekek” éppen arra világítanak rá, hogy nem maradhatunk mindig kicsinyek, még ha néha ez olyan jó is lenne. Az élet célja a fokozatos fejlődés, majd a reprodukálódás, vagyis a szaporodás. Egy gyerm

Törvénykezés az Úrral „Jöjjetek, szálljunk vitába! - mondja az ÚR. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.” Ésaiás próféta könyve 1:18 Nem mindennapi ajánlat – mondhatjuk. Ez azonban így nem is igaz, mert egy bizonyos ideig – egyéni szinten, amíg az ember él, vagy globálisan, amíg a kegyelmi idő le nem zárul – Istennél ez a mindennapi ajánlat. Istennél ez a természetes. Bíborpiros bűnök helyett hótiszta makulátlanság. Mindezt egy olyan népnek, akikről Isten szomorúan állapítja meg, hogy míg az ökör megismeri a gazdáját, addig ez a nép, akinek ilyen Istene van, nem ismeri fel, sőt nem is érti meg Istent. A színek világában fordítva könnyebb. Fehérből pirosat minden nehézség nélkül a vásznon elérni nem művészet. Fordítva majdnem lehetetlen. A menny világában is volt egy majdnem lehetetlen helyzet, amikor az ember bűnbe esett, és egyedül Isten tudta, hogy ezt a vírust teljesen el kell távolítani, különben minde

Istentől kapott szív „És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.” (Ezékiel könyve 36. fejezet 26. vers) Még sohasem volt szívműtétem, de csupán a gondolatától is furcsa érzések vannak bennem. Egyrészről, ha szükségem lenne egy ilyen orvosi beavatkozásra, valószínűleg beleegyeznék, de azért lenne bennem egy kis félsz is, hiszen mégiscsak a legfontosabb szervemről, a szívemről lenne szó. Félnék, már csak azért is, mert annyi mindent lehet hallani, hogy annyira megváltozik olyankor az ember, hogy sokkal jobban kell vigyázni a terheléssel és az izgalmakkal. Az ókori ember számára a szív, az életet, magát az embert jelölte. „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Péld. 4:23), búzdít Salamon. Természetesen Ezékiel próféta sem fizikális értelemben vett szívműtétről beszél. Ezzel a képpel érzékelteti Izrael helyreállítását, mely nem valósulhat meg a nép odaszántságának megvál

Régi „Ismerős” „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!” (42. Zsoltár 12. vers) Ki ne élte volna már át Dávid elkeseredését, csüggedését. Bár ő az évekig tartó Saul előli bujdosás fájdalmát foglalta zsoltárba, mi is értjük az évezredes ének mondandóját. Egy keresztény ember persze sokszor nem akarja megengedni magának, hogy ilyen érzései legyenek, de azok mégiscsak vannak, ha akarjuk, ha nem. Annyira jó, annyira emberi, megengedő és elfogadó szent könyvünk van nekünk keresztényeknek. Igazi erőt kaphatunk olvasásakor. Dávid, a hős katona, a kiválasztott, nem szégyelli bevallani ország-világ füle hallatára, milyen indulatok is szabadulnak fel benne. A csüggedt és háborgó lélek egyszerre képes uralni minket. Úgy tűnik, a hosszan tartó állandó nyomás következtében Dávid is „kiborult”. De jó, hogy a Bibliában nem szupermenek repkednek mindenfelé, izmaikat, meg emberfeletti képességeiket mutogatva. Igen. Iste

Csodálatos szeretet „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16) Ahányszor csak hallom, olvasom, vagy kimondom a fenti szavakat, midig valamilyen kellemes érzés kerít hatalmába. Rendkívül pozitív, erőteljes, előremutató üzenete van a Biblia talán legismertebb mondatának. Amikor valaki a Biblia üzenetét egy mondatban akarja összefoglalni, valószínűleg ezt a mondatot fogja idézni. Ha ennek a mondat a lényegét egy szóban akarjuk összefoglalni, akkor a szeretetre kell gondolnunk. Isten szeretetére. A szeretet Istenére. Milyen is ez a szeretet, miért olyan csodálatos? Először is, Isten szeretete SZEMÉLYES. Nem egyszerűen az egyik általa teremtett bolygóját szánta meg, mikor kifejezte szeretetét, hanem elsősorban az embert szereti. Szeret engem, szeret téged, szeret minket… de még azokat is, akiket mi nem szeretünk, vagy akik őt nem szeretik. Szerette az embert a bűneset előtt és után, szeret mer

Isten hatalmas tettei Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott. Prédikátor könyve 3:11 Az ember mintha nem tudna szabadulni a csodavágytól. Szeretnénk valami különöset, izgatót látni. Valamit, amitől több lesz az életünk, valamit, ami eltölt ámulattal. Valamit, ami meghaladja az értelmünk! Az igazság az, hogy sokkal több csoda vesz körül bennünket, mint gondolnánk. Csak nézzünk körül! Isten a világ minden sarkában ott hagyott egy csodát. Ki ne ámulna egy virágszirom láttán? Vagy láttunk már elég naplementét, hogy a következőt unnánk? Talán a simogató napsugár olyasmi, ami nem csal téli napon mosolyt az arcunkba és a lelkünkbe? Vannak azonban csodák, melyek mélyebbek és szebbek a többinél. „Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csilla