Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 28, 2008
Az Úr szavának ereje „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.” Ésaiás könyve 55:10-11 Társadalmunkban ma a kimondott szónak nincs értéke. A szóbeliség óriási mértékben devalválódott. A kimondott szó csak akkor „hihető”, ha különböző szerződésekben, nyilatkozatokban, aláírással, pecséttel van ellátva. Néha még arra is szükség van, hogy tanúk, sőt közjegyző jelenlétében mondjunk ki és írjunk le dolgokat, mert csak így hiteles, így elfogadható. Isten is beszél hozzánk az Ige által. Az emberi szóval ellentétben, az ő szava biztos, azaz Ámen! (2Kor 1:20) Az ámen szó azt jelenti: nem változik, olyan, mint a cövek, megáll minden időben. Isten szava nemcsak a történelemben válik valóra, hanem az emberi szívek
Nézzük az Úr szabadítását „De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket.” II. Mózes 14:13, MBT Nem egyszerű dolog a szabadulás sem! A rabság a legnehezebben elviselhető élmény, ami létezik, de a szabadság sem egyszerű. Először rabszolgaság hosszú évszázadokon át, azután kiáltozás Istenhez (mert eddig is el kell jutni, hogy a menny ne az öklünket, hanem az összekulcsolt kezünket lássa meg). Azután bántjuk azt, aki szabadítani jött, mert nem történnek olyan sebességgel az események, ahogyan mi szeretnénk. (De miért történnének gyorsabban, ha mi a lassú leckéket sem értjük meg?) Majd csapások, melyekből nemcsak az ellenség veszi ki a részét, de hármat a választottaknak is ki kell állniuk. Nem könnyű dolog a szabadulás sem. Azután keserű füvekkel és sült báránnyal ünnepelni akkor, amikor még mindig rabszolgák vagyunk. Pedig saru
Hű, aki elhívott „Hű az, a ki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt.” 1Thessz.5:24 A hűség egy olyan bizalmi kötelék, melyet társas érintkezéseink nyomán folyamatosan megélünk, mind szavahihetőségünkben, mind hétköznapi teendőink teljesítésében, a törvényeknek való engedelmességben. Egy olyan kölcsönös elvárás, ami még a legfelületesebb kapcsolatnak is alapja. Például, ha bevásárolni megyünk jogosan várjuk el, hogy a tejeszacskóban tej legyen, vagy hogy a munkabérünket a szerződésünkben meghatározott időben fizessék ki… Mielőtt azonban mások, vagy saját magunk ezen téren való vizsgálatába kezdenénk ne feledkezzünk el, hogy a Szentírás középpontjában nem az ember, hanem az Isten hűsége áll. Az Édenkertben hűtlenné vált embert az Örökkévaló újból és újból biztosította és biztosítja, hogy szeretete és bizalma irántunk nem csökken, sőt a megígért áldozatot meghozva bebizonyította, hogy mennyire fontosak vagyunk számára. A Szentírás szinte minden mozzanata egy-egy töredék, amely I
Higgy a győzelemben! ”És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt... Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.” Jelenések 21:1,7 2008. szeptember 21-én vasárnap Felipe Massa a Formula-1 első villanyfényes szingapúri versenyén, bombabiztos első helyét veszítette el egy buta hiba miatt, amit a csapat követett el tankolás közben. Szegény Massa csak a 18. helyre tudott visszajönni. Ezzel el is veszítette az esélyt, hogy megnyerje a futamot. Mindannyian győzni szeretnénk. Erre neveltek, erről szól az egész világ. Csak az erősek tudnak érvényesülni. Légy mindenben a legjobb! Egy ideig talán még lehet élvezni az örökös versenyfutást, de eljön az idő, amikor terhessé válik az öldöklő küzdelem a vetélytársakkal az élet versenypályáin. És akkor még a Biblia is meg akar versenyeztetni. „Ha győztesként futsz be a célba, akkor Istened leszek, gyermekemmé fogadlak.
Ne állj ellen az Úr hívásának! „Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: Ma, amikor majd halljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket.” (Szent István Társulat ford.) (Zsidókhoz írt levél 4:7) Hitünket talán a várakozás teszi leginkább próbára. Nem szeretünk várni. Pedig az életünk idejének nagy része ezzel telik. Várunk, hogy sorra kerüljünk a postán, várunk a buszra és a vonatra. A reggeli rohanásban még a pár perces várakozás is örökkévalóságnak tűnhet. Ültünk már hosszú perceken át a „váró”-termek valamelyikében figyelve, hogy mikor kerülünk sorra? Csak várunk és morgunk, feszengünk magunkban. Zúgolódunk, méltatlankodunk. A türelmünk persze nagyobb dolgokban is próbára van téve. Várunk az „Igazira”, a gyermekre, a jó munkahelyre, arra hogy a dolgok jóra forduljanak. Átéljük ezeket minden nap. A hívő ember várakozása kiegészül még valamivel. Várunk Isten ígéreteinek teljesedésére, a célba érkezésre. Hisszük,
Az Úr kegyelme „A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösségnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek - a neki adott bölcsesség szerint -.” (2 Péter 3:15) A bennünket körülvevő világ egy olyan hely, amelyben a rossz csak úgy magától megesik. Vajon nem azt tapasztaljuk nap mint nap, hogy semmit sem kell erőlködjünk azért, hogy valami igazságtalanság, kellemetlenség, netán baj érjen? Talán még nehezebb tehetetlenül nézni mások szenvedését. Önkéntelenül is feltör belőlünk a nehéz, zavaró és hitpróbáló kérdés: „Meddig tűri Isten még el a bűnt?” Péter ennek a kérdésnek a másik oldalát világítja meg: mi köze van a jónak Isten hosszútűréséhez? A hit hőse lehetett volna Ábrahám, Sámson vagy Dávid Isten hosszútűrése nélkül? És hány ember van, akiknek a történetét nem ismerjük. Az özönvíz előtt Isten megállapította, hogy az „ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz” – mégis adott számukra százhúsz év kegyelemidőt. Szodoma velejéig gon