reggeli dicséret

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Zsoltárok könyve 46:2 Te mitől félsz? Esetleg egy kis soklábú lénytől, ami a sarokban hálót fon, vagy egy csúszómászótól? Netán a magasban érzed magad rosszul? Félsz a sötétben? Azt hiszem minden embernek van legalább egy olyan félelme, amivel rendszeresen találkozik, és meg kell küzdenie vele. Nekem gyerekkorom óta problémát okoznak az idegen kutyák. Nagyon szeretem a kutyákat. Nem az állattal van problémám, hanem azzal, hogy úgy érzem, hogy nem tudom melyik pillanatban támad rám. Ilyenkor azt érzem, hogy most vagy menekülök, vagy valami mögé bebújok, mert különben rám ugrik, megharap... Belegondolok, és már érzem ahogy a feszültség gyűlik a gyomromban. Mindenki fél valamitől. Amikor találkozunk egy általunk félelmetes helyzettel, mind megpróbálunk valahogy megküzdeni a félelmünkkel, vagy legalábbis megpróbálunk valahogy túlélni. Igyekszünk valami biztonságot találni. Egy kapaszkodót, egy biztos pontot, amit m

Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre. Jeremiás próféta könyve 31. fejezet 33-34. vers Mire is jó valójában a törvény? Ha nagyon leegyszerűsítve akarjuk megfogalmazni, a törvény valójában egy életmód, amelynek fő célja az, hogy egy adott közösség (legyen az egy ország társadalma, egy munkahelyi vagy gyülekezeti közösség) minden egyes tagja, résztvevője a lehető legjobban érezze magát. Ha ezeket szóban vagy írásban megfogalmazzuk, akkor jönnek létre az egyes törvények vagy szabályok. Minél jobban értjük egy adott közösség lényegét, és minél inkább részeseinek érezzük magunkat, annál kevésbé kell

Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok. […] Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek! És ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek, akkor ezt mondjátok nekik:… Józsué könyve 4:3, 6 Lehet, hogy nemrég már kezdtem úgy az egyik Reggeli Dicséretet, hogy nem túl jó a memóriám. Lehet, hogy nem, nem emlékszem, és lusta vagyok visszakeresni az archívumban. Ennek egyetlen oka van: nem túl jó a memóriám. Szükségem van cetlikre, hogy rögzítsem a napi teendőimet, teendő listára, hogy ne felejtsem el a hosszútávú feladatokat, és naptárra, hogy semmilyen fontos esemény ne menjen ki a fejemből. Vannak azonban olyan dolgok, amiket nem lehet cetlire, teendő listára, vagy naptárba írni – ezek azok a dolgok, amik túl fontosak ahhoz, hogy feladatnak érezzük emlékezni rájuk, viszont túl elvontak, hogy valami módon szükségét érezzük emlékeztetni magunkat a jelentőségükre.

Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Ézsaiás könyve 40. fejezet 29. vers Honnan lenne ereje annak, aki kábán esik össze a fáradtságtól? Hogyan sokasodhat meg az, ami nincs? – Hetek óta cikáztak ezek a kérdések a fejemben, míg a múlt héten közel jött hozzám ez az Ige. Édesapám otthon megszédült, elesett majd bekerült a kórházba. A vizsgálatok kimutatták, hogy agyi trombózisa volt, aminek következtében több fontos terület is sérült, illetve károsodott, úgy mint a látás, a beszéd, illetve a jobb oldali mozgás központja. Az ágyánál állva, látva a kiszolgáltatott tehetetlenségét, hallgatva az artikulálatlan nyöszörgését, fogva az elernyedt felvizesedett kezét, bizony én is lebénultam. Csak néztem némán, fájó szívvel. Mit is mondhatnék? Majd édesanyám, aki a bal kezét fogta, azzal törte meg a csendet: Papa! Itt vagyunk. Szorítsd meg a kezem! Hallasz minket? Itt vagyunk. Szorítsd meg a kezem! Édesapám erre megszorította édesanyám kezét, aki csak annyit mondott: Papa, n

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Jeremiás könyve 29.fejezet 11.vers Nabukodonozor királynak nem csak a neve volt kimondhatatlan és rideg, hanem cselekedetei is. Ő egy Babiloni király volt, aki lerombolta Júda kicsiny országát, kifosztotta Jeruzsálemet, lerombolta a templomot és az ország színe-javát fogságba vitette. Az ország egy diktátor keze alá esett és senki sem tudta, hogy mit hoz a jövő. A fogságba esett emberek a kétségbeesés és a pánik hangulatát érezték. A helyzeten az sem segített, hogy szélhámosok kerültek közéjük, akik mindenféle „igazságot” hirdettek. Szédítették a kétségbeesett embereket saját nézeteikkel, jövendőmondásukkal, jóslataikkal. A közhangulaton mit sem segítettek ezek az emberek, sőt! Isten látta a kétségbeesést! Látta és tudta, hogy ha nem lép, akkor a nép teljesen összeomlik. Így történt az, hogy Jeremiás próféta levelet ír a fogságban lévőknek Isten

Amikor pedig Jézus felegyenesedett, és senki se látott az asszonyon kívül, azt kérdezte tőle: Asszony, hol vannak a te vádlóid? Senki sem kárhoztat téged? Ő pedig így válaszolt: Senki, Uram! Jézus pedig azt mondta neki: Én sem ítéllek el, eredj el, és többé ne vétkezzél! Jánosev. 8:10-11   Képzeletbeli előszó a mai igeszakaszhoz: A kislánnyal felnőtt koráig minden nap azt érzékeltették, hogy ő nem elég jó, nem elég szerethető. Akárhányszor egy kicsit is jobban „teljesített” az előzőnél mindig elmaradt az elismerés, csupán csak azt mondták neki, hogy ez lehet még jobb. Belőled nem lesz senki, soha nem lesz semmije, soha nem fog szeretni senki- az apja ezt hangoztatta minduntalan. Aztán a kislányból tinédzser lett, később pedig felnőtt és ugyanúgy vágyott a szeretetre, a feltétlen elfogadásra az elismerésre: bár csak egy pillanatra érezhetné, hogy ő értékes, valakinek fontos, valakinek szüksége van rá és ő is szerethető. Fiatalkorú évei alatt partnereit és szerelmeit egymás után váltogat

Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. Ézsaiás könyve 40:28-31 Hermann Gmeiner 5 éves volt, amikor édesanyját elveszítette. Nővére, Elsa nevelte fel őt és 7 testvérét. Ez a korai tapasztalat sarkallta Hermannt arra, hogy a második világháború után árván maradt gyermekeknek megoldást keressen, hogy ők is szerető, gondoskodó családban nőhessenek fel. Barátaival közösen 1949-ben létrehozták az SOS Gyermekfalvak koncepcióját, ahol egy-egy anya egy faluközösségben neveli a családjukat elvesztett gyerekeket. Herther Drouger és Maria Hoffer kulcsszerepet vállaltak az első gyermekfaluhoz szükséges telek megszerzésében és az építkezé