reggeli dicséret

Hatalom a jóra „saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,” János 1.11-12 (Új fordítás) Nem könnyű jót tenni, pedig úgy akarjuk, de nincs hozzá elég erőnk, elég hatalmunk. Mint ahogy semmi sem hullik magától az ölünkbe, ez sem. Sok elutasítással találkozunk, amíg végül, talán elérjük a célunk, vagy belefásulunk. Legjobban nem az idegenek, hanem a barátok, a család visszautasítása fáj. Mert az idegen az más. Ő még nem ismer, nem tudja, ki vagyok, mit és miért akarok. Nem ismeri a nyelvet, amit beszélek, könnyen félreérthet, mert nehezebben veszi a lapot. A mieink viszont régóta társaink utunkon. Hiszen már fél szavakból is megértjük egymást, ismerjük még a másik rezdülését is. Tudhatnák szándékainkat, érzéseinket, hozzájuk való viszonyunkból. Sokszor azonban a rólunk való ismeret a gát. Hiszen jól tudják erényeink mellett hibáinkat is. Pontosan tisztában van

A szívbe írt törvény „Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmagoknak törvényük: Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.” Róma 2:14-15. A fenti szöveg azt mondja nekem, hogy az emberi lélek hasonlítható a természet világához. Ha körülnézünk a természetben, noha a bűn rombolását, pusztítását is látjuk, mégis sokat megőrzött a Teremtő keze munkájából, kezdeti szépségéből. Így az emberi szívből sem ölt ki mindent a bűn. Sokan a szívükbe írt törvény alapján Isten akaratát követik, noha nincs kézzel írt törvényük. Ez arra tanít, ha szoros, meghitt kapcsolatban élnénk Istennel, akkor teljesen természetes módon élnénk törvénye, akarata szerint. Elkövetjük azt a hibát, hogy a törvény elvárásait kérjük számon embereken, anélkül, hogy megismertettük v

Harc nélküli győzelem „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az ÚR. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az ÚR!” Krónikák második könyve 20:17 Josafát király kapta ezt a gyönyörű ígéretet Jahaziél próféta közvetítésével. De nem ilyen egyszerű a képlet: Isten ebben az esetben nem adott azelőtt ígéretet, mielőtt a király és népe meg nem alázkodott Isten előtt. A moábiták és az ammoniták megtámadták Júdát. Megijedt Josafát, az Urat kezdte keresni és böjtöt hirdetett egész Júdában. Ez az alap, amin keresztül már meg lehet hallani Isten halk és szelíd hangját. Amíg magabiztosak vagyunk, addig nem vagyunk kíváncsiak Istenre. Amíg nem keressük az Urat, addig Ő nem jön. Bár mindig ott áll, de mit ér, ha mi nem tudunk róla. A böjt pedig az egész népet emlékeztette arra, hogy mint nép, Istenre várnak. Nem csak a király hóbortja, ami történik, hanem a nép is egy emberként ugyanattó

Az élet kenyere „Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.” (János evangéliuma 6. fejezet 35. vers) Régen a kenyér egyenlő volt a fő táplálékkal. Manapság már csak kiegészítőként fogyasztjuk, ha ugyan fogyasztjuk. Hiszen kenyér helyett inkább zsemlét, kiflit, vagy más péksüteményt részesítünk előnyben. Persze az is tény, hogy a mai kenyerek tápértéke sok esetben meg sem közelíti a régi, lisztből és kovászból készült, kemencében sütött kenyerekét. Mert ma a lényeg, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb mennyiséget el lehessen adni, így nem véletlen, hogy telenyomják mindenféle térfogatnövelő adalékanyaggal. Az is szomorú, hogy míg a világ bizonyos részein emberek mindent megtennének egy falat kenyérért, addig nálunk sokszor kilószám a szemetesben landol az éltető étek. Kétezer éve Jézus közelében azonban nem éhezett senki, a tanítás után mindenki jóllakottan térhetett haza.

„Kicsoda pedig az közületek, ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal?” Luk. 12,25 „Ne aggodalmaskodjál! Nézz Istenedre fel! Ő felruház és táplál, rád gondot Ő visel!”..…. Fiatalabb koromban sokszor énekeltük ezt a dalt ifjúsági alkalmakkor, kirándulásokon kánonban. Olyan lélekemelő, olyan megerősítő volt! Azóta évek teltek el. Háromgyerekes apuka lettem. A dolgok nem mindig úgy alakultak, ahogy szerettem volna. A terhek, a nehézségek új fejezetet nyitottak életem könyvében és átírták az eredeti gondolatmenetet…. Mégis, mi változott azóta? Felgyorsultak a mindennapok, több lett a kihívás, ahogy a gyermekek növekedtek, több lehetőség és – be kell vallani – több aggodalom! Vajon nem lesz e maradandó károsodás egy betegség után? …. Be kerül-e abba az iskolába, ahová szeretnénk?.... Helyt tud-e állni az életben?..... Be jön-e az a próbálkozás, amivel szeretnénk előbbre haladni?.... stb. Bármilyen furcsa is, Jézus úgy zárja le ezt a szakaszt, hog

Az Úré az ítélet „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.” Zsoltárok könyve 37:5-6 Amennyire meghökkentő volt a hallgatóság számára Jézus hegyi beszédének üzenete, legalább annyira kell, hogy érintsen bennünket is a Zsoltárok üzenete. Azt hinnénk, csak minket érnek sérelmek, csak nálunk uralkodik a gonoszság és jogtalanság – de sajnos ez mindig is így volt. A bűneset után mindenképpen. Előre bocsátom egészen addig így lesz, míg Isten mindent újjá nem tesz az ítélet és megtisztítás után. Nyilvánvalóan bánt, sért és feldühít, ha igazságtalansággal találkozunk, vagy éppen bennünket vádolnak valamivel ártatlanul. Lehet, hogy semmilyen alapja nincs, amit később el is ismernek, de közben már meghurcoltak, megbélyegeztek, leírtak. Helyreállításra, kártalanításra nincs igazi lehetőség. Hagyjuk tehát, hogy az istentelenek az tegyék amit jónak látnak? Hagyjuk szó nélkül az erkölcstelenséget és visszásságokat a környezetünkben? Eng

Esély az életre „A szelíd nyelv életnek a fája, a romlott pedig összetöri a lelket.” Példabeszédek könyve 15:4 Úgy érzed, neked is jogod van ahhoz, hogy odavágj. Miért is ne?! Nincs is jobb dolog annál, mint a kezed ügyébe eső tárgyat – legyen az akár egy vasalásra váró pizsamapóló, vagy az IKEA-s étkészlet egy darabja, vagy csak egy formás díszpárna – odavágni a másikhoz. És valóban, a tárgyak nagyon szépen repülnek, és az esetek nagy többségében környezetüket átrendezve meg is érkeznek rendeltetési helyükre. És utána minden rendben? Jobban érzed magad? Lerendezted azt, amiért helyváltoztatásra ítélted a hozzád legközelebb lévő tárgyat? Vagy inkább szavakat szeretsz útjukra engedni, hogy iszonyatos sebességgel szállva mindent és mindenkit leromboljanak, megsebesítsenek, nyomorékká tegyenek maguk körül? Mondd, és utána Te jól érzed magad? Persze, sokkal könnyebb „dobálózni”. Ezt valahogy sehol senkinek nem kellett tanulnia. Ez úgy jön belőlünk, ez a természetes, a szokásos, a „