reggeli dicséret

"Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal." 1 János 3:18. Gyermekként faltam a könyveket, imádtam olvasni. Benne éltem a regény cselekményének sodrában, magan is átéltem kedvenc szereplőim kalandjait. Ott voltam Tom Sawyer-rel a barlangban és rettegtem, hogy indián Joe észrevesz. Máskor musztángon lovagoltam Winnetou mellett a prérin, majd Luke Skywalker-rel emelkedtem egy X-szárnyú géppel a Dagoba-rendszer felé. Éjjel a paplan alatt, elemlámpa fényénél olvastam, nappal az iskolai leckébe rejtett könyvem segítségével merültem az emberi képzelet világába. De elkövettem egy hibát. Túl sokáig ott ragadtam. Mert a szavak világot teremtettek akkor és teremtenek ma is: forgatókönyvekből, üzleti tervekből kreatív módon születnek a mozgó képek, videók, mozifilmek, számítógép kreálta játékdimenziók. De pusztán a szavak alkotta világ, legyen bármily szép is, izgalmas is, csupán hazugság. Mert tagadja a valóságot és így mámoros álomban t

„Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? Fölemelem a szabadulásért való poharat, és az Úr nevét hívom segítségül.” Zsoltárok könyve 116. fejezet 12-13. Mikor szokták „fölemelni a poharat”? Amikor valaki egy pohárköszöntőt szeretne mondani. Lehet az egy társas összejövetelen vagy épp esküvőn. Ilyenkor szép mondatokat hallhatunk az életről, a párról, elhangzik köszönet vagy épp valamilyen tapasztalat. Valószínű, hogy itt nem egészen erre gondolt a zsoltár-író, de az biztos, hogy szíve túlcsordult Isten szeretetét, jótéteményét látva, és mivel megszabadította őt, kiemelte a nagy mélységből, ezért – poharat emelt. Azaz hálát adott. Arra gondoltam, hogy ma csendben olvasd el velem kivonatosan az egész 116. zsoltárt, és emeljük mi is poharunkat arra az Istenre, aki minden hálánkra méltó. Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek… az Úr nevét hívom segítségül: Ó Uram, mentsd

„Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve.” (János evangéliuma 13:3-5) Azt mesélik, Mátyás király sokszor levetette cifra fejedelmi ruháját, szegény gúnyát öltött, hogy úgy járva az országot megnézze, hogy s mint mennek a dolgok. Ha ráesteledett, szegény embereknél kért szállást éjszakára, akik jó szívvel vendégül látták a vándort. Nem szégyellt együtt enni a szegény juhásszal, vagy a földművessel. Aztán adandó alkalommal föltárta kilétét, és busásan megjutalmazta csodálkozó vendéglátóit. Honnan volt Mátyás királyban ez az együttérzés, ez a segíteni akarás? Hogyhogy nem tartotta megalázónak király létére, hogy a társadalom legszegényebb embereivel egyen, igyon, és beszélgessen velük? Egyszerű a válasz: „Mátyá

„Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk." (Thesszalonikabeliekhez írt 1. levél 4. fejezet 16-17. vers) Isten meghívója ez, mely a világtörténelem legnagyobb és legboldogabb találkozójára invitál téged is. Gondolj csak bele! Milyen öröm lesz ott állni és átölelni Jézust, megköszönni mindazt, amit érted tett… Milyen megható pillanat lesz, amikor megnyílnak Jézus barátainak koporsói és találkozatsz elhunyt szeretteiddel, akiket ideig-óráig elvesztettél, és szemed láttára öltenek halhatatlan testet azok, akiket valamely betegség emésztett el szemed láttára… Milyen felejthetetlen pillanat lesz az, amikor nézed majd, ahogy édesanyák és édesapák visszakapják gyermekeiket, akik talán meg sem születtek. A családok, akiket

  „Te pedig amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed; Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván.”   Máté evangéliuma6:3-4 „ Az Úr Mózes által megparancsolta Izráelnek, hogy minden harmadik évben gyűjtsenek tizedet a szegények megsegítésére; minden hetedik évben pedig szüneteltessék a mezőgazdasági munkát, és hagyják a szűkölködőknek azt, amit a föld magától terem. A szegények megsegítésével és az adomány más jótékonykodásra történő odaáldozása által a nép emlékezetében tartotta azt az igazságot, hogy minden Istené, ők pedig áldásait közvetíthetik. Jahve olyan nevelést akart adni Izráelnek, amely jellemüket nemesítve kiírtja belőlük az önzést és kicsinyességet. Isten erre is oktatta Mózest: "Ha pénzt adsz kölcsön a népemből való szegény embernek, ne légy neki uzsorása, ne vessetek ki rá uzsorát!" "Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb u

"Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is, az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak." Zsoltárok 8:4-9 Ha a csillagokra nézek, a porszemnél is kisebbnek érzem magam. Ha a hangyát nézem, akkor is kicsinek érzem magam egy olyan csodálatos Istennel szemben, Aki a hangyát is tökéletes miniatűr élőlénynek alkotta. És akkor még nem beszéltünk az egysejtű ostoros moszatról, ami olyan ostorral van ellátva, aminek a működése a csónakmotorhoz hasonló - nem kis fejtörést okoz a teremtésellenes tudósoknak. Az embert, aki még nem is a legnagyobb méretre a Földön - a macskánál és a kutyánál nagyobb ugyan, de az elefántnál nem - úrrá tett

„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok.” Máté evangéliuma 6:14 Miért tetted ezt vele? - hangzik a kérdés feléd. És a válasz már régen készen vár a gégéd belsejében, szinte alig bírod visszafogni, hogy ne szálljon szélnek idő előtt. Mert a másik... a másik kezdte, vagy igazán fogalmad sincs, ki kezdte, de Te a másik miatt tetted, amit tettél, mindenért ő a felelős. De az a másik sem felel másként, ő pedig Téged, vagy talán egy harmadik, negyedik embert hibáztat, mert természetesen amit ő tett, az is csak valaki más lépésének a következménye. És megy a kör tovább, egyre szélesebb, egyre kuszább, egyre követhetetlenebb lesz. Kavarog és örvénylik, beszippantva mindent és mindenkit magába, és sose derül ki, ki is volt igazán a hibás. Mindig akad egy „valaki más”.  Mondd, mikor ér véget ez az unos-untalan keringőző játék? Mikor felel végre valaki a visszakézből pofon helyett a megbocsátás ölelésével? Mikor lesz valaki elég erős arra,