reggeli dicséret

"Mert a ki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot." Példabeszédek 8,35 Sokan próbálták már, de mondják, hogy csak a szerencséseknek sikerült. Ennek ellenére millió és millió ember próbálja segítségül hívni a nagy természetfölöttit célja eléréséhez. Háborúkban a katonák a harc előtt; sportolók a rajtpisztoly dördülése előtt; diákok a vizsgatétel kihúzása pillanatában is; és még sorolhatnánk, hogy az ember megannyi pillanatban suttogja el a jól ismert imát: Istenem segíts! De vajon valóban lehetséges Őt magunk mellé állítani? Valóban megnyerhetjük Istent az ügyünknek? Ha igen, hogyan? A kulcs az előző versben megtalálható: "Boldog ember, a ki hallgat engem, az  én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit őrizvén" Vagyis: először engednünk kell, hogy Isten megnyerjen bennünket az Ő ügyének. Mert aki Isten oldalán áll, az hallgat rá, az állandóan az Ő közösségében él, az Isten ki- és bejárását figyeli, hogy Ura mit tesz

„Ne dobjátok el hát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedve elnyerjétek az ígéretet.” Zsidókhoz írt levél 10:35-36. Nagyapámnak mindig voltak lovai, azokkal művelte meg a földet. Egy alkalommal Laci nevű lova megbokrosodott (két lábra állt, toporzékolt). Nagyapám erre olyan mérges lett, hogy a lovak közé dobta a gyeplőt és nagy dérrel-dúrral hazament. Elveszítette türelmét, béketűrését. Talán már veled is előfordult, hogy mérgedben, kétségbeesésedben, tehetetlenségedben olyat mondtál, hogy nem érdemes Istennek szolgálni, kár volt erre tenni életedet, másoknak, akik távol vannak Istentől, mennyivel jobb… A mai ige azt üzeni, hogyha nem veszíted el hitedet, tiéd lesz az ígéret. Kicsit több béketűrésre, picivel több Istenbe vetett hitre, bizalomra van szükséged. Tudom, hogy ez a mai korban milyen nagyon nehéz. Mintha tüsszentőpor lenne szétszórva a levegőben, és az első bántásra, rossz szór

„Ha rátaláltam igéidre, eledelemmé váltak; igéd nekem örömöm és szívem vidámsága lett; mert a te nevedet viselem, Uram, Seregek Istene!” Jeremiás könyve 15:16         (Neovulgata) A neveknek az ókorban – épp úgy, mint az indián-regényekben – különös jelentőséget tulajdonítottak. Ádám „ember” jelent; Jákób születésekor a „csaló” jelentésű nevet kapja, de ezt Isten Izraelre, „győzőre” változtatja; Jézus neve „szabadítót” jelent – és még hosszan lehetne folytatni a sort. Jeremiás próféta arról beszél, hogy az Úr nevét viseli. Jirmöjáhú annyit tesz „Jahve alapít”, vagy „Jahve létrehoz”. Vajon hogy viszonyult a próféta a nevéhez? El tudom képzelni, hogy szülei már gyerekkorában elmagyarázták Jeremiásnak, hogy a név, amit visel, felelősséget is jelent, melyről sosem szabad elfeledkeznie. Egy történet jut erről az eszembe. Nagy Sándor egy éjjel nem tudott aludni, így elhatározta, hogy végignéz a táboron. Ment őrhelyről őrhelyre, és mindenhol röviden elbeszélgetett a stráz

„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hagy téged.” (Mózes ötödik könyve 31. fejezet 6. vers) Egy vidéki körzetbe új lelkészcsalád költözött. Nagy lelkesedéssel vágtak bele az új misszióterület adta lehetőségekbe. Akkor sem estek zavarba, mikor megpillantották a korábbiakhoz képest puritánabb lakókörnyezetüket és az elöregedett szolgálati autót. Ám, mikor éppen használatba vette volna a lelkész a kocsit, az sehogyan sem akart elindulni. Mivel épp hittanóráról jött ki, visszaszaladt az iskolába és kérte a tanárt adjon pár diákot, akik segítenek betolni az autót. Így is történt, a diákok tolták, mikor már jó lendületben volt, a lelkész elfordította a kulcsot, a motor beindult és gond nélkül eljutott a másik faluba, ahol imaórát tartott. Ahogy az órának vége lett beült a kocsiba, de az megint nem indult. Most a híveket kérte, hogy segítsenek. Így ment ez évekig. Istent

„Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.”   5Mózes 7:6 Szeretnél egy olyan néphez tartozni, akikről azt mondja Isten, hogy magának választotta ki? Van egyáltalán olyan közösség, aki elmondhatja magáról, hogy Isten kedvence? Mit jelent kiválasztottnak lenni? Azt jelenti, hogy különösképpen szeretnek, értékelnek, és nagyra becsülnek. Azt jelenti, hogy kitüntetett figyelemmel, szeretettel vesznek körül, és különleges bánásmódban részesítenek még akkor is, ha nem érdemeljük meg. Isten minden korban választott ki magának embereket. Voltak olyanok, akiket elhívott egy feladat végzésére. Az ószövetségben a zsidó nép volt ez. Nem azért szerette őket Isten, mert „minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok” 5 Mózes 7,7. A feladatuk az lett volna, hogy Isten szeretetét bemutassák az akkori világnak Amikor itt járt Jézus a

„Ha azt mondod a te szívedben: Többen vannak e népek, mint én, miképen űzhetem ki őket? Ne félj tőlük; emlékezzél meg azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az egyiptombeliekkel” Mózes ötödik könyve 7:17-18. Az élet nem csak könnyű napokat tartogat. Vannak napok, amikor olyan híreket kapunk, amelyek szinte leblokkolnak, földbe gyökerezik a lábunk és nem tudjuk hirtelen mi tévők legyünk. Aztán ahogy felocsúdunk, igyekszünk tenni valamit, de azt látjuk, szinte magunkra vagyunk a túlerővel szemben. Mi az első reakciónk ilyenkor? Elcsüggedünk. Azt mondjuk magunkban: „Hogyan tudnék én győzni a túlerővel szemben?” Emberileg talán lehetetlennek tűnik a győzelem, de ez az ige arra bátorít, hogy bármennyire egyedül érezzük magunkat az éppen folyamatban lévő harcban, nem vagyunk egyedül. Isten mellettünk áll, ő harcol értünk, úgy ahogy annak idején Izraelért is megtette. Azt az ígéretet mondja ma neked, amit annyiszor mondott már o

„Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.” Lukács evangéliuma 6:27-28 Füledben ott zúgnak a néhány nappal ezelőtti események. Szavak visszhangoznak benne, képek villannak fel az agyadban, érzések kavarognak a szívedben, kérdéseket próbálsz feltenni, de nincs rájuk válasz. A seb, az a régi, újból felszakad, mert valaki belevágta a deszantos kését. Tehetetlen vagy, mert erre a támadásra nem tudsz mit lépni.  És közben hallod az Ő hangját: Szeressétek ellenségeiteket... tegyetek jót... adjatok áldást... imádkozzatok. Tudod, hogy ebben rejlik a lényeg. Mert szeretni azt, aki szeret, ehhez nem kell nagy áldozat. Bár néha őket sem könnyű, akik közel vannak, akikkel minden nap egy fedél alá von az élet, akikkel a legkönnyebb az összezörrenés. De mégis, őket nem nehéz szeretni, mert összetartoztok, mert velük vagy a