reggeli dicséret

Éppen ma 50 éve, hogy a nagypapa, a fia és az unokája ott állt egy népes kis csapattal Győrben, az uszodában. Mindhárman meghallották Jézus hívását és döntöttek mellette. Elérkezett a keresztség pillanata. Megható volt. Emlékezetes. Isten valóban nem személyválogató. A nagy mélységben szólította meg egyiküket, másikukat az ÉLET indulásánál, a harmadik még szinte gyermek volt. Isten nem személyválogató.  „A szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert nekik éppen úgy megadta a Szentlelket, mint ahogy nekünk is, és semmi különbséget nem tett közöttük és közöttünk, mert a hit által tisztította meg a szívüket.”   Aposto lok cselekedetei 15. rész 8-9. vers Elgondolkodtam. Mi történt azóta? Eltellett ötven év! Csaknem egy emberöltő. S mivel én vagyok az a „szinte még gyermek” – számot vetettem magamban, hogy az az Isten, aki elhívott 50 évvel ezelőtt – ma vajon hogyan lát engem? Növekedett a hitem? Erősödtem? Beváltottam hozzám fűzött reményeit? Tökéletes volt ...