reggeli dicséret

“Miért adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, fáradozásotok jutalmát olyanért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok rám, és finomat ehettek, élvezni fogjátok a kövér falatokat!” Ézsaiás könyve 55:2 Ha egy keresztényt megkérdezel, hogy miért keresztény, valószínű olyan válaszokat fog adni, hogy azért, mert megtalálta Istent, vagy mert hisz benne, vagy azért, mert úgy érzi, hogy ez értelmet adott az életének, vagy valami hasonló. Elég kicsi az esély rá, hogy a válasza az, hogy azért, hogy jókat egyen, és telerakja a hasát. Ézsaiáson keresztül egy szövetségkötést látunk. Isten örök szövetséget köt a népével, azokkal, akik olyan sokszor fordultak el tőle. Szövetséget köt velük, de mint minden jó szövetségben, mindkét fél ígér valamit. A nép azt, hogy Istent követik, rá hallgatnak, cserébe Isten ígéretet tesz, hogy jutalmat kapnak. Ez egy nagyon szép történet, de nekünk nem sok hasznunk lenne belőle, ha csak ennyiről szólna. Ha csak Izraellel köt szövetséget Isten, akkor n

Azért most légy bátor, Zerubbábel! – így szól az Úr. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe – így szól az Úr –, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! – így szól a Seregek Ura. Aggeus próféta könyve 2:4 Minden ember, család, és nép életében vannak könnyebb és nehezebb időszakok. Amikor Isten Aggeus prófétán keresztül a fenti üzenetet küldte, a választott népnek nagyon is szüksége volt a bátorításra. A babiloni fogságból a zsidóság töredéke tért csak haza őseik földjére azzal a küldetéssel, hogy építsék fel a hetven évvel korábban lerombolt templomot, és kezdjék el újra végezni az Isten által elrendelt szertartásokat, melyek az eljövendő Megváltóra irányították az emberek figyelmét. Nem csupán az nehezítette az életüket, hogy a város romokban hevert, ezért az élet fenntartásához szükséges alapvető dolgokért is meg kellett küzdeniük, hanem a környező tartományok népei és vezetői sem nézték jó szemmel az igyekezetüket, és m

Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek,  tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! Pál levele a kolosséiakhoz 3:23-24 A motiváció egy érdekes dolog. Van, akinek már elfogyott, másnak sose volt, van, aki úgy gondolja, túl keveset fizetnek, hogy motivált legyen, más pedig egyszerűen utálja, amit csinál. Ha van, hamar kimerül, ha nincs, az ember nem tudja, honnan szerezzen újat. Dan Ariely Motiváció című könyvében leír egy kísérletet, aminek során az Intel egy izraeli leányvállalatában a hatékony motivációt kutatták. A gyárban minden (8 napos) munkahét első napján bónusszal jutalmazták azokat, akik a kiírt mennyiségű chipnél többet szerelnek össze a nap végére. Abban reménykedtek, hogy a négy napos szünet után a dolgozók könnyebben visszarázódnak a megfelelő motiváló erő segítségével. A kísérlet ebből a helyzetből indult ki. A következő héten négy csoportra osztották a

Néhány hete nagy port kavart az ismert aerobik-oktató, Schobert Norbert internetes bejegyzése, miszerint a házasságok felbomlásában nagy szerepet játszik, hogy mind nők, mind férfiak elhanyagolják a testüket és elhíznak. Érdekes volt látni, hallani a médiában, ahogy nekiestek szegény Norbinak, és ahogy az ismerősei is elhatárolódtak tőle, hogy ilyet nem lehet, ez testszégyenítés, stb. S nem mondom, a stíluson tényleg lehetne csiszolni – ezért bocsánatot is kért -, de a megállapításán érdemes lenne elgondolkodni. Mai Igénk alapján pedig különösen érdemes tükörbe nézni, ráállni a mérlegre, önvizsgálatot tartani, és szembesülni azzal, hogy vajon számunkra mit jelent, mennyit ér, mennyit számít a Megváltó áldozata? Tényleg azzal a megbecsüléssel tekintünk a testünkre, lelkünkre, lényünk minden szegmensére, hogy azok mind Jézuséi? Bizony, mennyivel más szemlélet ez és mennyire más életvitel következik ebből: Amikor úgy tekintek a mentális állapotomra, mint Isten tulajd

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát.” Zsidókhoz írt levél 12:1 Folytatnám: „ Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki a bűnösöktől ilyen szidalmazást szenvedett el, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.” ( 12:2-3 ) Ha csak egyetlen tanácsot emelhetnék ki, akkor az egészen biztos ez lenne, hogy „Nézzünk fel Jézusra!”. Hajlamosak vagyunk mindenre és mindenkire figyelni. Talán túlzottan is figyelünk azokra a dolgokra, amelyekre nem kellene. Ilyenek a negatív emberek, problémás esetek, megoldandó helyzetek, túlerőben lévő kihívások és persze nem szabad elfeledkezni a gonoszról sem, aki minden nap, minden óráj

„Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.” János 10.16 Ezt a bibliaverset olvasva a következő kérdések jutottak eszembe: Hogyan gondolkodsz a „más akolba” tartozó juhokról? Megvan-e benned az, ami Jézus juhait jellemzi? Kész vagy-e befogadni másokat is, és közösséget alkotni velük? Jézus a világ megváltója. Őt nem lehet kisajátítani, áldozata minden ember számára áldást hozott. Miközben fontos a közösség, megvan az a veszélye, hogy kirekesztő gondolkodásúvá válunk. Olyan könnyen alakul ki bennünk felekezeti büszkeség és előítélet... Jézus nem hagy kétséget afelől, hogy szíve nyitott minden embercsoport felé, ő valóban minden embert szeret, s arra vágyik, hogy minden ember üdvözüljön. Az Istenhez tartozást nem biztosítja a születésünk (csak az újjászületés), a felekezeti hovatartozásunk. Jézus egyetlen

„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” Pál levele a filippiekhez 2:3-4  „Én lettem az első!” „Az én rajzom szebb!” „Én jobban tudom!” „Én ügyesebb (gyorsabb, erősebb, okosabb, stb) vagyok!” „Én tolom a kiskosarat!” És indokolatlanul sok ezekhez hasonló mondatot tudnék még írni, hiszen napjában legalább harmincszor elhangzanak, és jobb esetben néhány másodperc múlva nem követi őket hangos veszekedés és tettlegesség. Most ebben a fejlődési szakaszban élnek (tombolnak) az utódaim, én pedig halvány bepillantást nyerhetek abba, vajon mi játszódhatott le drága Anyánkban, aki egyébként egyke volt, amikor mi éltük meg a testvérkapcsolatok eme szépségét a bátyámmal gyerekekként.  És mit élhet át Isten nap mint nap látva, mit tesz egyik szeretett teremtménye a másikkal, akiért Ő ugyanúgy feláldozta az életét. Amikor kihasználja egyik a másikat, ami