reggeli dicséret

„ U r am, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. ” Zsoltár 16,5 Megfigyeltük-e már, hogy a bölcsességirodalom egyik jellemzője, hogy szűkszavúan, sokszor egy mondatban, komoly élettapasztalatot, fontos tanulságot képes megfogalmazni. Ebben a rövid imában Dávid három fontos gondolatot is elmond, ami mindannyiunknak tanulsággal szolgál. Istent, az ő Urát a maga osztályrészének, poharának nevezi, és végül elismeri, hogy sorsa Isten kezében van: 1. Isten az én osztályrészem. Ami, Aki nekem jutott. Legkisebb fiúként hamar meg kellett tanulnia, hogy ő csak bátyjai után következhet a családban. Az akkori tradíciók szinte szolgasorba helyezték Dávidot. Ezt is tette, atyja nyáját, bátyjai örökségét őrizte kint a mezőn. Mindenből – házból, vagyonból, állatokból, de még ruhából is – először testvéreinek jutott, ő – a legkisebb fiú – csak a végén következett. Számára nem maradt más, csak az Isten közelsége, a törvénye által juttatott örökrész – ami nem volt valam

„Örülnek és örvendeznek majd mindazok, a kik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, a kik szeretik a te szabadításodat.” Zsoltár 40:17. Egy szép baptista ének jutott eszembe: · Öröm van a mennyben, zengve száll szava; Elveszett fiú került haza. Hű Atyánk eléje mily sietve megy: Van-e most, kit így ölelne meg? Refrén: Ujjong már az angyalok kara, Jézus vére hozta őt haza. Öröm van a mennyben, zengve száll szava, Visszazengi szíveink dala. · Öröm van a mennyben egy bűnös fölött, Mert szívébe béke költözött. Kit gyötört az ördög, végre most szabad, Száll imája drága vér alatt. Refrén · Öröm van a mennyben, zengve száll szava, Győzelemnek új örömdala. Bűn halottja él már, ó dehogy halott, Elveszett, de megtaláltatott! Refrén Hívők öröme: ha egy bűnös Jézushoz talál! Gondolom, Te is szeretnél ehhez a boldog, örömteli csoporthoz tartozni! Szeretnéd magasztalni az Urat, mert egyre többen keresik őt. Az öröm akkor igazi, h

" Mi pedig valamennyien az Ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre " János evangéliuma 1:16 Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erődet, Akarsz, egetostromló akarattal - S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű; szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor - magától - megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára, erőre;, akarat, kétségbeesés, Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor - magától - megszűnik a vihar, Akkor - magától - minden elcsitul, Akkor - magától - éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától - friss gyümölcs terem. (Reményik Sándor

„Az atyafiúi szeretetről pedig nem is szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek;” (Thesszalonikabeliekhez írt 1. levél 4. fejezet 9. vers) Az első századok keresztény közössége híres volt összetartásáról. Közmondásossá vált egymás iránti megbecsülésük, melynek környezetük így adott hangot: ’Nézzétek, mennyire szeretik egymást!’ Az apostol megítélése szerint is szükségtelen hosszan ecsetelni azt, ami magától értetődő, és ami a pogány világ csodálatát is megragadta. De mi a helyzet ma? Úgy vélem, mi, akik része vagyunk a közösségnek, időnként borúsabbnak látjuk önnön magunkat, mint ami a valóság. Tapasztalatom, hogy főleg azok panaszkodnak leginkább arról, hogy nincs szeretet a gyülekezeten belül, akik csak kapni szeretnének. Néhány éve egy istentiszteleten néhány kérdést intéztem a hallgatósághoz, hogy mit jelent számukra a gyülekezet. Az alkalom után egy barátunk, aki még nem tagja a közösségnek, egy kis levelet adott át, mely vála

“Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked. Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?” Jób.12,7-9. Ilyenkor tavasszal, nyár elején megújul a természet! Olyan üde,szép zöld minden! A virágok tündökölnek a szivárvány összes színében, a madarak éneke betölti a környezetet. A csodálatos, felhőtlen éjszakákon csillagok milliói hívogatnak az ismeretlen világegyetem megismerésére. Bármerre nézünk, minden azt sugallja, hogy ez a világ nem jöhetett létre csak úgy…. Kell lenni egy értelmes tervezőnek, egy zseniális alkotónak! Nem a véletlenek sorozata mindaz, amit látunk, aminek tanúi lehetünk. Van valaki, Aki mindent bölcsen megalkotott, Aki tudatosan cselekedett. De ez a Valaki – Isten – nemcsak elindította a teremtés folyamatát, hanem oda is figyel alkotásaira. Minden egyes személy fontos neki! Látja az én parányi é

„ De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. ” 2 Korinthus 2:14 Iskolai tornaórákon, tábori sport alkalmakon gyakran úgy osztottuk el a résztvevőket, hogy két ember felváltva egyesével válogatta össze az általa jónak tartott játékosokat. A legjobb képességűek hamar bekerültek az egyik vagy másik csapatba, a gyengébbeket a végére hagyták. Bármelyik csapatba is kerülünk ilyenkor, 50% esélyünk megvan a győzelemre. A játék végén már nem az számít, hogy ki hogyan teljesített, hány pontot szerzett. A lényeg, hogy a győztes csapat tagjai között vagyunk-e? A hitélet is hasonlít egy ilyen csapatjátékhoz abban a tekintetben, hogy képességeinktől, teljesítményünktől függetlenül mi is tartozhatunk a győztes csapatba. Mivel Krisztus legyőzte az ellenséget, biztosak lehetünk a csata végkimenetelében. Jézus megosztja velünk a bűn ill. Sátán feletti győzelmét és diadalra vezet bennünket is. Tágabb ér

„Az Úr javamra dönti el ügyemet. Uram, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!” Zsoltárok könyve 138:8 "Uram, irgalmazz" - mormolod magadban, miközben látod, hogy minden omlik össze körülötted. Amit felépítettél, most romokban hever, mint egy szétdúlt kártyavár, és te nem tehetsz mást, "csak" üres kézzel megállsz Isten előtt. "Nem, Uram... nem tudok. Nem tudok semmit tenni, csak kapkodom a fejem egyik irányból a másikba, és már kezdek kétségbe esni. Nem tudom, miért van erre szükség, miért történnek ezek pont velem, csak beléd kapaszkodok, aki ismeri a számomra ismeretlent. Beléd kapaszkodok, aki tudja a miérteket, a válaszokat, és megadja majd nekem is egyszer, ha javamra válik. Szükségem van Rád ma és minden nap. Szükségem van Rád, aki megalkottál, és vezeted utamat, hogy ülj le mellém, és várd meg velem a vihar végét. Várj velem néhány napot, míg elcsitul minden, és ölelj át, engedd, hogy érezzem a szereteted. Várj velem, és mutasd meg irgal